A 8-14 éves gyerekek számára júniusban immár harmadik egymást követő évben sorra kerülő olasz focitábor szervezői nem fukarkodnak, amikor egy-egy világsztárt kérnek fel, hogy legyen az egyhetes program nagykövete. Ilyen szerepben járt már Magyarországon minden idők egyik legjobb csatára, Paolo Rossi, aki nemcsak világbajnok lett 1982-ben az olasz válogatottal, de a torna gólkirályi címét is elhódította hat találattal, majd az 1990-es évek kiváló olasz támadója, Fabrizio Ravanelli, ezúttal pedig egy védőt hoztak el, méghozzá nem is akármilyet: nincs az az álomcsapat, amelyikből Franco Baresi, az AC Milan legendája kimaradna.
A halk szavú legenda 20 idényt töltött a Milanban, egyetlen más klubban sem focizott, és 15 szezonon át volt a piros-feketék kapitánya.
A klubbal és az olasz válogatottal is (szinte) minden létező trófeát megnyert,
egy korszakos csapat korszakos játékosaként hagyott fel a focival 1997-ben. Nagyságát mi sem tükrözi jobban, mint hogy a Milan visszavonultatta a 6-os számú mezét. Hasonlóra csak Nápolyban volt példa, ahol a Diego Maradona által viselt 10-es számot nem fogják többé senkinek kiosztani.
Baresi nem először járt Magyarországon, emlékei szerint legutóbb a Milan-öregfiúk csapatával, mintegy tíz évvel ezelőtt fordult meg utoljára Budapesten, és, ahogy akkor, úgy most is lenyűgözte a magyar főváros szépsége. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a magyar válogatott ellen háromszor lépett pályára, először 1989-ben egy barátságos meccsen, amit 4-0-ra nyertek az olaszok, majd az 1992-es Európa-bajnokság selejtezőjében, ahol Budapesten 1-1-re végeztek a csapatok, Salernóban pedig az olaszok nyertek 3-1-re.
És azért a mai magyar válogatottról is tud ezt-azt.
„Az az igazság, hogy nem követem szoros figyelemmel a magyar focit, azt viszont tudom, hogy a válogatottjuknak olasz edzője van, aki kimondottan sikeres a csapattal. Szerintem nagyon jó döntés, hogy olasz edzőre bízták a válogatottat, biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan erények, stílusban, mentalitásban, amit át tud adni az olasz fociból.”
És hogy van-e olyan magyar nagyság, aki esetleg befért volna az égvilágon mindent megnyerő Milanba? Persze, hogy van!
Hogy Puskás befért volna-e abba a Milanba, amelyikben én játszottam? Viccel? Persze, hogy befért volna!
Ő egy igazi legenda, a foci történetének valaha volt egyik legjobb játékosa, aki a világ bármelyik csapatába beférne. Nagyon sok képet, felvételt láttam, és sok történetet hallottam róla. Vannak olyan játékosok, köztük Puskás is, akik bármelyik korban és bármelyik országban megállnák a helyüket.”
Baresi csak három évvel idősebb az Olaszországban több csapatban – Bologna, Ancona – is megforduló Détári Lajosnál, akiről még vannak halvány emlékei. „Arra pontosan emlékszem, hogy jó játékos volt. A magyar foci időről időre kitermel kimagasló tehetségeket, biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz.”
Baresi a Milanóhoz közeli Bresciában született, innen került a piros-feketékhez, miután a másik milánói csapat, az Inter ifiedzői eltanácsolták a kis termetű legénykét. Bátyja, Giuseppe azonban a kék-feketéknél lett legenda, összesen 560 mérkőzésen lépett pályára. Úgy látszik, a klubhűség családi vonás Baresiéknél. És melyik csapatnak szurkol a család?
„Az nyilván szerencse dolga is, hogy egy családban két ilyen fiú is legyen, aki ilyen sokáig hűséges tud maradni a klubjához. A család kezdetben elkötelezett Milan-drukker volt, majd egy kicsit megoszlottak a nézetek, miután a bátyám az Intert választotta. És ezzel együtt azt is, hogy kevesebbet fog nyerni” – válaszolta nevetve Baresi az Origo kérdésére.
