Itthon sokakat meglepett, hogy a Lipcse ilyen jól rajtolt a bajnokságban, igaz, a csapat irigyelésre méltó anyagi helyzetben van, hiszen a Red Bull-birodalom része. Milyen érzésekkel, várakozásokkal kezdték el a szezont?
Újonc csapatként az ember mindig bizonytalan, hogy mire lehet képes a legmagasabb osztályban, és ehhez jött még az, hogy két-három játékost leszámítva az erősítéseink az átigazolási szezon legvégén kerültek a klubhoz. Aztán a nyitó meccsünk nagyon jól sikerült, nyílt sisakos csatában 2-2-t játszottunk Hoffenheimben, és
még az ellenfél edzője is gratulált a játékunkhoz.
Nemcsak benne hagyott mély nyomot a teljesítményünk, hanem a német közvélemény is jól fogadta a bemutatkozásunkat, és ezek a visszajelzések, valamint a megszerzett pont együtt adtak egy új lendületet a csapatnak. Ez a lendület pedig a második fordulóban is kitartott, amikor a Dortmund volt az ellenfél, mindenki arról álmodik, hogy egy ilyen nagycsapat ellen sikerül nyerni, és mi ezt nagyon fegyelmezett játékkal össze is hoztuk. Ekkor már a német szakma is elismeréssel beszélt a csapatról, ez pedig minket is megerősített, hogy jó úton járunk.
Két győzelem és három döntetlen a mérleg eddig. Reális ez a megszerzett kilenc pont, vagy az ember mindig többre vágyik, és úgy érzi, lehetett volna ennél is több?
Mondhatjuk, hogy ez a realitás. Egyik meccsünket sem azért nyertük meg, mert irtó nagy mázlink volt, a Dortmundnak például csak egy kaput eltaláló lövése volt ellenünk, miközben utána megszórtak mindenkit, hatot lőttek a Legiának és a Darmstadtnak, ötöt a Wolfsburgnak. Úgyhogy ez a siker úgy is nagy fegyvertény, hogy csak a meccs legvégén szereztük a mindent eldöntő gólt. A szintén BL-résztvevő Mönchengladbach elleni döntetlen is jogos volt, legutóbb pedig a veretlen Kölntől hoztunk el egy pontot, és a meccs után az ellenfél azt nyilatkozta, hogy elégedett volt az eredménnyel. Nagy elismerés, hogy azt halljuk, hogy a Lipcse a nagyok ellen is képes lesz pontokat szerezni, de nem szabad, hogy ez elvakítson minket, a helyén kell kezelnünk, és arra összpontosítani, hogy a fejlődésünk töretlen legyen.
Gulácsi Péternek mekkora szerepe volt a megszerzett 9 pontban?
Nagyon nagy szerepe van benne. Szép karrier áll már mögötte, kapusposzton 26 évesen ez ritkaság. Megjárta a Liverpoolt, amit nem kell bemutatni, és bár az első osztályban nem kapott lehetőséget, de azt kivívta, hogy egy ideig második számú kapusként számítottak rá. Onnan került Salzburgba, ahol szintén a játékosom volt, kétszeres bajnok és kupagyőztes lett, miközben a nemzetközi porondon is kimagasló teljesítményt nyújtott. Lipcsébe felkészült, jó kapusként érkezett, majd sikerült kivívnia, hogy ő legyen az első számú kapusunk, és voltak olyan meccsek, ahol az ő bravúrjaira is szükségünk volt.
Mi lesz a másik magyar játékossal, Kalmár Zsolttal? Van esélye bekerülni a kezdőbe?
Ő egy különleges képességű, rendkívül technikás játékos, akinek a legfőbb erőssége a labdás játékban rejlik. Fontos azonban, hogy alkalmazkodjon a mi játékstílusunkhoz, és megtanulja a labda elleni játékot, sprintben letámadni, párharcokat nyerni. Nagyon jó felkészülés van mögötte, sok mindenen változtatott, köztük például az étkezésén, és még profibb lett a hozzáállása, de a másodosztályban sem volt állandó kerettag, és most még kevesebb esélye van az igazolások miatt. Mi is tudjuk, hogy folyamatos játéklehetőségre van szüksége, éppen ezért a téli átigazolási időszakban le fogunk ülni vele, és olyan megoldást keresünk, ami neki is, a klubnak is megfelelő.
