Nagy Ádám nem nyugszik bele a mellőzöttségbe
![Magyarország - Feröer-szigetek, futball VB Selejtező 2017.10.10.](https://cdn.origo.hu/2023/12/5oz_oZJGvuZ4BnIfg6JdSukl-v5mo6V3UF7lIll6QRk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExNTYxNmI4YjY2OTQyNTNhMTA1YTM5NjJkNjZhNjlj.webp)
A 22 éves középpályás az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban emlékeztetett rá, hogy a Ferencváros első csapatánál és az olasz együttesnél is szerencsés helyzetben volt, hiszen szinte rögtön alapemberré vált, ezért a mostani mellőzés újdonság számára.
Próbálok mindent megtenni az edzéseken, hogy visszakerüljek a csapatba, mert nem szeretnék ennyivel megelégedni, sokkal nagyobbak a céljaim
- nyilatkozta. Hozzátette, nem esnek jól neki, amiket mondanak és írnak róla mostanság, de arra törekszik, hogy rácáfoljon a kétkedőkre. Alábbi elemzésünkben az Origo is részletesen foglalkozott a középpályás helyzetével.
Nagy a 2015/16-os idényben a Ferencváros színeiben 25 NB I-es meccsen szerepelt, a következő szezonban a Bolognában ugyanennyi találkozón kapott lehetőséget a Serie A-ban, a mostani évadbanviszont még egyszer sem léphetett pályára az olasz élvonalban.
A teljes beszélgetés az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában lesz hallható.