A mérkőzés előtt Dr. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke köszöntötte Zeller Dórát, aki 25. alkalommal viseli a pályán a magyar válogatott mezt. Csapatunk 4-2-3-1-es felállásban kezdte a mérkőzést, meglepetésre a kapuban ezúttal Bíró Barbara állt, míg a támadók közé visszatért Zeller Dóra.
Az első percekben az orosz válogatott alakított ki mezőnyfölényt, de a magyar csapat jól védekezett, sőt, néhány alkalommal eljutott a vendégek kapujáig. A 13. percben hatalmas helyzetet alakított ki válogatottunk: Szarvas Alexandra kapott remek kiugratást a jobboldalon, a centerezése üresen találta Jakabfit, aki tíz méterről a kapust találta el. A helyzetünk után kiegyenlített játék folyt a pályán, majd ismét nagy hazai helyzetet jegyezhettünk fel: Jakabfi vezette középen a labdát, majd balra passzolt üres területre, ahol Zeller Dóra egy átvétel után szemben állt a kapujából ismét messze kimozduló orosz kapussal, de sajnos nem sikerült túljárnia az eszén, így nem született gól.
Két perccel később a vendégcsapat veszélyeztetett: a jobboldali beadás utáni nagy lövést Bíró Barbara szép mozdulattal hárította. Az első félidő hajrájára felpörgött a mérkőzés, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de gól nem született.
Szünetben változtatott Markó Edina, Szarvas Alexandrát Szuh Erika váltotta a középpályán, míg a másik oldalon Mashinát Kostraeva váltotta. A második félidő elején magasabb sebességbe kapcsolt az orosz válogatott, és alig két perccel a középkezdés után Terekhova révén meg is szerezhették volna a vezetést, de a támadó jobbról az oldalhálóba lőtt.
Az 56. percben nem bírtuk tovább a nyomást, ellenfelünk szép összjáték után került helyzetbe, és Tsybutovich középről a kapuba talált (0-1). A gól után azonnal cserélt a magyar csapat: Zeller Dórát Sipos Lilla váltotta. Ellenfelünk továbbra is támadásban maradt, így nem csökkent a nyomás a magyar védelmen. Az utolsó negyedórára fokozatosan kijött a szorításból a magyar válogatott, és egy veszélyes szabadrúgással jelezték a lányok, hogy nem tettek le a pontszerzésről. Az utolsó perceket nagyon meghajtotta Markó Edina együttese, de sajnos nem sikerült helyzetbe kerülni, a meccs utolsó mozzanataként Csiszár Henrietta távoli lövése szállt a kapu fölé.
Összességében harcosan és taktikusan játszott a magyar válogatott a gyors és sokszor nagyon keményen odalépő orosz csapat ellen. Sajnos a helyzeteinket nem sikerült gólra váltanunk, míg ellenfelünk egy lehetőségét berúgta, így bár a lányok rászolgáltak a pontszerzésre, Oroszországé lett a győzelem.
"Bosszantó vereséget szenvedtünk, mert az egy pontra rászolgáltunk, igaz, a győzelemtől messze álltunk. Ha az első félidőt és a helyzeteink számát nézzük, akkor egy döntetlen benne volt a mérkőzésben" - értékelt a lefújás után Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.
Magyarország-Oroszország 0-1 (0-0)
Magyarország: Bíró B. – Mosdóczi, Tálosi, Szabó V., Tóth G. – Csiszár H., Hummel-Smuczer – Szarvas (Szuh, 45.), Jakabfi, Zeller (Sipos L., 58.) – Vágó F. (Zágor, 82.). Szövetségi kapitány: Markó Edina
Oroszország : Todua – Dmitrenko, Cibutovics, Kozsnyikova, Medvegy – Tyerehova, Makarenko, Masina (Kosztareva, 45.), Szocsnyeva – Pantyuhina (Kosztyukova, 82.), Csolovjaga (Fjodorova, 92.). Szövetségi kapitány: Jelena Fomina
Gól: Makarenko (55.)
A csoport állása
1. Németország 4 4 – – 22–0 12 pont
2. Horvátország 3 1 1 1 5–3 4 pont
3. Oroszország 3 1 1 1 1-2 4 pont
4. Maygarország 4 1 1 2 2-14 4 pont
5. Törökország 4 – 1 3 1–12 1 pont