Sztáredző, sztárcsapatnál nagy bajnokságban. Hálás téma a médiának. Klopp Liverpoolban, Mourinho Manchesterben, Guardiola szintén abban a városban. Ha a sztáredző nem csak eredményes, hanem celeb is, mint az előbb említettek, akkor a folyamatos média-megjelenés garantált. A médiamunkásnak meg mindig van hova nyúlnia témáért.
A Mönchengladbach nyolc forduló után második a német pontvadászatban. Legyőzte a Leverkusent, a Schalkét, a Mainzot, a kupagyőztes Frankfurtot és 3-0-ra (!) a Bayernt. Van két döntetlenje és mindössze egyszer kapott ki, Dárdaiéknál a fővárosban. Hetek óta öröm nézni a játékát.
Az Allianzban úgy verte meg a Bayernt, ahogy a bajor sztáralakulatot évek óta senki. Nem csak az eredmény lenyűgöző, hanem az is, ahogyan született. A múlt heti Mainz elleni parádé is kalaplengetést érdemel. Tudatos játék, remek támadásvezetések, emlékezetes gólok. Nem lehet elmenni szó nélkül mellette.
És akkor kerüljön végre szóba az edző neve is: Dieter Hecking.
A szezon előtt azt írtuk róla, hogy a Bundesliga egyik legrutinosabb edzője, érthetetlen, hogy miért nem kapott soha lehetőséget egy nagyobb csapatnál. Miközben a Bayernt Niko Kovac vezeti, a Schalkét Tedesco, a Leverkusent Herrlich, addig Hecking csak a Mönchengladbachot. A 17 német élvonalbeli edzőkollégája közül csak Friedhelm Funkel ült többször Bundesliga I-es csapat kispadján. A többi 16 kevesebbszer, mint Hecking, aki a hétvégén 393. ilyen fellépésére készül. Őt Rangnick „professzor" követi tisztes távolságból, 268 szerepléssel, pedig ő 7 évvel idősebb, és a német közvélemény nagyon sokra tartja. Nem biztos, hogy jogosan, de ez egy másik történet. 237. alkalommal ül a hétvégén Bundesliga I-es gárda padján a Rangnickhoz hasonlóan 60 éves Lucien Favre, aki azt gondolja, hogy ő pályafutása során vezetett nagyobb csapatot is a jelenlegi Dortmundnál, az téved. Hazája, Svájc négy csapatát irányította, egyszer dolgozott német nyelvterületen kívül, Nizzában. Ha összeadjuk a Bayern, a Schalke, a Leverkusen, a Stuttgart, a Frankfurt, a Bremen, az Augsburg, a Mainz és Nürnberg jelenlegi edzőjének német élvonalban irányított találkozóit, az ötvennel kevesebb, mint amennyit Hecking irányított egyedül. Persze, a futball nem matematika. És a tények makacs dolgok. A tények pedig azt mondják, hogy hősünk eddig az Aachen, a Hannover, a Nürnberg, a Wolfsburg és a Gladbach padjain szedett össze ennyi szereplést.
Miért kapott mindig újabb és újabb lehetőséget egy olyan pontvadászatban, amely nem kért Matthäusból, kivetette magából Klinsmannt, Brehmét, Augenthalert, hogy csak néhány nagy nevet említsünk, akik mind világbajnokok voltak 1990-ben?
A válasz egyszerű és logikus: Dieter Hecking mindig sikeres volt. A maga módján, az adott helyen. Verl-i és lübbecki inasévek után Aachenben kezdte első osztályú edzői pályafutását. Nem túl acélos, összesen 36 Bundesliga-meccset magába foglaló játékos pályafutást követően. Aachenből való távozása világszenzáció lett volna - ha ismerte volna őt a világ. Felkészítette a csapatot a 2006-07-es bajnokságra, nem is kezdett rosszul.
A harmadik fordulóban például 3-0-ra győzött a Hannover otthonában az utolsó helyre taszítva ezzel az általa nagyon kedvelt csapatot.
A hannoveri vezetők rögtön a találkozó után megkeresték, hogy azonnal hagyja ott az Aachent, vegye át és szedje rendbe a H96-ot.
