A Bayern megállította Cristiano Ronaldót, de így is kikapott
![Asensio](https://cdn.origo.hu/2023/12/r6YBunz38RjCQACE7-VpyNQ5dEEz8N8p40xXVL0W8BQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiOTY0OWY5YjY5ZDRiOTg5ZjQzYjE0YzZmYWIyZDc2.webp)
Ez a párharc már-már klasszikusnak számít Európában. A Bayern–Real a BEK/BL-történetének leggyakoribb párosítása, a két csapat eddig 24-szer találkozott egymással. A Barcelona és a Manchester City kiesése után
most is kettejüket várta mindenki a döntőbe,
de a nyoni sorsoláson Sevcsenko elkövette azt a bravúrt, hogy összesorsolta őket.
A szűk keresztmetszetet Heynckes jelentette, aki a Reallal és a Bayernnel is megnyerte a BL-t, ráadásul Bayern-edzőként 2012-ben egyszer már kiejtette a madridiakat az elődöntőben. „Ez jó ómen" – bizakodott Müller.
Mindkét oldalon volt meglepetés a kezdőben. A Bayernből kimaradt Thiago, a Realból pedig Bale és Benzema – helyettük Isco és Vázquez került be.
Elég gyengén indult a meccs, sem iram, sem helyzet nem volt sokáig. A Real ezúttal a biztonsági focit vette elő, így nagyon távol került a Bayern kapujától, Ronaldót nem is sikerült helyzetbe hozni az egész félidőben.
A tétlenkedést Rafinha unta meg a 19. percben, amikor jó 30-ról rúgta kapura a labdát, de Navas ezt könnyedén védte. A másik oldalon is olyantól jött a lövés, akitől a legkevésbé lehetett várni: Carvajal erőtlen próbálkozását Ulreich ölbe vette.
A Real védelme csak egyszer lazult fel, de ezt a Bayern azonnal kihasználta.
James labdájával Kimmich ugrott ki, aki ahelyett, hogy középre passzolt volna, éles szögből meglepte Navast. Rögtön lehetett volna 2–0, de Ribéry rosszul vette át a labdát ziccerben.
A Bayern maradt támadásban, gólt mégis a Real szerzett: a 44. percben Marcelo elé került oda a labda, aki kapásból kilőtte a bal alsót.
A semmiből egyenlített a Real, így szünetben 1–1 volt az eredmény.
A második félidőben ugyanaz történt, mint az elsőben. Támadott a Bayern, közel állt a gólhoz, amit aztán a Real rúgott. Rafinha passzolta el a labdát nagyon rossz helyen, amiből Vázquez és Asensio indult meg, végül utóbbi fejezte be a támadást.
Fordított a Real.
A Bayern nem esett össze, Ribérynek többször is megvolt az esélye, hogy egyenlítsen, de Navas mindent fogott.
Közben a németeknek hátrafelé is figyelniük kellett, mert amikor lehetősége volt, a Real meglógott egy-egy kontrával. Ronaldo pazar gólját visszafújták kezezés miatt (jogosan), majd Ulreich védett nagyott Benzema helyzeténél.
Az utolsó tíz percben a Bayern megszállta a Real térfelét, de egy Lewandowski-lehetőséget leszámítva nem tudott veszélyes lenni, így maradt az 1–2.
Nincsenek jó helyzetben a németek, de a Juventus megmutatta a negyeddöntőben, hogy igenis lehet nyerni a Bernabéuban.
Ebbe kapaszkodhat a Bayern.
A meccs összefoglalója ITT.
1 ![]() |
8 ![]() |
28 ![]() |
28 ![]() |
34 ![]() |
44 ![]() |
44 ![]() |
46 ![]() |
46 ![]() |
47 ![]() |
52 ![]() |
52 ![]() |
57 ![]() |
58 ![]() |
67 ![]() |
76 ![]() |
77 ![]() |
78 ![]() |
83 ![]() |
89 ![]() |
90 ![]() |
94 ![]() |