AC Milan's midfielder from France Jeremy Menez (R) reacts as Atalanta's forward from Argentina German Denis comforts him during the Italian Serie A football match AC Milan vs Atalanta on Jannuary 18, 2015 at San Siro Stadium in Milan. AFP PHOTO / FILIPPO MONTEFORTE
Vágólapra másolva!
A vesszőfutás nem idén és nem is tavaly kezdődött, rossz nézni, ami a Milannal történik. A sportszakmailag, gazdaságilag és úgy általában minden szempontból padlón levő klub ennek ellenére a mai napig az egyik legértékesebb márkanév a nemzetközi futballban. Ennyi maradt meg a Silvio Berlusconi által felépített brandből, amelynek most létérdeke, hogy megszabaduljon alkotójától.
Ami az utóbbi években zajlik a Milannál, az nemcsak a csapat múltjához méltatlan, a klub még mindig a világ egyik legértékesebbje. A Deloitte friss ranglistáján 249 millió eurós éves bevételével még mindig a 12. helyen áll, ehhez képest nagyon messzire kell visszamennünk az időben, ha a mostanihoz hasonlóan tanácstalan és gyenge Milant keresünk.
Az 1980-as Totonero-botrányban való érintettsége miatt a jó erőkből álló, de anyagilag már nem olyan stabil Milant kizárták a Serie A-ból. A csapat egy év másodosztályú szereplés után visszajutott, de – hiába bontogatta a szárnyát már a klubnál a 21 éves Franco Baresi, illetve a jelenlegi másodedző, Mauro Tassotti – az 1982/83-as bajnokságban már saját erőből esett ki újra. A bajnokság utolsó fordulójában hiába nyert Cesenában, a Napoli kiejtette a milánóiakat, megalapozva ezzel máig élő barátságát a bennmaradó Genoával.
A Milan ugyan gyorsan visszajutott, de a csőd szélén álló csapatnál semmi sem utalt arra, hogy visszatérnének a régi sikerek. Egészen 1986. február 20-ig, amikor helikopterén megérkezett Silvio Berlusconi, és megalkotta a modern klubmodell úttörőjének számító AC Milant.
A futballklub mint önálló brand
Ami napjainkban Roman Abramovics és az olajmilliárdokkal kistafírozott arab klubtulajdonosok, az volt a nyolcvanas évek közepén Silvio Berlusconi, sőt valójában a későbbi olasz miniszterelnök volt az első a hasonló kaliberű mecénások mára hosszúra nyúlt sorában.
Berlusconi pontosan felmérte a médiában rejlő lehetőségeket (nem csoda, hiszen vagyonát a Fininvest nevű, 1979-ben alapított médiacéggel, majd később a Mediasettel alapozta meg), de még mielőtt a tévéközvetítési díjakról és arculati jogokról kezdett volna alkudozni, felismerte, hogy előbb a terméket kell gatyába rázni.
Berlusconi óriási összegeket öntött a Milanba, érkezett a Van Basten, Gullit, Rijkaard holland triumvirátus, és velük (a Maldini-Costacurta-Baresi-Donadoni-féle olasz vonalhoz csatlakozva) olyan csapat állt össze az olasz futball utolsó nagy újítójának, Arrigo Sacchinak a keze alatt, amit azóta is a világ legjobbjai között emlegetnek. A Milan letarolta az olasz bajnokságot, BEK-et nyert, majd meg is védte a címét, és világszerte ismert és kedvelt branddé változott.
Kisebb döccenőkkel, de folyamatosan az élen
A Milan az ezredforduló környékén átélt ugyan egy kisebb válságot (a 2001-es bajnoki évben 3-4 edző is megfordult a csapat élén), de a legutóbbi időkig meghatározó szereplője maradt mind az olasz bajnokságnak, mind a nemzetközi kupáknak. Berlusconi 1994-ben kormányra került Olaszországban (később még két választást nyert meg), és Mediaset nevű cégén keresztül a teljes olasz média a befolyása alatt állt.
Berlusconi hatalmát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 80-as kizárással szemben a 2006-os olasz futballbotrányból sértetlenül jött ki a Milan. A calciopoli néven ismert ügyben lehallgatott beszélgetések között hiába volt több a Milanra nézve terhelő, Berlusconi az első fokú büntetési tételt (44 pont levonás, kizárás a 2006-2007-es BL-szezonból) meghallva közölte, hogy ha ez marad az ítélet, a Mediaset nem fizeti ki a 2006-os idény tévéközvetítési díjait. A Milan büntetését végül egy ejnye-bejnyére csökkentették.
