Ingolstadt, 2015. október 24. Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője az Ingolstadt elleni mérkőzésen a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban, az ingolstadti Audi Sportarkban 2015. október 24-én. (MTI/EPA/Stefan Puchner)
Vágólapra másolva!
Dárdai Pál csapata, a Hertha kedd este a másodosztályú FSV Frankfurt otthonában lép pályára a Német Kupában. A magyar szakvezető szerint nyerni kell, ennél sokkal nagyobb győzelmekről álmodik. Újra összecsap a Bayern München és a Wolfsburg is.
"Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a klub nem szokott tündökölni a Német Kupában, de ez egyáltalán nem érdekel. Frankfurtban bármi áron tovább kell jutnunk, a végső esetre is felkészülve gyakoroltuk a tizenegyeseket is.
Az az álmom, hogy ott legyünk a berlini Olimpiai Stadionban a döntőben,
de ne csak mint néző" - mondta Dárdai a Bildnek nyilatkozva.
Dárdai Pál csak előre tekint Forrás: MTI/EPA/Stefan Puchner
A Német Kupa döntőjét 1985 óta rendezik Berlinben, de a Herthának még egyszer sem sikerült a döntőbe jutnia.
"Kínlódva vagy parádézva, nekem mindegy, de győzni akarunk. Idén nagy dolgokra készülünk a kupában" - tette hozzá Michael Preetz klubigazgató.
Ambiciózus tervek, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Hertha az elmúlt három év egyikében sem érte meg a sorozat harmadik körét, és olyan kiscsapatokkal szemben búcsúzott, mint a Bielefeld, a Kaiserslautern vagy a Worms.
A 2004-ben rendezett 12. Európa-bajnokságot Görögország úgy nyerte meg, hogy hat mérkőzésén mindössze hét gólt szerzett. Mind a nyitómérkőzést, mind az utolsót, a döntőt a házigazda Portugáliával vívta, az elsőn 2-1-re, a fináléban 1-0-ra diadalmaskodott.