A mi álmunk a rémálom: Dárdai Pált ne küldjük a Bayern Münchenhez

Vágólapra másolva!

A Bayern München őszi bukdácsolása miatt egyre többen vetik fel a kérdést, miért nem nyúl a bajor csapat vezetése Dárdai Pál hóna alá és viszi el a Hertha tehetséges edzőjét Münchenbe? Az álom (nekünk) szép, a realitás más. A Bayernnél csak bukni lehet (előbb, vagy utóbb mindenképpen), Berlinben viszont alkotni.

Annak a több évtizeddel ezelőtt sugárzott filmsorozatnak a címe talán Salto Mortale volt, talán más, de az biztos, hogy elhangzott benne egy örökérvényű kérdés. A fiatal, nagyon tehetséges akrobatának szólt: egy kis vidéki társaság szupersztárja szeretnél lenni, vagy egy nemzetközileg is jegyzett óriástársulat aprócska, alig ismert tagja?

A probléma felvetése örök, és szinte minden szakmára adoptálható, de a szórakoztatóiparra mindenképp. Mennyi, de mennyi sportoló szembesült ezzel a problémával. Ki így, ki úgy határozott. Van, aki megbánta döntését, van, aki nem.

A Hertha BSC focistája, Dárdai Pál számára ez a döntési kényszer 23 éves korában érkezett el. A Bundesligát akkorra már kinövő, de a világ közvetlen élvonalában még stabil hellyel nem rendelkező Bayern hívta. Személyesen Ottmar Hitzfeld, minden idők egyik legjobb germán edzője.

A magyar fiú saját elmondása szerint este még úgy feküdt le, hogy odaigazol, de reggel már úgy kelt, hogy marad Berlinben.

Nem lehetett könnyű döntés. Akkor még csak két éve játszott a Herthában, legszebb álmában sem szerepelt, hogy egyszer olyan klubikon lesz, amilyen (ma már tudjuk) lett.

Csapatkapitány és klubikon lett Berlinben Forrás: ddp images/AFP/Gerit Borth

Ellenben azt tudta, hogy micsoda focisták szerepeltek akkor a Bayernben. Hitzfeld is pontosan tudta, hogy miért kell neki a magyar fiú. Mert varázslója volt jócskán a középpályán, több is, mint amennyi optimális, elég csak Basler, Effenberg és Scholl nevét említeni. Viszont jól jött volna egy „munkásember” is ennyi művész mellé. Érdekes módon Dárdai a maradás mellett éppen egy edző miatt döntött. Őt Jürgen Röbernek hívják, akinek nagyon sokat köszönhetett berlini beilleszkedése során.

Ugyan a Bayern abban az évben Bajnokok Ligája döntőt játszott (ki ne emlékezne arra a Manchester United elleni 90+néhány felejthetetlen barcelonai percre?), de a Hertha bronzérmével kiharcolta az ottani szereplés lehetőségét a következő évadra.

Vagyis nem volt akkor „kis vidéki társulat” a Hertha.

Dárdai tehát nem mozdult ki komfortzónájából, hogy ezt jól tette, vagy sem, azt nehéz eldönteni. Ami tény: a bronzérmet követő szezonban a klub eddigi legnagyobb sikereit produkálta az elitligában.

2001. december 2.: Dárdai Pál győztes gólt szerez a Bayern ellen Forrás: DPA/AFP/Bernd Settnik

Ám az is tény: a Bayern München két évvel később Ottmar Hitzfeld vezetésével Bajnokok Ligáját nyert. Kulcsember lett volna Dárdai a német „futballfővárosban” vagy csak statiszta? Ennek a kérdésnek a megválaszolására akkor veszítettük el az esélyt, amikor Pál Dárdáj (ahogy a németek hívják) a fővárosban maradt. Pontosan tudta, mit tud és pontosan tudta milyen szerep várhat rá a szupercsapatnál.

