Nagy Ádám a Juventus ellen

Nagy Ádám Bologna
Adam Nagy during the Italian Serie A football match between A.S. Roma and F.C. Bologna at the Olympic Stadium in Rome, on november 06, 2016. (Photo by Silvia Lore/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Pályafutása során először léphet pályára Nagy Ádám az olasz bajnoki címvédő és listavezető Juventus ellen, amely hazai pályán fogadja majd vasárnap a Bolognát a Serie 19. fordulójában.

Az olasz bajnokság két hét szünet után indul újra, Nagy Ádáméknak ugyanakkor három hétre nyúlt a pihenés, mivel a 18. körben az AC Milannal játszottak volna, de a milánóiak karácsony előtt a Juventusszal játszottak az Olasz Szuperkupáért Dohában - ahol nyertek is.

A tabellán 15. bolognaiak a legutóbbi meccsükön 3-0-ra győztek a sereghajtó Pescara ellen, a listavezető otthonában azonban már a pontszerzés is óriási bravúrnak számítana.

A 15-szörös magyar válogatott játékos a bajnokság elejétől alapembernek számított

csapatánál, majd november végén kikerült a kezdőből egy rövid időre, az együttes legutóbbi két meccsén viszont már ismét kezdhetett, így vélhetőleg a Juventus ellen is ott lehet majd a pályán.

A Roma ellen már játszott Nagy Ádám Forrás: NurPhoto/Silvia Lore/NurPhoto/Silvia Lore

A Juve a legutóbbi öt kiírást megnyerte, és jó úton halad, hogy történelmet írjon, mivel eddig még egyetlen csapat sem végzett az élen hatszor egymás után a Serie A-ban. Massimiliano Allegri csapata négy ponttal előzi meg a második helyezett AS Romát és héttel a harmadik Napolit, úgy, hogy mindkét együttesnél egy meccsel kevesebbet játszott.

Papíron a Bologna sem jelenthet akadályt a torinóiaknak, különösen úgy, hogy saját pályáján szinte érinthetetlen:

sorozatban 25 bajnoki találkozót nyert meg Torinóban.

A Romára nem vár könnyű meccs a hétvégén, mivel a Genoához utazik. A vendéglátó együttes ugyan csak 12. a tabellán, de hazai pályán minden ellenfelére veszélyes, november végén a Juventust is legyőzte saját közönsége előtt.

A Napoli otthon fogadja a 13. Sampdoriát, amely legutóbbi három mérkőzésén egy pontot szerzett.

A bajnokság másik magyar érdekeltségű együttese, a 18. helyen álló Palermo a 17. Empolival vív majd fontos meccset szombaton. A szicíliai együttes a legutóbbi két összecsapáson egy-egy győzelmet és döntetlent ért el, mindkétszer magyarjai, Balogh Norbert és Sallai Roland nélkül.

Serie A, 19. forduló:

szombat:
Empoli-Palermo 18.00
Napoli-Sampdoria 20.45

vasárnap:
Udinese-Internazionale 12.30
Chievo-Atalanta 15.00
Genoa-AS Roma 15.00
Lazio-Crotone 15.00
Pescara-Fiorentina 15.00
Sassuolo-Torino 15.00
AC Milan-Cagliari 18.00
Juventus-Bologna 20.45

A tabella:
1. Juventus 17 36-14 42 pont
2. AS Roma 18 39-18 38
3. Napoli 18 40-21 35
4. Lazio 18 32-21 34
5. AC Milan 17 27-20 33
...
15. Bologna 17 17-22 20

A 18. fordulóból a Crotone-Juventus és a Bologna-AC Milan mérkőzést február 8-ra halasztották.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!