Vágólapra másolva!
A címvédő Bayern München az Augsburgot, míg a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a VfB Stuttgartot fogadja szombaton a német labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában. A Hertha tele van sérültekkel.

Az eddig százszázalékos bajoroknak minden adott, hogy hazai pályán folytassák remek sorozatukat: a müncheniek három mérkőzésen 10 alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját, és mindössze egy gólt kaptak.

Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC négy pontot gyűjtött a Bundesliga eddigi három körében, így a tabella tizedik helyén áll. Ellenfele, a Stuttgart tíz gólt kapott eddigi mérkőzésein, melyeket rendre elvesztett. A Hertha a hiányzó Sami Allagui nélkül fogadja a Stuttgartot - a tunéziai csatár térdsérülése miatt műtéten esett át, és januárig harcképtelenné vált -, amellyel legutóbbi bajnoki összecsapásán, márciusban gól nélküli döntetlent játszott idegenben.

Forrás: AFP

A magyar vezetőedző ráadásul nem számíthat a szlovák Peter Pekarikra sem,

aki kedden az ukránok elleni Eb-selejtezőn (0-0) súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett. Kérdéses továbbá John Anthony Brooks szereplése is, az amerikai hátvéd szerdán combsérülés miatt nem léphetett pályára a brazilok ellen (1-4), és még a massachusettsi meccs előtt elhagyta a válogatottat.

Stieber Zoltán csapata, a Hamburg a legutóbbi idényben harmadik, jelenleg azonban sereghajtó Mönchengladbach vendége lesz a forduló pénteki nyitómérkőzésén, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim vasárnap a Werder Brement fogadja.

Bundesliga, 4. forduló:
péntek:
Borussia Mönchengladbach-Hamburger SV 20.30
szombat:
Bayer Leverkusen-SV Darmstadt 98 15.30
Bayern München-FC Augsburg 15.30
FC Ingolstadt 04-VfL Wolfsburg 15.30
Hannover 96-Borussia Dortmund 15.30
Hertha BSC-VfB Stuttgart 15.30
Eintracht Frankfurt-1. FC Köln 18.30
vasárnap:
1899 Hoffenheim-Werder Bremen 15.30
FC Schalke 04-FSV Mainz 05 17.30

Az állás:
1. Borussia Dortmund 3 11-1 9 pont
2. Bayern München 3 10-1 9
3. VfL Wolfsburg 3 6-2 7
4. 1. FC Köln 3 6-3 7
5. FSV Mainz 05 3 5-2 6
6. Bayer Leverkusen 3 3-4 6
7. FC Ingolstadt 04 3 2-4 6
8. Eintracht Frankfurt 3 6-4 4
9. FC Schalke 04 3 4-4 4
10. Hertha BSC 3 3-4 4
11. Darmstadt 98 3 3-3 3
12. Werder Bremen 3 3-5 4
13. Hamburger SV 3 4-9 3
14. 1899 Hoffenheim 3 2-4 1
15. FC Augsburg 3 1-3 1
16. Hannover 96 3 2-6 1
17. VfB Stuttgart 3 4-10 0
18. Bor. Mönchengladbach 3 2-8 0

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!