Vágólapra másolva!
Alaposan átalakított kerettel, de magabiztosan készül a Vojvodina elleni Európa Liga-selejtezőre László Csaba, az MTK edzője.

László szerint jól sikerült az ausztriai edzőtábor, ahol három mérkőzésből kettőt megnyertek, ráadásul nem sérült meg egyetlen játékos sem, és több játékrendszert is ki tudott próbálni.

A holtszezonban Garami Józsefet helyére kinevezett vezetőedző beszélt a fontosabb új igazolásokról: Mato Grgic a horvát bajnokságban bekerült az év csapatába, a bosnyák származású védőt kész futballistának tartja, aki a kék-fehérek hátsó alakzatának egyik értéke lehet.

Torghelle-mentalitás Kisvárdáról

A másodosztályú Kisvárdától visszatért Myke Bouard Ramosszal kapcsolatban megjegyezte, Torghelle Sándorhoz hasonló mentalitású támadóról van szó, aki akár már a közeljövőben komoly konkurenciát jelenthet a 42-szeres válogatott támadónak. Kiemelte a Pécsről szerződtetett Szatmári Lórándot, aki mint mondta, olyan típusú játékos, amilyeneket mindig is keres a klub, ráadásul a középpályán megfelelően tudja majd segíteni, vagy akár tehermentesíteni a rutinos Kanta Józsefet.

U20-as vb-hősök a keretben

A fiatalok közül újra a kék-fehérekkel készül Varga Szabolcs, aki a holland Heerenveentől tért vissza, valamint az agárdi Sándor Károly Akadémiáról felkerült a felnőttekhez Schrammel Ádám, aki mindhárom ausztriai mérkőzésen lehetőséget kapott. László Csaba kiemelte az U20-as világbajnokságon szerepelt válogatottból Talabér Attilát és Demjén Patrikot is, ők szintén a felnőtt kerettel készülnek majd a jövőben.

A várható érkezők között szerepel Marek Strestík is, a támadó az MTK-val készül, László Csaba pedig "eldöntötte", szükség van rá, innentől azonban a klubvezetőkön a sor, hogy meg tudnak-e állapodni a játékossal.

Fifty-fifty

A Vojvodina elleni kupapárharccal kapcsolatban a tréner elmondta, mindkét csapatnak ötven százalék az esélye a továbbjutásra. Ugyanakkor hozzátette, rendkívül fontos, hogy együttese kellő önbizalommal lépjen pályára. Az MTK jövő csütörtökön az újpesti Szusza Ferenc Stadionban fogadja a Vojvodinát az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!