A Baresi-Baresi tengely Milánó igazi büszkesége:
Baresi összesen három világbajnokságon vett részt, és ezekről három különböző érmet vitt haza. 1982-ben mindössze 22 évesen világbajnok lett, 1990-ben hazai pályán lett bronzérmes, 1994-ben pedig az emlékezetes Los Angeles-i döntőben tizenegyesekkel kaptak ki Brazíliától. A három vébén három különböző kapitány – sorrendben Enzo Bearzot, Azeglio Vicini és Arrigo Sacchi – irányította az olasz csapatot. Nem meglepő, hogy a világbajnok csapatot tartja a legerősebbnek valamennyi közül.
„Annak a csapatnak volt egy magja, ami az akkori kiváló Juventus legjobb játékosaira épült. Nehéz az összehasonlítás, de talán a sok fiatal játékossal felálló kilencvenes csapatot tenném a második helyre, míg a '94-es amolyan keveréke volt a fiatalabb és az idősebb játékosoknak. Ráadásul ott még az amerikai klíma is rányomta a bélyegét a teljesítményünkre.
Utólag visszagondolva, már az is nagy csoda volt, hogy a döntőbe bejutottunk.
A kapitányok közül pedig leginkább Vicininek tartozom köszönettel, hiszen Bearzot mellett ő volt a másik, aki bízott bennem. Már akkor is épített rám, amikor a Milan még korántsem volt olyan erős, mint később.”
A '82-es vébére egyébként különösen jó szívvel gondol vissza, hiszen a sok klasszis nagyon jól fogadta őt, aki akkor a csapat zöldfülűje volt, Bearzot pedig remek, egységes csapattá gyúrta össze a klasszisokat.
Arra a kérdésre pedig, hogy az utóbbi években semmilyen nagy eredményt nem szállító csapat mikor kerül vissza újra a legjobbak közé, annyit mondott, hogy a Milan most jó kezekben van, a tulajdonosnak vannak komoly tervei, és ehhez az anyagi háttér is adott a klubnál, azaz hamarosan újra egy jó AC Milant láthatnak a szurkolók.
Az olasz foci egyes szurkolók szerint elveszíti a szépségét, ha mindenki a gólszerzésre törekszik. Hová lesznek így a régi, jó, taktikus 1-0-s meccsek, kérdezik? Mi is feltettük ezt a kérdést.
„Az, hogy a győzelem három pontot ér, automatikusan magával hozta a kényszert, hogy minél több gól szülessen. Meg kell találni az egyensúlyt támadás és védekezés között, ami azért nem lehetetlen.
De az is igaz, hogy minden csapatnak, nemzetnek meg kell, hogy legyen a saját futballkultúrája, filozófiája, és ahhoz ragaszkodjon.
Meglepő lehet, hiszen én védő voltam, de szerettem a támadófocit. Az igazi különbséget viszont az adja, hogy az adott stílushoz megvannak-e a megfelelő kvalitású játékosok. De azt nem szabad elfelejteni, hogy az emberek azért mennek ki a stadionba, hogy szórakozzanak, hogy olyan játékosokat lássanak, akik érzelmeket tudnak kiváltani belőlük.”
Ilyen volt Franco Baresi, aki nem a hangjával, hanem az elegáns, sallangmentes játékával váltotta ki a szurkolók csodálatát. Kérdés, hogy látja-e az utódját, aki ugyanolyan védő lehet, mint ő?
„Nem” – mondta tömören és őszintén, nagy nevetést kiváltva a körülötte ülőkből. Amikor azt kérdezték tőle, hogy ki volt a két legjobb, akivel együtt játszhatott, ugyancsak nem sokat habozott:
Rengeteg klasszissal lehettem együtt a pályán, de ha kettőt ki kell emelnem, akkor Maro Van Bastent és Paolo Maldinit mondom.
A CIB Italia Olasz Focitábort 2019. június 17-23. között rendezik meg Budapesten. Az ingyenes kiválasztón fiúk és lányok, igazolt és nem igazolt gyerekek egyaránt részt vehetnek. A gyakorlásokat olasz utánpótlásedzők fogják irányítani, és ahogy eddig, úgy idén is érkezik egy sztárjátékos a gyerekekhez. Az ötödik nap végén az edzők kiválasztják a három, szerintük legtehetségesebb gyerkőcöt, akik ezután az olasz válogatott covercianói edzőtáborában mutathatják meg tudásukat, és egy Serie A-mérkőzést is megtekinthetnek élőben.