Csak a játék kedvéért említsünk meg néhány nevet az elmúlt két évtizedből: Tobias Rau, Vahid Hashemian, Piotr Trochowski, Valerian Ismael, Jan Schlaudraff, Marcell Jansen, Edson Braafheid, Diego Contento. Ők többnyire az éppen aktuális Bayern-edző kérésére igazoltak Münchenbe, valamennyien ismert, befutott játékosként. A többségük ráadásul Németországból. Tud mondani valaki mindössze egy Bayern-mezben véghezvitt hőstettet az említett játékosok valamelyikétől?

Hollywoodban nem könnyű érvényesülni még olyannak sem, aki nagyon nagy sztár volt saját, szűkebb közegében. Így van ez az FC Hollywood esetében is.

Annak idején a Pécsről indult fiatalember nem ment Münchenbe, maradt a német fővárosban. Megijedt a nagy lehetőségtől? Vagy csak reálisan felmérte a lehetőségeket? Az biztos, hogy senki nem lépett pályára annyi (286) első osztályú mérkőzésen Hertha-mezben, mint ő. És aki látta utolsó mérkőzése utáni tiszteletkörét az Olimpiai Stadionban az joggal mondhatja: már csak azért a néhány percért érdemes volt az egész németországi pályafutását Berlinben végigcsinálnia.

Játsszunk most el a gondolattal, mert innen távolról egy kibicnek semmi sem drága. Edzőként vajon lenne helye Dárdai Pálnak a Bayern padján? Tudása, felkészültsége alapján biztos. Megkockáztatom: jobb tréner, mint Niko Kovac. De ez önmagában kevés. Mert a Bayernnél vagy bukni lehet, vagy hozni a kötelezőt.

Dárdai Herthája szeptember végén 2-0-ra legyőzte Niko Kovac Bayernjét Forrás: AFP/Odd Andersen

A világ egyik leggazdagabb, legjobban menedzselt focicsapatánál kiugrót nyújtani szinte lehetetlen. BL-t nyert Ottmar Hitzfeld? Természetes, remek játékosokkal dolgozhatott, remek körülmények között. Triplázott Jupp Heynckes? Szép volt, jó volt, már éppen ideje volt - vélik arrafelé. Nagyot alakítani Berlinben lehet. Ott kiderül, hogy mit tud egy edző. Ott mindig van felfelé út.

Pep Guardiola hová tudta volna tovább javítani a 2013-ban tökéletes produkcióval mindent megnyerő Bayernt? Három év alatt nyert három bajnoki címet, háromszor jutott be a legjobb négy közé a BL-ben. A Bayern-fanatikusok fintorogtak. Még Carlo Ancelotti ott töltött évében is. Meg korábban Trapattoni szerepvállalása(i) idején is. Münchenben Klinsmann megbukott, ahogy korábban Erich Ribbeck vagy Otto Rehhagel is. Az említettek mind a világ labdarúgásának ikonikus figurái vagy edzőként, vagy játékosként, vagy mindkét szerepben.

Dárdai Berlinben ikon. Nem kis szó. És nem kis rizikó kimozdulni onnan.

Egy nagy kísérlete már volt edzőként, gyakorlatilag a pályája elején. Olyan feladatot kapott, amelyet többnyire több évtizedes sikeres tréneri karrier után kap egy átlagember. Szövetségi kapitány lehetett. Ha csak az eredményeket nézzük, sikeres kapitány volt. Szurkolóink többsége azóta is nosztalgiával emlegeti azt a nem túl régi és nem túl hosszú időszakot. Ám azt mindenki sejtheti, hogy azt a szűk esztendőnyi kvázi-sikereket nem lehetett volna tartani éveken-évtizedeken át. Mert azok jól elkapott pillanatok voltak. Edző és csapat ritka sikeres egymásra találása. A futballisták tűzbe mentek majdnem ugyanannyi éves kapitányukért, a maximumot nyújtották.

