Leekens megérti a magyar fociszurkolók reakcióit
![foci labdarúgás, Georges Leekens](https://cdn.origo.hu/2023/12/Vlqv5rSembOUBXOcSK3OVLnJ8XBAbBAr8DgpZL-QI4U/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNTJjNjkwNWJjMDRiZWE5ODNiYmNiNmYyMjBjNGY0.webp)
A belga szakvezető irányításával a nemzeti együttes hazai pályán kikapott a kazah (2-3) és a skót (0-1) együttestől is, míg a fehérorosz gárdával múlt szerdán 1-1-es döntetlent játszott Bresztben. A szombati felkészülési találkozón a Groupama Arénában a drukkerek elégedetlenségüknek adtak hangot, s Leekens a hazai szövetség (MLSZ) honlapjának elmondta: hallotta, hogy a szurkolók üzentek neki.
"Ez érthető is, mert eljöttek a meccsre, támogatták a csapatot, viszont nem olyan eredmény született, amilyet szerettünk volna.
Higgyék el, önökhöz hasonlóan mi is csalódottak voltunk, hiszen mi is a győzelmekért küzdünk. Éppen ezért mindig azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk és ezzel örömet okozzunk önöknek, szurkolóknak"
- idézte a weboldal a 69 esztendős trénert, aki hozzátette: bízik benne, hogy az oroszországi világbajnokságra készülő ausztrálok ellen a pozitívumokat is látta a közönség a csapat játékában. Kifejtette, bízik benne, hogy a drukkerek ősszel is támogatni fogják a csapatot a Nemzetek Ligája összecsapásain.
"Mi pedig immár nemcsak a játékot, hanem az eredményt illetően is sok örömet tudunk majd okozni" - fogalmazott Leekens.
A magyar együttes szeptember 8-án Finnországba látogat, majd három nappal később - zárt kapuk mögött - a görögöket fogadja az újonnan induló sorozatban.