Nehéz elhinni, hogy ilyen nem csak szerencsétlen sorsú országok tizedik vonalában fordulhat elő, hanem a világ egyik legjobb bajnokságában is. Hecking a következő héten már a Hannovert irányította (akkori áron 270 millió forintnak megfelelő pénzért vásárolták ki aacheni szerződéséből) és vezette a bajnokság végén a tizenegyedik helyre.
Az Aachen pedig kiesett és azóta sem volt első osztályú.
A következő évben nyolcadik lett a Hannoverrel, utána tizenegyedik. Ezen időszak alatt fordult elő (2006 és 2008 őszén), hogy a H96 kétszer is legyőzte a Bayernt 1-0-ra, mindkétszer Huszti Szabolcs góljával.
A következő évben a téli szünetben a kiesőhelyen vette át a Nürnberget, végül eljuttatta az osztályozóig és ott az Augsburg ellen bent maradt vele. A következő szezonban a Bundesliga kiesőrekorderét, a Nürnberget egészen a hatodik helyig repítette, egészen élvezhető játékkal, pechére akkor az nem ért nemzetközi kupaszereplést. Rá egy évre még mindig jó volt egy tizedik helyre a kis bajor csapattal, amelyben olyan kulcsjátékosok voltak, mint Wollscheid, Chandler, Simons, Hegeler, Pekhart, Eigler, vagy Bunjaki. Lássuk be, nem kis bravúr.
2012 telén a Wolfsburg hívta tűzoltónak.
A tizenötödik helyen átvett, 2009-es bajnokkal tavasszal szerzett 24 pontot és a tizenegyedik helyen zárt. A fél szezon után három teljes bajnokságot töltött a farkasoknál és rögtön első közös évükben az Európa-liga indulást érő ötödik helyre értek.
Ott az Everton, Lille, Krasznodar csoportból jutott tovább, majd tavasszal kiverték a Sportingot és az Intert. Az utóbbi párharc első találkozóját megelőző sajtótájékoztatón hangzott el Hecking egy újságírói kérdésre adott legendás válasza, amelyet jó lenne, ha a mai kor minden bunkerfocit preferáló edzője az eszébe vésne, mert akkor jobban járnánk mi, rajongók. A kérdés arra vonatkozott, hogy hazai pályán mennyire lenne elégedett egy 0-0-lal és mennyire fontos, hogy ne kapjon gólt csapata. Hecking válasza: nem érdekel mennyi gólt kapunk, az a fontos hogy mi legalább eggyel többet rúgjunk, mert akkor megnyerjük a meccset. Aztán a jövő héten Milánóban is szeretnénk nyerni, ha mindkét találkozót megnyerjük, akkor biztos a továbbjutásunk a kapott gólok számától függetlenül.
Talán van, aki emlékszik rá: a Wolfsburg ezen nyilatkozat után kettős győzelemmel jutott túl az Interen.
Végül a negyeddöntőben a Napoli állította meg a németeket. És ez a tavaszi kettős (sőt, hármas) terhelés sem zavarta meg, a bajnokságban ezüstérmet (!) szerzett és megnyerte a Német Kupát.
A Bajnokok Ligájában a Manchester United, PSV Eindhoven, CSZKA Moszkva kvartettből jutott tovább, majd a Gent kiverésével a 8 közé került. Ekkor jött Hecking eddigi pályafutása csúcspontja. A Wolfsburg a negyeddöntőben otthon 2-0-ra verte a Real Madridot, abban a szezonban senki nem gázolt úgy át a későbbi győztesen. Győzelme nagyobb arányú is lehetett volna.
Ha a Bernabeu poklában nem zuhan össze 3 percre csapata, akkor kiverhette volna minden idők legsikeresebb BEK/BL-csapatát. Ha Hecking ennél magasabbra soha nem kerül, már akkor sem kell szégyenkeznie.
A nagy BL-kaland mellett is összejött egy nyolcadik hely a bajnokságban a mindig kritikus harmadik évben és ezzel búcsúzott Wolfsburgtól. Ottani ténykedése során, 2015-ben az év edzőjének választották Németországban. Csak érdekességként, milyen társaságba került: Hitzfeld, Magath, van Gaal, Klopp, Heynckes, Löw. Arrafelé akkoriban ők voltak az év edzői.
