Nem lehetsz klasszis, míg meg nem zenésítenek

Ha egy futballista elér egy szintet, előbb jönnek az egyéni szponzori szerződések, aztán az arculati jogok értékesítése, végül a saját márkák. De még akkor sem jutott fel a csúcsra az illető. Ahhoz az is kell, hogy dalba foglalják.

Ez persze csak a legnagyobbaknak, illetve a valamiért különösen érdekes játékosoknak jár. Egyértelműen az előbbi kategóriába tartozik Ryan Giggs, aki talán egy kicsivel jobb zeneszámot is megérdemelt volna, mint ami róla készült, de hát maga Benjamin Britten ismerte be, hogy ebben a műfajban nem a britek a legerősebbek.

A maga módján közben igazi audiovizuális mestermű Karim Benzema karácsonyi üdvözlete, mely megkapó egyszerűségével ejti rabul az embert. Figyelem, addiktív tartalom!

Annyiban hasonló a következő videó, hogy itt is egy ismert dallamra írták a játékost dicsőítő sorokat, ugyanakkor kicsit szomorú, hogy Henry már csak a tengerentúlon, Highbury meg egyáltalán nincs már.

A Balotelli-Joey Barton rapháborúról csak ennyit kell mondanunk:

A magyar klasszikus: a Koplárovics Béla királyhoz írt hősi eposz megzenésített változata ma is megunhatatlan.

A nemzetközi futball Torghelléje, Emile Heskey sem maradhatott ki. Az ironikusan a világ legjobb játékosának mondott angol csatárról szóló rap a maga nemében egészen közel jár a tökéleteshez.

Acides, trance-es beütésű, kicsit lakossági szám készült Michael Schumacherről, de csak azért, mert a Rammstein nem ért rá. Különösen a dal szövege megkapó.

Ki maradt ki? Ja, igen.

És még sokan mások. Jöhetnek ömlesztve a kommentek közé.