SPAIN, Madrid : Juventus' Spanish forward Alvaro Morata (L) and Juventus' goalkeeper and captain Gianluigi Buffon celebrate winning the UEFA Champions League semi-final second leg football match Real Madrid FC vs Juventus at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on May 13, 2015. AFP PHOTO/ JAVIER SORIANO
Vágólapra másolva!
2003 után ismét Bajnokok Ligája-döntőt játszhat a Juventus labdarúgócsapata, amely a Real Madrid ellen jutott be a június 6-i, berlini fináléba. Massimiliano Allegri edző szerint egy meccsen a Barcelona sztratoszférikus csatártriója is legyőzhető, Álvaro Morata pedig olyan sikert érhet el, ami rajta kívül eddig csak négy embernek sikerült. A BL-búcsú Carlo Ancelotti állásába kerülhet a szezon végén.
A Juventus 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai visszavágóján, így megőrizte az első mérkőzésen kiharcolt egygólos előnyét, és bejutott a fináléba.
"Rendkívüli játékosaim vannak, akik lenyűgöző elődöntőt vívtak. Az első félidőben élni kellett volna a lehetőségeinkkel, de így is bejutottunk a döntőbe. Remélem, ott is jól tesszük majd a dolgunkat. Tudtam, hogy menni fog a játék, annyit kértem a fiúktól, hogy bátran és technikásan játsszanak. A Barcelona ellen nagyon nehéz lesz, de egy dolog oda-visszavágós párharcot vívni, és más helyzet, ha egy meccs dönt. Utóbbin bármi megtörténhet. A Barcának van egy sztratoszférikus csatártriója, de
meggyőződésünk, hogy elhozhatjuk a BL-serleget Berlinből"
- mondta Massimiliano Allegri, a Juventus edzője.
Buffon büszke
A Juventus világbajnok kapusa, Gianluigi Buffon szerint a csapat megérdemelte helyét a döntőben.
"Sorsszerű, ami történt, de tényleg minden úgy alakult, ahogy reméltük. De senki ne higgye, hogy Berlinbe turistaként utazunk, a BL-döntő mindannyiunk számára óriási élmény lesz. Büszke vagyok a csapattársaimra, az elvégzett munka és a sikeres út miatt is."
Morata bekerülne a történelembe
A párharc hőse a mindkét mérkőzésen eredményes Álvaro Morata volt, aki tavaly még a Reallal nyert Bajnokok Ligáját, így érthető, hogy egyik góljának sem örült látványosan.
Morata és Buffon öröme érthető Forrás: AFP/Javier Soriano
"Keserédes és furcsa érzés volt számomra egykori klubom ellen gólokat szerezni, nagyon nehéz érzéssel léptem pályára mindkét alkalommal. Keményen harcoltunk, hogy eljussunk eddig, de még nem ért véget a sorozat. Meg akarjuk nyerni a döntőt is, ezzel kerülhetünk be a történelembe" - nyilatkozta.
Hozzátette, hogy egykori csapattársai a mérkőzés után azzal biztatták, hogy a döntőben a Juventusnak szorítanak majd. Amennyiben a Real megnyerné a Bajnokok Ligáját, úgy Morata lenne az ötödik olyan játékos, aki egymás után kétszer, két különböző csapattal is BL-győztes lenne. Korábban erre Samuel Eto'o, Marcel Desailly, Paulo Sousa és Gerard Piqué volt képes.
Mi lesz Ancelottival?
A spanyol sajtó szerint a BL-búcsúval alaposan megingott Carlo Ancelotti pozíciója, hiszen a 2014-15-ös szezonban minden bizonnyal trófea nélkül marad a csapat. A hazai kupától korán elbúcsúzott, a bajnokságban pedig két fordulóval a vége előtt négypontos hátrányban van a Barcelonához képest, azaz ha a katalánok nyernek a hétvégén az Atlético Madrid ellen (vagy a Real nem tudja hozni az Espanyol elleni idegenbeli csatát), akkor az aranyérem sorsa is eldől.
"Van 15 napunk és két mérkőzésünk. Ezek után minden bizonnyal leülök beszélgetni a klub vezetőivel"
- nyilatkozta Ancelotti a BL-elődöntő után. A szakember nem volt hajlandó kritizálni játékosait, azt mondta, a lehető legjobb formájukat nyújtották, de nem volt szerencséjük.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az olimpiai aranyérmek számát tekintve a legeredményesebb magyar sportoló a kardvívó Gerevich Aladár, aki hétszeres bajnok. Hatszoros olimpia bajnok Kárpáti Rudolf és Kovács Pál, akik szintén vívók voltak és Gerevich kortársai, továbbá a mai is aktív kajakkirálynő, Kozák Danuta.