A nürnbergiekhez és a wolfsburgiakhoz hasonlóan a gladbachiak is karácsonyi ajándékként kapták Heckinget. 2016 telén az osztályozótól csak négy pontra lévő csapatot vett át a 14. helyen és a szezon végén úgy lett 9., hogy csak négy ponttal maradt le az Európa-ligáról. Első teljes gladbachi szezonjában is 9. lett.
Dieter Hecking valamit tud.
A Mönchengladbach egy végre hozzá méltó szintű csapat. A Bundesliga történelemben csak öt csapat szerzett náluk több pontot. A Bayern után a Gladbach (holtversenyben a Dortmunddal) szerezte a legtöbb Bundesliga bajnoki címet, ezért található a címere fölött a két csillag. Németországban meglehetősen furcsán osztják a csillagokat: a harmadik cím után varrható fel az első, az ötödik után a második, a tizedik után a harmadik, a huszadik után a negyedik. A továbbiakat meg majd egyeztetni kell a Bayern München vezetésével. A Mönchengladbach csak hat szezon során nem volt első osztályú, pedig a Bayernhez hasonlóan ők sem voltak alapítói a ligának. Akárcsak a rekordbajnok, a Gladbach is az 1964-65-ös szezonban jutott fel az első osztályba. Aztán a hetvenes években-Németországban sikeresebb volt, mint a Bayern. Ezt rajta kívül egyetlen csapat sem mondhatja el, egyetlen évtizedben sem.
Amikor a bajor óriás BEK-et nyert 1975-ben és 1976-ban a Bundesliga-arany Gladbachba került. Vagyis otthon jobb volt a kontinens egyeduralkodójánál. Persze, olyan klasszisokkal, mint Vogts, Bonhof, Wimmer, Simonsen, Heynckes nem volt nehéz. A nagy nemzetközi siker mégis elmaradt, csak két UEFA Kupa-győzelemre és egy vesztes BEK-fináléra futotta. Az öt BEK-szereplés mégis megér egy mondatot. A Liverpool elleni vesztes döntőt nem kell magyarázni, az önmagáért beszél. Rá egy évre az elődöntőben esett ki a csapat a Liverpoollal szemben, míg egyszer a Real verte ki a negyeddöntőben, idegenben szerzett több góllal, egyszer az Everton a nyolcaddöntőben tizenegyesekkel, és egyszer úgy verte ki az Inter, hogy a Gladbach (állítólag minden idők legjobb német futball-teljesítményét produkálva)
7-1-re ugyan nyert, de egy olasz szurkoló által bedobott kólásüveg miatt azt a meccset törölték.
Mondhatjuk úgy: ez az öt szereplés együttvéve ért volna egy BEK-győzelmet, de ilyen azóta sincs a labdarúgás szabályrendszerében.
A nyolcvanas években már csak két dobogóra futotta a Gladbachnak, a kilencvenes években meg már arra sem. Sőt, az ezredfordulót a másodosztályban töltötte és 2007-ben másodszor is kiesett a Bundesligából. 2008 óta ismét tagja az élvonalnak. Azóta kétszer volt már negyedik és egyszer harmadik is.
De a régi sikerek megközelítése jelenleg irreálisnak tűnik.
Pedig nem rossz a keret. Bár nem feltétlenül jobb a Leverkusen, a Schalke, a Stuttgart kereténél. És akkor ne is beszéljünk a szintén mögötte található és általa nemrég magabiztosan legyőzött Bayernéről. Egy Sommer - Lang, Ginter, Elvedi, Wendt - Neuhaus, Strobl, Hoffman - Hazard, Stindl, Plea összetételű kezdővel lehet meccseket nyerni a jelenlegi Bundesligában. Ne feledjük, hogy itt van még a világbajnok Kramer, meg Patrick Herrmann, Traoré. És Dieter Hecking a kapitányi hídon.
Közös útjuk szépen vezet felfelé egy domboldalon. A közeljövő nagy kérdés, hogy mi van a dombon túl? Egy megmászható, magas hegycsúcs, vagy egy mély szakadék. A kérdésre legkésőbb 2019 tavaszán választ kapunk.
(A Freiburg-Mönchengladbach Bundesliga-mérkőzést pénteken este rendezik meg.)