A Frankfurt váratlanul jó őszt zárt a kupagyőzelem után, míg a Bayern váratlan vesszőfutása a legnagyobb negatív szenzációja a lassan befejeződő fél szezonnak. Ettől persze még lehet, hogy örökre emlékezetes találkozóval örvendeztet meg minket a két gárda. Bár a múltban ilyenre nem sok példa akadt ebben a párosításban. Egy közel két évtizeddel ezelőtti meccsük mégis erősen említésre méltó.
1999. szeptember 18-án az ötödik fordulóban utazott a rekordbajnok a frankfurti Waldstadionba. Szimpla egyesélyes bajnoki volt, a Bayernnél csupa klasszis játszott, világbajnok, Európa-bajnokok, sok későbbi világbajnoki döntős, BL-győztes.
A Frankfurt játékosai közül leginkább a DVSC-vel abban az évben Magyar Kupát nyerő, majd azt követően Németországba igazoló Dombi Tibort érdemes kiemelni,
aki később hétszeres magyar bajnok lett, visszatérve Debrecenbe. Ez a találkozó azonban nem miatta lett emlékezetes.
Még csak nem is azért, mert az Eintracht a szünetben vezetett 1-0-ra. Hanem a második félidő eseménysora miatt. Az 52. percben a hazai csapat megduplázhatta volna előnyét, ám a norvég Fjörtoft tizenegyesét Oliver Kahn nagy bravúrral kivédte. Így maradt egygólos hátrányban a müncheni alakulat. Azon a találkozón ez volt a müncheni kapuskirály utolsó megmozdulása. A következő támadásnál szokása szerint vakmerően vetődött ki egy labdáért, ám
csapattársa, Kuffour a fejére zuhant. Három percig tartott, amíg Kahnt hordágyra tudták tenni és le tudták hozni a pályáról.
Szerencsétlen eset, de volt már ilyen a labdarúgás történetében.
Kahn helyére Bernd Dreher érkezett, ekkor egészen pontosan 55 perc 55 másodpercet mutatott az óra. A gólhátrányban lévő Bayernt nyilván nem szegezte kapujához a Frankfurt, így Dreher 58.02-nél találkozott a labdával először és utoljára. Ugyanis 59 perc 34-et mutatott a már emlegetett óra, amikor
Dombi elfutott a jobbszélen és beadása után a Bayern cserekapusa próbált kivetődni a labdára, de nem érte el azt, ugyanis olyan szerencsétlen volt a mozdulata, hogy kifordult a térde. Megismétlődött a néhány perce látott jelenet:
a Bayern aktuális kapusa félholtan feküdt a tizenhatoson belül, felette orvosi konzílium dönt az azonnali beavatkozásról, majd hordágy, de a folytatás előtt még meg kellett oldani Ottmar Hitzfeld edzőnek és embereinek egy aprócska problémát.
Egy meccsre ugyanis két kapust visz egy csapat. A kettő közül az egyik éppen úton volt a helyi kórházba, a másik meg várta a visszatérő mentőautót. A Tábornok maga köré gyűjtötte katonáit és a rögtönzött haditanácsnak egyetlen napirendi pontja volt. "Kedves mezőnyjátékosok, ki az közületek, aki érez magában erőt és tehetséget, hogy a hátralévő bő félórában védje annak a csapatnak a kapuját, amelyet korábban Sepp Maier, Jean-Marie Pfaff, Raimund Aumann, ma meg Oliver Kahn és Bernd Dreher védett?" Nem biztos, hogy szó szerint így hangzott el, de a lényeg ez lehetett. Giovane Elber volt az egyetlen, aki szabotálta a megbeszélést,
ő békésen üldögélt a labdán abban a tudatban, hogy 0-1-nél úgysem ő lesz akit bekényszerítenek a kapuba.
Végül a kispadon üldögélő Michael Tarnat vállalta a kicsit sem hálás feladatot. Talán úgy gondolta, ha már az előző évi világbajnokságon Németországot képviselőként nem kell Hitzfeldnek a saját posztján, legalább így pályára léphet. Jens Jeremies mosolyogva erőltette rá a Dreherről lefejtett kesztyűt, közben azt súgta neki:
okos vagy öreg, te ebből a szituációból csak jól jöhetsz ki."
A Tábornok, miután útjára engedte a meccsen harmadik kapusát is, a mezőnyben játszók lelkére kötötte, hogy úgy tartogassák a labdát, hogy minél kevesebb lövés menjen a botcsinálta kapus irányába. Ez egy ideig működött is ez az elképzelés. Két és fél percig a bajorok nem adták át a labdát a Frankfurtnak, akkor is csak azért, mert Elber megszerezte az egyenlítő gólt. A középkezdést a gólt kapónak kell elvégezni. A hazaiak sem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel a szokatlan szituációval, így sokáig helyzetet sem tudtak kialakítani. Persze, az várható volt, hogy bő félóra nem fog eltelni Eintracht-lövés nélkül.
Ám mielőtt még komolyan tesztelték volna Tarnatot, a Bayern átvette a vezetést:
Effenberg szabadrúgása után a Kahnnak agyrázkódást okozó Kuffour fejjel vette be Nikolov kapuját. A Bayern kapus nélkül fordított 0-1-ről 2-1-re.
Ekkor már nem volt vesztenivalója a Frankfurtnak. Tarnatnak 17 és fél perccel azután, hogy elfoglalta az elárvult kaput, a 81. percben kellett először kézzel játékba avatkoznia: kapusokat idéző módon vetődött ki egy lapos passzra. Majd egy beadást húzott le és egy fejest védett magabiztosan.
Majd elérkezett kapuspályafutása csúcsára: egy 16-osról meglőtt, egy támadón megpattanó labdát úgy szedett ki a bal alsó sarokból, hogy a lövésnél elmozdult a másik irányba.
Kár, hogy Kahn és Dreher nem láthatta ezt a mozdulatot. A hosszabbítás perceiben aztán újabb nehézség várt rá: a Frankfurt (hivatalos besorolása szerint is) kapusa Oka Nikolov is előrejött támadni. A macedón elképzelése logikus volt: ha a túloldalon egy támadó középpályás áll a kapuban, akkor ő miért ne támadhatná ezt a kaput, akár csatárként is? Létre is jött a nagy találkozás, amelynek az lett az eredménye, hogy Tarnat lehúzta a labdát Nikolov fejéről.
Így nyerte meg a 96 perc 8 másodperces meccset a Bayern kapus nélkül 0-1-ről fordítva. És lett a szezon végén bajnok.
Ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a második Leverkusen, csak jobb gólkülönbségével előzte meg a gyógyszergyári csapatot. Vagyis, ha Frankfurtban nem nyer azon a furcsa találkozón, akkor Leverkusenbe került volna a bajnoki cím. A mérkőzést követő fordulóban egyébként ismét Oliver Kahn állt a Bayern kapujában. Michael Tarnat csereként jött be a 77. percben Linke helyére a középpályára. Egyébként abban a szezonban 26 bajnokin lépett pályára, 2003-ig szerepelt a Bayernben, tagja volt a 2001-ben Bajnokok Ligáját nyerő gárdának.
A Frankfurt-Bayern München mérkőzést szombaton 18.30-kor rendezik a Bundesligában.