Dárdai rövid, de eredményes időszakot töltött a magyar válogatott kispadján Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Mehmet Yilmaz

És még ez is kevés lett volna, ha a szerencse elpártol ettől a „kooprodukciótól", de ez nem így történt. Ki tudja, mennyire változott volna Dárdai megítélése, ha esetleg jönnek a szűk esztendők. Mert a válogatottnál jöttek volna Dárdaival is. A fanatizmus, a lelkesedés, a „meg tudjuk csinálni-mentalitás" minden akadályon nem tud keresztülvinni. Jókor jött Dárdainak a berlini vezetőedzői felkérés, mert ott saját közegében ténykedhet. És nem akarják megmászatni vele és embereivel a Himaláját oxigénpalack nélkül.

Menekülés lenne mindez a bizonytalan elől a biztosba? Inkább csak a helyzet reális értékelése. Ezúttal is, akárcsak 1999-ben játékosként. Vajon ha a Bayern egyszer edzőnek hívná, hogyan döntene? Nem sci-fi-kategória a felvetés, mert a jelenlegi Bundesliga-edzők átlagszintje nem túl magas.

Könnyű kitűnni a jelenlegi mezőnyből. Aki jó edzéseket tart, nézhető focit játszat, eredményes taktikát dolgoz ki és képes fanatizálni közepes képességű játékosokat, az sikeres lehet.

Dárdai Pál ilyen. Igaz, más felpörgetni, feltüzelni, maximumra járatni egy Dudát, Rekiket, Starkot, Lazarot, Maiert, de még a válogatott Plattenhardot is, mint mondjuk Hummelst, Boatenget, Martinezt, Ribéryt, Robbent, Lewandowskit. Miközben a díszpáholyból szakértő szemekkel és csípős nyelvekkel figyel a Hoeness-Rummenigge-duó, a világ legerősebb labdarúgásbeli vezetőpárosa.

Dárdai és a Hertha játékosai tűzbe mennének egymásért Forrás: AFP/Odd Andersen

A Bayern Kovaccsal szenved. Rossz nézni a játékát. Ötlettelen, kiszámítható, esetleges. Ami a legfontosabb: viszonylag eredménytelen. Dárdai Hertháját öröm nézni. Igaz ez akkor is, ha az elmúlt fordulóban az eredményt tekintve komoly verést kapott otthon, három gólt a Lipcsétől. De amit nem néznek el a szurkolók Münchenben Niko Kovacnak (és senkinek sem), azt elnézik Dárdai Pálnak a berlini drukkerek. Jelenleg biztosnak látszik, hogy ő soha nem lesz bukott ember a fővárosban. Ha majd a Hertha egyszer elveszít zsinórban 6 vagy 7 meccset és a kiesőzónába zuhan, akkor biztos lesznek szurkolók, akik a távozását követelik. Akár hangosan, kórusban, akár transzparensre írva.

Ám akkor lesznek fanatikusok, akik lehurrogják majd ezeket, mondván, ez a magyar ember annyit tett ezért a klubért az elmúlt évtizedekben, hogy csakis köszönetet érdemel.

És az is biztos, hogy Dárdai korábbi játékostársa, ma főnöke, azaz Michael Preetz sem fogja soha azt mondani neki: „Pál, elég volt, távozz!” Ha előfordul az előbb felvázolt, ám természetesen nem kívánt eset, akkor biztos, hogy Preetz-sportigazgató annyit fog mondani: „Pál, döntsd el te, hogyan képzeled a jövődet!” Dárdai pontosan tudja, hogy egy esetleges rossz sorozat után sem teszik ki őt a Hertha-családból. Kaphat ott néhány év szabadságot, visszamehet az utánpótláscsapatokhoz, lehet játékos-megfigyelő. Ha nem a padon ül, egy helye mindig lesz neki a díszpáholyban. Ez nekünk, távolról szurkolóknak is apró büszkeség. Egy futballban tevékenykedő magyar ember, aki legenda lett a sportág nagyhatalmának fővárosában.