A Milan egészen a calciopoliig váltakozó kimenetelű küzdelmet vívott a Juventusszal (sőt 2003-ban ez a két klub játszotta a BL döntőjét), csak akkor kezdett megroppanni, amikor a Fininvestet első körben 760, majd 560 millió euróra büntették egy 91-es cégegyesítési ügyben elkövetett szabálytalanság miatt. A pénz kezdett elapadni.
Magával ránt az olasz foci
Ugyan 2010-ben az Inter révén még lett egy olasz BL-győztes, de valójában a 2000-es évek második felétől kezdve egyre inkább érezhetőek voltak az olasz futball hanyatlásának a jelei. A bajnokságba áramló egyre kevesebb pénzből az utánpótlást hagyományosan nem sokra becsülő olasz klubok egyre kevésbé tudtak ütőképes csapatokat építeni. A taktikai fejlődésre és a játék felgyorsulására fittyet hányó olaszok később válogatott szinten is bukdácsolni kezdtek.
A válság persze másokat sem kímélt. A Milannak annyiban volt szerencséje, hogy minden idők egyik legdörzsöltebb sportmenedzsere, Adriano Galliani még jóval kevesebb pénzből is megoldotta, hogy Beckhamek, Ronaldinhók és Ibrahimovicok játsszanak a csapatban.
De hiába zsugázott kölcsönökkel, részletfizetésekkel és máshol boldogtalan játékosok leigazolásával Galliani, azért tény maradt, hogy míg a Milan 2001-ben gond nélkül tapsolt el egy átigazolási szezonban 130 millió eurót (ebben Rui Costa 36, Pippo Inzaghi 32, Andrea Pirlo 15, Javi Moreno 14, Massimo Donati 13 millióval volt benne), idén például összesen 13 milliót költött, és az utóbbi 6-7 évben egyedül Ibrahimovicért fizetett 20 milliónál többet.
A főnök nem hátrál meg
Berlusconi közben megbukott politikusként, magánemberként és üzletemberként is, jogerősen börtönbüntetésre ítélték (soha nem fogjuk egy percig sem rács mögött látni, erre nagy összegben lehet fogadni), és a Milannál is átvette a szerepét lánya, Barbara Berlusconi, aki társelnökként Gallianival együtt irányítja a klubot.
A főnöknek azonban továbbra is van döntési jogköre – a keddi, Lazio elleni kupavereség után ő maga szólt le Gallianiéknak, hogy Pippo marad az edző, punktum –, és ragaszkodik a klubhoz, pedig ha igazán érdekelné a Milan sorsa, már rég túladott volna rajta.
A Milan ugyanis hihetetlenül értékes brand, és ha jelenleg nem is ér annyit, amennyit Berlusconi kapni szeretne érte, az biztosan látszik, hogy a jelenlegi válság csak egy komoly tőkeinjekcióval orvosolható. Egy ideig arról szóltak a hírek, hogy a klub Ázsiában keres befektetőt a részvények 30 százalékára, de nem futott be megfelelő ajánlat. Olyan legalábbis nem, ami elgondolkodtatta volna Berlusconit.
Pénz, pénz, pénz
A mostani Milan nem az edző, a sérülések vagy a bírói csapások miatt szerepel úgy, ahogy, hanem azért, mert a klub múltjához képest méltatlanul gyenge a játékoskerete. Játékosokat kellene venni, nem is akármilyeneket, de az még Gallianinak is túl nagy feladat, hogy pénz nélkül klasszisokkal töltse fel a viharvert klub keretét.
A Milan elindult a Juventusnál nagyon bevált úton, és megpróbál saját stadiont építeni, hogy legalább a roppant fontos meccsnapi bevételek a klub kasszájában maradjanak, de ennek hatása a legjobb esetben is évek múlva éreztetheti magát. Márpedig most azonnali megoldásra lenne szükség, azaz egy új Berlusconira vár a klub.
Bár a szurkolóknak biztosan csípné a szemét egy darabig, ha a Milan egy orosz vagy távol-keleti mágnás kezébe kerülne, de az első átigazolási időszak sokat formálna egy esetleges bőkezű tulajdonos megítélésén. Berlusconi rengeteget tett a Milanért, a világ egyik legnagyobb klubját építette fel, de ha nem látja be nagyon gyorsan, hogy már csak akadályozza a működését, a szurkolók előbb-utóbb maguk fogják elüldözni.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!