Nem lehet, hogy egyszerűen nem passzol a stílusához a német foci, és el kéne mennie egy spanyol kiscsapathoz, ahol jobban tudna érvényesülni?
Zsolti esetében az arany középutat kell megtalálni,
és abba az irányba fejlődni, amire a mi klubunknak szüksége van, hogy mi is tudjuk őt használni.
Nem sok értelme lenne egy focizó csapatnak kölcsönadni őt, mert akkor a visszatérése után ismét elkezdhetnénk a mi stílusunkra áthangolni őt.
Mit kell tudni erről a lipcsei stílusról?
Két fontos fázisa van, ha az ellenfélnél van a labda, akkor minél gyorsabban megszerezni, a másik fázis, hogy a labdaszerzésből minél gyorsabban eljutni az ellenfél kapujáig. Ezt a folyamatos nyomást igyekszünk 90 percig tartani, hibára kényszeríteni az ellenfelet, az időt és a területet megvonni tőlük, hogy minél rosszabb döntéseket hozzanak. A meccsek 80 százalékában megegyezik ez a filozófiánk, de azért alkalmazkodni is kell az ellenfelekhez, a Dortmund ellen inkább azoknak jutott szerep, akik a párharcokban és a védekezésben erősek, de az Augsburg ellen azokra építünk, akik képesek feltörni a betömörülő védelmet.
Az ellenfelek elkezdték komolyan venni a Lipcsét? Vagy eddig is komolyan vették?
A klub dinamikusan fejlődött, a negyedosztályból jutott fel pár év alatt a Bundesliga élvonalába, ezzel már alapból kivívta a tiszteletet. A másodosztálynak itt komoly presztízse van, nagyon magas a nézőszám, az élvonalhoz hasonló a médiaérdeklődés, és az első osztályú csapatok is szemezgetnek az ottani játékosokból. A tavalyi szereplésünk után voltak olyan hangok, hogy a Lipcsével komolyan kell számolni, és akár a nemzetközi kupás helyekre is odaérhetünk, de olyan, kissé földtől elrugaszkodott véleményt is hallottam, hogy a Bayernnek és a Dortmundnak is konkurenciái lehetünk. Nekünk a saját erőségünkkel és tudásunkkal kell tisztában lenni, és mostanra úgy tűnik, tudatosult az ellenfelekben, hogy minden meccsen képesek vagyunk meglepetést okozni.
A nemzetközi kupaszereplés reális cél lehet? Mi volt kitűzve a csapat számára erre az idényre?
Az elején nem tudtuk elhelyezni magunkat a mezőnyben, mert nem voltunk tisztában azzal, hogy hozzájuk képest milyen erősségű a csapatunk. Ha egy pár éve még a negyedosztályban szereplő klub feljut, akkor a nemzetközi kupát nem reális megcélozni. Úgyhogy abban maradtunk, legyen meg a biztos bennmaradás, és
annak örülnénk, ha egyszer sem sodródnánk a veszélyes helyek közelébe,
és nyugodtan dolgozhatnánk végig az évet.
A csapaton belül mennyire téma, hogy több szurkolótábor is látványosan tüntetett a Lipcse ellen? A dortmundiak egy része például nem utazott el, a kölni meccs pedig később kezdődött a tiltakozó drukkerek miatt.
Azért ne gondoljunk tömegre, a 45 ezer kölni szurkolóból csak 50 érezte úgy, hogy sztrájkolni kell. Hasonlót egyébként már Hoffenheimben is átéltem, de akkor még játékosként, a csapat a harmadosztályban szerepelt, amikor odaigazoltam, két és fél év múlva pedig vezettük a bajnokságot a Bayern előtt. Eleinte a Hoffenheim is szúrta az emberek szemét, de minden csoda három napig tart, az is lecsengett, nálunk pedig már most lecsengőben van. Egyébként már a másodosztályban is voltak ilyen hangok, nyilván főleg azoknak a kluboknak a szurkolói fújtak ránk, akik nem rendelkeztek hasonló lehetőséggel. De számunkra ez semmilyen jelentőséggel nem bír, és az újságokat olvasva úgy tűnik, mások is elítélik, hogy folyamatosan támadják a Lipcsét.
