Leicester City's English interim manager Craig Shakespeare is seen before the English Premier League football match between Leicester City and Liverpool at King Power Stadium in Leicester, central England on February 27, 2017. / AFP PHOTO / Adrian DENNIS
Vágólapra másolva!
A szezon végéig Craig Shakespeare marad a Leicester City labdarúgócsapatának edzője, értesült a BBC.
A szakember azt követően vette át ideiglenesen a csapat irányítását, hogy a klub vezetése két hete menesztette Claudio Ranierit. Az olasz menedzser asszisztense jól debütált, hiszen azóta mindkét hazai mérkőzését 3-1-re megnyerte a Liverpool, majd a Hull City ellen.
Az 53 éves szakember korábban sohasem dolgozott vezetőedzőként, igaz 2006-ban egy meccs erejéig be kellett már ugrania a West Bromwich Albionnál is, és akkor is győzelemre vezette csapatát.
Craig Shakespeare Forrás: AFP/Adrian Dennis
2008-tól 2015 nyaráig Nigel Pearson segítője volt a Leicesternél, a Hull Citynél, majd ismét a Leicesternél, és Ranieri érkezésekor is maradhatott a posztján.
A Leicester a hírek szerint tárgyalt komoly edzőkkel, többek között Roy Hodgsonnal is.
Az első Európa-bajnokság győztese, a Szovjetunió az egész kontinenstorna során négy meccset vívott. Magyarország ellen kettőt a legjobb 16 között, a következő körben Spanyolország politikai okokból nem volt hajlandó megmérkőzni vele és visszalépett, az elődöntőben Csehszlovákiát, a fináléban Jugoszláviát győzte le. A bronzérmes Csehszlovákia kétszer ennyi, nyolc meccset játszott a sorozatban.