Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

A Dudelange ijesztgetett, de megvan a Vidi BL-továbbjutása

Danko Lazovic, Vidi, BL
A gólszerző Danko Lazovic, a féhérvári csapat játékosa örül a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában játszott Vidi FC és a luxemburgi F91 Dudelange visszavágó mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában
Vágólapra másolva!
A MOL Vidi FC 2-1-re legyőzte a luxemburgi F91 Dudelange csapatát a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának visszavágó mérkőzésén, ezzel továbbjutott a második körbe, ahol a bolgár Ludogorec lesz az ellenfele.

A magyar bajnok MOL Vidi FC Luxemburgban döntetlent játszott a Dudelange-zsal a Bajnokok Ligájában, Marko Nikolics vezetőedző az első mérkőzéshez képest jobb játékot remélt csapatától a visszavágón.

Záporoztak a Huszti-beadások a Dudelange ellen Forrás: MOL Vidi FC

A Vidi játékosai már az első percben nekiestek a luxemburgi csapatnak. Huszti Szabolcs szöglete után Juhász Roland kis híján a kapuba fejelt. Tíz perccel később a Dudelange is veszélyeztetett. Tom Schnell szabadrúgása élesen csapódott a Vidi kapuja elé, az érkező Marc-André Kruska pedig csak centikkel maradt le a labdáról.

A 18. percben a második zicceréből megszerezte a vezetést a Videoton.

Huszti ment el a bal oldalon, a középre tekert labdája Loic Negót találta meg, a francia jobbhátvéd 10 méterről kapura lőtt, Jonathan Joubert elsőre hárított, de a kipattanóra érkező Danko Lazovic kilenc méterről a jobb alsó sarokba passzolt (1-0).

A folytatásban a két csapat főleg a mezőnyben gyűrte egymást, igazán komoly helyzet a hajráig nem alakult ki, ekkora azonban egyenlíthetett volna a Dudelange. A 38. percben Dominik Stolz húzott el a jobb oldalon, a középre tekert labdája elszállt a menteni igyekvő Fiola Attila előtt, a hosszú oldalon Clément Couturier érkezett, aki hét méterről szerencsére kapu mellé lőtt.

A második félidőt ismét a Vidi kezdte aktívabban.

A 46. percben Huszti bal oldali beadása után a gólszerző Lazovic fejelt nyolc méterről, de a kísérlete a kapu fölé szállt. Egy perccel később ismét Huszti tekert középre, ezúttal Juhász érkezett, de kilenc méterről ő is fölé fejelt.

Az 54. percben a semmiből egyenlített a Dudelange. Anel Hadzicot szerelték érdekes körülmények között, Couturier indult el a kontrával, passzát azonban Vinícius lefülelte, de a labda visszakerült a franciához, aki 15 méterről védhetetlenül lőtt a bal felső sarokba (1-1).

Az 58.percben biztossá vált, hogy nem lehet hosszabbítás, ugyanis újra előnybe került a Vidi.

Marko Scsepovics és Danko Lazovic öröme a Vidi második gólja után Forrás: vidi.hu

A gólszerző Lazovic bal oldali beadására az első gólban is főszerepet játszó Nego érkezett a hosszú oldalon, dropból a léc alá belsőzött, úgy tűnt, a labda a kapufáról a gólvonal mögé pattant, de biztos, ami biztos alapon Marko Scsepovics közvetlen közelről a hálóba sodorta a labdát (2-1).

A második gól lendületet adott a Vidinek, a folytatásban szép támadásokat láthatott a felcsúti Pancho Aréna közönsége. A 75. percben Marko Nikolics csapata lezárhatta volna a továbbjutás kérdését. Egy szépen megkomponált kontratámadás végén Fiola Attila tekert középre, a lendületből érkező Boban Nikolov hat méterről fejelhetett, de az utolsó pillanatban Edisson Jordanov beleállt a labdába.

A luxemburgi Dudelange játékosai nem adták könnyen a Vidi továbbjutását Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A 82. percben újabb székesfehérvári lehetőség maradt ki.

A piros-kékek létszámfölényben vezették a labdát a kinyíló luxemburgi védelemre, azonban Lazovic utolsó passza hosszú lett Negónak, így odalett a három, az egyes ziccer.

Az utolsó percekben a Dudelange még indított egy végső rohamot, és kis híján kiharcolta a továbbjutást. A 92. percben Edisson Jordanov bombáját Kovácsik Ádám tolta ki a bal felső sarokból, egy perccel később pedig kapufára tornázta Nicolas Perez távoli bombáját.

Az utolsó pillanatokban még a magáról megfeledkező Bryan Mélisse páros lábbal beleszállt Pátkai Mátéba, így a luxemburgiak emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.

Marko Nikolics csapata 3-2-es összesítéssel továbbjutott a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójába, ahol a bolgár Ludogoreccel találkozik.

„Fásultan kezdtünk, minden párharcot elvesztettünk.

A második félidőben nem sikerült feljavulnunk, próbáltunk szerkezetet váltani. Sok helyzetük nem volt, de a végén azért a szerencse is kellett a továbbjutásunkhoz" – nyilatkozta a lefújás után a Vidi kapusa, Kovácsik Ádám.

Marko Nikolics és Kovácsik Ádám sem volt elégedett a Vidi teljesítményével Forrás: vidi.hu

Lehet, hogy még hat európai kupameccs vár ránk, mindenképpen javulnunk kell. Mindenki azt hitte, hogy könnyedén továbbjutunk, de a mai labdarúgásban már kicsik a különbségek. Mentálisan javulnunk kell, de talán segít, hogy Bulgáriában a Ludogorec ellen nem mi leszünk az esélyesek" – értékelt a MOL Vidi FC edzője, a szerb Marko Nikolics.

1Sípszó (kezd + vég)
18Gól
18GólDanko Lazovic
22Sárga lapMáté Pátkai
26Sárga lapAttila Fiola
36Sárga lapTom Schnell
42Sárga lapDanel Sinani
46Sípszó (kezd + vég)
46Sípszó (kezd + vég)
54Gól
54GólClement Couturier
58Gól
58GólLoic Nego
70CsereDominik Stolz
76CsereDanel Sinani
83CsereMarc-Andre Kruska
84CsereDanko Lazovic
88Sárga lapJózsef Varga
89CsereMarko Scepovic
90Piros lapBryan Melisse
93Piros lapBryan Melisse
95Sípszó (kezd + vég)
Összeállítások
4-3-3
4-4-2
Football Pálya

Kezdők
Cserék

Kezdők
Cserék

Mindent egy helyen az Eb-ről