A MOL Vidi FC hatodik, utolsó csoportmeccsének jókora tétje volt, ugyanis a magyar bajnok még harcban állt a továbbjutásért. Ehhez „mindössze" arra volt szükség, hogy a székesfehérvári csapat több pontot szerezzen a már kényelmes helyzetben lévő Chelsea ellen, mint a BATE Boriszov a PAOK Szaloniki vendégeként.
Az angol sztárcsapat nem a legerősebb összeállításában érkezett Budapestre, de így is ott volt három világbajnok a keretben (Cesc Fábregas, Pedro és Olivier Giroud).
A kinti meccsre is lehetett építeni, amikor a Vidi parádésan szervezett játékkal a lefújásig harcolt a pontszerzésért.
Az első helyzet a Vidi előtt adódott, a 4. percben Nikolov kapott egy jó labdát a tizenhatos vonalán Huszti Szabolcstól, a lövése viszont jócskán elkerülte Caballero kapuját. A 9. percben Kovácsik Ádámnak is játékba kellett avatkoznia, egy szöglet után Morata fejelt, majd Barkley lábán változtatott irányt a labda, szerencsére résen volt a magyar kapus.
Bátran játszott a Vidi, letámadta és ezzel többször is megzavarta a Chelsea-t, megpróbálva ezzel csírájában elfojtani a londoni csapat játékának alapját, a rövidpasszos, higgadt támadásépítést.
A félidő felénél Nikolov tálalt Nego elé, aki fordulásból lőtt, Caballerónak kellett védenie. Ezután is jóval többet birtokolta a labdát a Chelsea, de nem tudta feltörni a Vidi remek védekezését, a kreativitás is hiányzott az angolok játékából.
Egyedül Willian volt az, aki néha váratlant húzott, a brazil válogatott szélső ki is harcolt egy szabadrúgást 20 méterre a kaputól, bár a jogosságán lehetett vitatkozni.
A sértett állt a labda mögé, aki sajnos mesterien tekert a hosszúba. A világ egyik legjobb szabadrúgáslövője lecsapott, szűk fél óra után 1-0-ra vezetett a Chelsea, pedig nem igazán szolgált rá.
De a Vidi nem adta fel, és szinte azonnal egyenlített!
Huszti szögletébe Ampadu ért bele rosszul, Caballero pedig tehetetlen volt. Nagyon kellett ez a gól, ráadásul ekkor a BATE már vezetett Szalonikiben.
Sebességet váltott a Chelsea a bekapott gól után, de a Vidi szerezhetett volna újabb gólt. Scsepovics lekészítése után Nego lőtt 15 méterről, Caballero hatalmas bravúrral védett. Ez volt a félidő utolsó nagy helyzete.
Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a Vidi, megint egy Huszti-szöglet után veszélyeztetett a magyar csapat, de Stopira fejese sajnos fölé ment.
Az 56. percben aztán ismét talpra ugrott a Groupama Aréna közönsége, méghozzá egy szépségdíjas Vidi-gól miatt!
Milanov indult meg a bal oldalon, majd középre adott, a tizenhatos jobb oldalán már várta a labdát Loic Nego, aki jobbal, kapásból, elemi erővel bombázott Caballero kapujába.
A fantasztikus találattal párhuzamosan a PAOK is szépített a BATE ellen, ráadásul emberelőnybe került, viszont még mindig két gól volt az előnye a fehérorosz csapatnak.
A Chelsea persze nem akart vesztesen távozni Budapestről, és sebességet váltott, egymás után vezette a támadásokat.
Fabregas és Giroud révén megpróbálták lemásolni a második Vidi-gólt, de a világbajnok francia balos lökete elkerülte a kaput.
Majd egy másik vb-győztes, Pedro próbálkozott egy lapos lövéssel, ami a jobb kapufa mellett gurult el pár centivel. Eközben a Vidinél Juhász, Huszti és Vinícius is besárgult, ráadásul megint jó helyről lőhetett szabadot a Chelsea.
És hiába nem volt már a pályán Willian, maradt még jó lövője az angol csapatnak.
Giroud állt oda, és ballal óriási gólt ragasztott a jobb felsőbe.
Aki egyébként pályára se lépett volna, ha az első félidőben nem sérül meg Morata.
Egyre paprikásabb hangulat uralkodott a pályán, csak úgy röpködtek a sárgák a kakaskodások és a kemény belépők után, de a színvonalra sem lehetett panasz. A Vidi óriásit küzdött, és egyértelműen a győzelemre hajtott az angol sztárcsapat ellen. A csereként beállt Hodzsics jól cselezgetett a tizenhatoson belül, végül Amapdu és Caballero együttes közbelépéssel akadályozták meg az újabb Vidi-gólt. Ez már a hosszabbításban esett, több gól pedig nem született, ami azt jelenti, hogy a MOL Vidi egy bravúros döntetlent ért el az angol sztárcsapat ellen.
A BATE viszont idegenben 3-1-re győzött a PAOK ellen, így a fehérorosz csapat jutott tovább, de a magyar bajnok fantasztikus ősz után emelt fővel búcsúzik.
Végeredmény, Európa-liga
MOL-Vidi FC – Chelsea (angol) 2-2 (1-1)
Gól: Ampadu (31., öngól), Nego (56.), illetve Willian (30.), Giroud (75.)