Mi a végső cél? Stabil BL-csapatot csinálni a Lipcséből?
Az elmúlt évek minket igazoltak, és szeretnénk, ha a fejlődés töretlen lenne, és folyamatosan az első osztályban szerepelnénk. Hosszú távon ki tudja, mit hoz a sors, de az elég valószínű, hogy ahhoz még hosszú éveknek kell eltelniük, hogy a Bayern és a Dortmund kihívói legyünk.
Azt sejtjük, hogy már régen nem a bójapakolás a pályaedző dolga, de beavatna minket, hogy pontosan mi a feladata?
Onnan kezdeném, hogy anno Hoffenheimben ismertem meg azt a stílust, amit most a Lipcse is képvisel, és az akkori edzőm, Ralf Rangnick úgy érezte, az emberi kvalitásaim és a futballról vallott filozófiám miatt szeretne kiképezni. Licenc nélküli edzőként kerültem a Salzburg második csapatához, amellyel az első évben összejött a feljutás, és a másodikban is dobogón végeztünk, így felküldtek az első csapathoz. Itt egyedüli pályaedző voltam, és az új edzővel együtt valósítottuk meg a játékfilozófiát, aminek a vége bajnoki cím és kupagyőzelem lett, az Európa Liga csoportköréből pedig veretlenül jutottunk tovább, végül a Villarreal állított meg minket. Ragnick Lipcsében is pályaedzőnek akart, egyben szakmai tanácsadónak, ennek része, hogy teljes értékű beleszólásom van a csapat összeállításába, beletartozik az edzések és a heti terhelés megtervezése, a meccsek és az ellenfelek elemzése és prezentálása a csapat felé, szóval olyan feladatkörök, amik abszolút közelítenek a vezetőedzői munkához. Három edzővel dolgozhattam eddig együtt, és mindannyian teljes értékű partnerként kezeltek.
Ez egy óriási felelősséggel bíró munka, de meg is becsülnek, és folyamatosan komoly elismeréseket kapok,
úgyhogy már csak ezért is nagyon jól érzem magam a klubnál.
Nagyobb a nyomás itt, mint amikor Salzburgban dolgozott?
Salzburgban bajnoknak kellett lenni, meg kupagyőztesnek, azért az nem annyira egyszerű helyzet. A Lipcsénél a másodosztályban ki volt mondva, hogy fel kell jutni. Ragnick is mondta, hogy Zsolt, ezt meg kell csinálnunk, úgyhogy nagy teher volt rajtam is. Most hétről hétre helyt kell állni, de csökkent a nyomás, mellette viszont nőtt az élvezeti érték. Nemcsak időigényes, hanem stresszes is ez a munka, és gyakran még otthon is dolgozom, elemzem. Nem lehet könnyű egy edzővel együtt élni.
Lenne olyan klub, amely meg tudná győzni, hogy vállalja el a csapatot vezetőedzőként?
Sokat kérdeztek erről, voltak is megkeresések, főleg Magyarországról, de máshonnan is. Még nincs öt éve, hogy edzőként dolgozhatok, még van hova fejlődnöm, és a mostani szerepköröm boldoggá tesz, közel áll a személyiségemhez. Itt nem kell három lépés távolságot tartani a játékosokkal, akik bármikor megoszthatják velem a szakmai és magánéletbeli dolgokat. A vezetőedzői poszt sok olyan tennivalót hordoz magában, ami nem szigorúan a szakmáról szól, gondolok itt például az állandó interjúkra, sajtótájékoztatókra, engem viszont most a szakma érdekel. Lipcsében is kérdezte a mostani vezetőedzőnk, Ralph Hasenhüttl, miért nem lettem még vezetőedző, de még szükségem van egy-két évre, és 2017 januárjában szeretnék beiratkozni a magyarországi pro licences tanfolyamra, hogy az utolsó hiányzó papírt is megszerezzem. Remélem, az MLSZ is támogatni fog abban, hogy Németországban élő, főállású edzőként is sikeres vizsgát tehessek.
