"Kereken negyvennek érzem magam. Egy nappal sem többnek, igaz, egy nappal sem kevesebbnek. Fáj mindenem, a bokám, a térdem, a hátam, nő a hasam. Van azért jó hírem is, a hajam még nem hullik" - mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Dárdai a "Hány évesnek érzi magát kérdésre?".
Úgy érzi, ha nem futballista lett volna belőle, akkor testnevelő tanár lenne, el is kezdte a pécsi egyetemet, de fél év után leállt, mert már a Pécs felnőttcsapatához tartozott, és a napi két edzés mellett nem fért bele a tanulás.
A kitartására a legbüszkébb, arra, hogy sohasem adta fel. "Voltak buktatók, értek tragédiák, de mindig talpra álltam. Egyenes gerinccel mentem végig az utamon" - mondta, hozzátéve, a székely vére rengeteget segített neki, hogy eljusson a céljaiig, mert az a típus, aki addig nem nyugszik meg, amíg nem az történik, amit ő szeretne.
Bár nemet mondott 1999-ben a Bayernnek, semmit nem bánt meg a pályafutása során, mert szerinte minden úgy volt jó, ahogy történt. Edzőként két cél foglalkoztatta, hogy irányíthassa a Herthát és a válogatottat, mindkettőt sikerült elérnie. Bár hosszú idő óta Berlinben él, fel sem merült benne, hogy német állampolgár legyen, mert tudja, honnan jött és hova tartozik.
A Hertha jelenleg a harmadik helyen áll a Bundesligában, és Dárdai úgy érzi, ha csapata bejutna a BL-be, az nagyobb dobás lenne, mint a magyar válogatott Eb-részvétele. "Abból a selejtezőcsoportból majdhogynem kötelező volt továbbjutni. Arról, hogy az északírek ellen rosszul indult a sorozat, nem tehetek. A folytatás már jól alakult, örülök, hogy ahhoz már volt közöm. A Bundesliga más szint, a Bayern, a Dortmund, a Mönchengladbach vagy éppen a Schalke a topnívót képviseli, velük versenyben lenni több mint bravúr."
A válogatottról azt mondta, nagyon megszerette a csapatot, és fájt neki, hogy nem maradhatott addig, amíg szeretett volna, de ha felkérik, később is leül a kispadra. Dárdai úgy látja, megmaradt annak a pécsi gyereknek, akinek mindene volt a foci. "Senki sem szólt még, hogy elszaladt volna velem a ló".