Ez azt jelentené, hogy a FIFA teljes tagságának mintegy negyede ott lehetne a világbajnokságokon – igaz, közülük tizenhat együttes két mérkőzés után már utazhatna is haza. Ha egy másik ötletet fogadnak el, akkor a tizenhat korai kieső a repülőtéren kezet foghat a tizenhat kiemelt válogatott legjobbjaival, akik csak ekkor csatlakoznak a labdarúgótornához.
„A felvetésben nincs politika, és nem játszik szerepet a pénz, a döntés kizárólag a sportág érdekeiről szólna” – idézi az Espnfc.com az elnök szavait. Ha kimosolyogtuk magunkat, vegyük szemügyre, miért és hogyan szólna a 48 csapatos vb a pénzről és a politikáról. Hiszen ahogy Lantos Gábor néhány nappal ezelőtt megírta: „csak a vak nem látja, hogy az egész történet a profit további növeléséről szól.”
A FIFA alapvetően négyéves ciklusokban, a férfi nagypályás labdarúgó-világbajnokságokhoz igazodva szerződik meghatározó partnereivel.
Míg 2003–2006 között 2,6 milliárd dollár volt a világszövetség bevétele, 2011–2014 között ez az összeg már megközelítette a hatmilliárd dollárt.
A bevételek meghatározó két tétele a televíziós jogdíjak és a marketingjogok értékesítése volt. A 2010-es évek első felében az elsőből származott a szövetség bevételének közel fele (48%), a másikból a harmada (32%). Ugyanakkor, a vizsgált periódusokban a nyereség szépen lassan megcsappant. Míg 2003–2006 között 663 millió dollár volt összesen, 2011–2014-re a profit gyakorlatilag megfeleződött, és összesen 338 millió dollárt tett ki.
A kiadások kötött pályán, a bevételekhez igazítottan mozognak. 2011 és 2014 között a legnagyobb tétel, azaz az összes kiadások 52%-a FIFA-eseményekhez kapcsolódott, ennek 80%-át a brazil labdarúgó-világbajnokság költségei tették ki. A szövetség a kiadások 20%-át fordította különböző labdarúgás-fejlesztési programokra – részesültünk belőle mi, magyarok is –, hasonló összegű volt a futballirányítás (kongresszusok, jogi ügyek) és a szövetség működési költségeinek együttese. A többi költség a jogok hasznosításához, illetve a pénzügyi műveletekhez kapcsolódott.
Jól működő, masszív nyereséget termelő üzletről van tehát szó. De hogyan hatna az üzletmenetre a meghatározó bevételtermelő egység, a férfi nagypályás világbajnokság résztvevőinek felemelése a jelenlegi 32-ről 48-ra?
Az rögtön feltételezhető, hogy nagyobb esélyt kapnának azok az országok, amelyek eddig nem, vagy csak elvétve jutottak szerephez a világbajnokságokon. A futballszakmai szempontok mellett tehát a földrajziak válnának elsődlegessé.
Hosszú távon mindez kifizetődő stratégiai lépésnek látszik, hiszen bármennyire is a labdarúgás a meghatározó globális sportág, az innováció itt is elengedhetetlen.
A nagy amerikai ligák tudatosan építenek és valósítanak meg globális stratégiát, az NFL egyre több meccset játszik Európában, visszatért Mexikóba, az NBA a kínai piacra ácsingózik, az MLB (az amerikai baseball-liga) hagyományosan erős például Japánban.
A nagy piacokon meg kell küzdeni a helyben népszerű sportokkal, mint például Indiában az Indian Premier League-gel, azaz az egyszerűsített krikett igencsak népszerű ligájával, de bármilyen furcsa, a FIFA számára a labdarúgás klubversenyei, bajnokságai is versenyző szolgáltatást jelentenek. Szóval van kihívás bőven, erre jó stratégiai válaszlépésnek látszik, hogy négyévente a világ minden szegletében a nemzeti futballválogatott(ak)ról beszéljenek. (Aztán lehet, hogy a négy évből is csak kettő lesz. Vagy egy.)
Már folyik a számolgatás, hogyan is nézhetne ki a 48-as mezőny, nagy kérdés, hogy a 16 új helyhez kik férhetnének hozzá.
Ha valóban a sport szelleme dönt, mint ahogy az elnök úr állítja, akkor például Új-Zélandnak vagy Új-Kaledóniának komoly esélye van bekerülni.
Vagy Üzbegisztánnak. Esetleg a Zöld-foki Köztársaságnak. (Ne tessék nevetni, idén márciusban 31. helyen álltak a FIFA-rangsorban! Igaz, most megzuhantak, csak nyolcvanadikok.) Nem is beszélve Magyarországról. Szép és jó mindez, különösen nekünk, de az a szomorú igazság, hogy ezeknek az országoknak a vb-szereplése pénzügyileg inkább visz, mint hoz a FIFA-nak. Lakosságszám, piaci erő, felvevőpiac tekintetében ezek az országok nem jelentenek annyit, hogy ennek hatására lényegesen emelkedjenek a televíziós és marketingjogdíjak, szemben a rendezési költségek növekedésével, amely mindenképpen bekövetkezik 48 csapat esetén.
Más a helyzet persze, ha Kínának, Indiának és a gazdag „olajosoknak” csinál helyet a világszövetség,
miközben stabilizálja az USA és Oroszország helyét a fináléban.
A világgazdaság meghatározó erőiről beszélünk, jobb ezeket az országokat bent tudni, mint kint. Ezeknek az országoknak a részvétele a világbajnokságon már igazán vonzó emberek milliárdjai számára, ezáltal a televíziók és a hirdetők számára is, nem nehéz elképzelni, hogy ha valóra válnak a tervek, akkor 10 év múlva akár meg is duplázhatja a bevételét a szövetség. Márpedig a futballban is igaz az ősi közgazdászbölcsesség: a több pénz mindig jobb, mint a kevesebb.
A FIFA törekvése feltűnően összhangban van Kína elképzeléseivel, ahol nem is titkolt cél, hogy világbajnokságot rendezzenek, és legkésőbb három évtizeden belül a világ futballjának meghatározó szereplőivé szeretnének válni a pályán is.
Az utóbbi öt év futballbefektetéseit tekintve már most megkerülhetetlen a futballgazdaságban a kínai sárkány.
Nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy tulajdonképpen erről szól a mese.
Szükség is van a gazdasági erőre, ha valóra válik a gondolat, hiszen 48 csapattal vébét rendezni nem olcsó mulatság. Nemcsak több stadionra van szükség, amit – elvileg – az esemény után is kell tudni használni, de logisztikára, szállásra, turisztikai infrastruktúrára is. Mondanám, a kis országoknak erre esélyük sincs, de annyi bolond gondolat kering megasportesemény-rendezés tárgykörben, hogy nem mondom.
Azért mégis az a valószínű, hogy a gazdag országok kiváltsága lesz rendezés.
És itt megint képbe kerül például Kína.
Az Alibaba (a világ legnagyobb online viszonteladója) tulajdonosa, a glóbusz 28. leggazdagabb embere, Jack Ma a hírek szerint erősen „rajta is van” az ügyön.
A cég 2015 decemberében kötött 8 éves partneri szerződést a FIFA-val, a vállalat a FIFA-klubvilágbajnokság meghatározó szponzora.
De nem kell nagy jóstehetség annak előrevetítéséhez, hogy ez csak az első lépés, a kezdete egy csodálatos barátságnak. A kínaiak már a spájzban vannak.