Amikor Dárdai Pál volt a szövetségi kapitány a magyar válogatottnál, felmerült, hogy Ön lenne a pályaedző, de a klubja nem engedte el. A mondatai alapján egyből Dárdai ugrott be, mindkettőjükön azt érezni, mennyit számít, hogy a magyar közeg helyett egy igazi futballnagyhatalomban dolgozhatnak.
Mindkettőnkre jellemző az állandó becsvágy, talán Pali is egyetért azzal, hogy egyikünk sem volt kirívó tehetség, de tudtuk, hogy mit szeretnénk elérni, és ezért tettünk is, miközben a nagy ígéretek közül sokan az NB I-ig sem jutottak el. 2200 pro licences edző van Németországban, és akkor még ott vannak az olyan külföldiek, mint a háromszoros BL-győztes Carlo Ancelotti, ők együtt pályáznak a Bundesliga 18 csapatának kispadjára és pályaedzői posztjára. És mégis, az egyik élvonalbeli német csapat kispadján ott van a pécsi salakoson nevelkedő Dárdai Pali, egy másikon pedig jómagam, aki Újpestről indult. Ez hihetetlen nagy dolog!
Hogy látja, az Eb óta változott bármit a magyar futball megítélése?
Nagyon boldog voltam a kijutás miatt, játékosként mi is rengeteget küzdöttünk azért, hogy a csapat és a szurkolók egymásra találjanak, és az ország együtt ünnepeljen. Jó volt látni, hogy ugrottak egymás nyakába az emberek, és hogy Magyarország összefogott, arra pedig nincsenek szavak, hogy francia városokban több tízezer magyar szurkoló vonult a meccsek előtt. Ez mind a pozitívum, amit el lehet mondani, sajnos a várva várt sikert, illetve hatást nem hozta meg az Eb sem. De ha már arra jó volt, hogy a magyar gyerekek elkezdtek hinni, bízni a magyar fociban, és hazai ikonokat találtak, valamint Magyarországon a sportág és a focisták megítélése változott, akkor már eredményes volt a szereplés. Ahhoz, hogy a nemzetközi megítélés is megváltozzon, hosszú távú folyamatos fejlődésre van szükség.
Abból, amiket mondott, úgy tűnik, hogy most a helyén van. Dárdai Pál dolgozott már a válogatottnál, nem tervezi, hogy valamilyen formában szerepet vállaljon? Vagy túl nagy rizikó lenne a mostani karrierjét feladni egy itthoni munkáért?
Palival mi is a magyar közegből kerültünk ki, részesei vagyunk a magyar futballnak, és szeretnénk is javítani rajta a magunk módján. Ha bárki jelentkezett, hogy szeretne edzéseket megnézni itt kint, vagy kíváncsi volt a létesítményekre, akkor tárt karokkal vártuk. Olyan is volt, hogy minket hazahívtak tanácsadóként, és elmondtuk a véleményünket, az ott elhangzottak közül sok mindent látunk most megvalósulni. A mostani kormány komoly lehetőségeket biztosít, felismerték, hogy fontos az infrastruktúra, mert porzó salakos pályával nem tudod kicsalogatni a gyerekeket a számítógép elől. Sok jó dolog történt, megújult az edzőképzés, a Double Pass nevű cég rendszeresen ellenőrzi az akadémiákat, a klubokat teljesítmény alapján premizálják, talán nekünk is van ezekben a pozitívumokban némi részünk azzal, hogy elmondtuk, a németeknél hogy működnek a dolgok. Szerettünk volna a válogatottnál együtt dolgozni, de az meghiúsult. Hogy klubszinten fogok-e, az sok tényezőtől függ, nem tartom elképzelhetetlennek. Ugyanakkor valószínűleg nagy lenne a kontraszt, újra kéne alkalmazkodni és beilleszkedni, hiszen 14. éve élek külföldön. Úgyhogy ez egy nagy változást jelentene, és szerintem a közeljövőben nem kerül rá sor.