Kicsit értetlenül pislogtak a Bundesliga rajongói, amikor véget ért az 1989-90-es szezon. Nem azért mert a Bayern München vehette át a Salátástálat, a Kaiserslautern pedig a Német Kupát, hanem mert
a Torjägerkanone nevű díjat egy Frankfurtban játszó norvég fiatalember kapta. Jörn Andersen.
Azzal vonult be a Bundesliga történelmébe, hogy ő lett az első nem német állampolgárságú gólkirály. Az azt megelőző 26 szezonban kizárólag németek vehették át a miniágyút.
Nem meglepő, hogy legtöbbször a legendás Gerd Müller.
Az összesen 365 bajnoki gólt termelő nemzet bombázója hétszer szerzett gólkirályi címet ezen időszak alatt. Az 1971-72-es szezonban 40 gólt szerzett, ezt azóta is felülmúlhatatlan etalonnak tekintik Németországban. Érdekes megemlíteni, hogy az őszi 17 mérkőzésen csak 17-szer volt eredményes, tavasszal indult be igazán. Mesterötöst rúgott az Oberhausennek, mesternégyest a Dortmundnak és volt négy mesterhármasa is. Ezekhez az adatokhoz aligha kell kommentár.
Egyébként Gerd Müllernek ez volt a negyedik gólkirályi címe, és még három követte. A legendás 1971-72-es Müller-varázslat előtt is többnyire világklasszisok lettek Bundesliga-gólkirályok, elég csak Uwe Seeler, Lothar Emmerich vagy Johannes Löhr nevét említeni.
De 1972-t követően Andersen történelmi diadaláig is rendre ma is ismert focisták lettek a liga legeredményesebb gólvadászai. Ezen szűk két évtized során Gerd Mülleren kívül gólkirály lett, az örök góllövőlistán mögötte (97 góllal kevesebbet szerezve) második gelsenkircheni Klaus Fischer, az ugyanitt 220 góllal harmadik, játékosként világ- és Európa-bajnok Jupp Heynckes, a Bayern jelenlegi első embere, Karl-Heinz Rummenigge (ő háromszoros gólkirály), a vele 1980-ban Európa-bajnoki címet szerző Horst Hrubesch, az 1990-ben világbajnok válogatott két klasszis csatára, Rudi Völler és Jürgen Klinsmann, továbbá Stefan Kuntz, Uwe Rahn, Thomas Allofs, Roland Wohlfahrt, Dieter Müller és Klaus Allofs (utóbbi kettő kétszer is).
Megannyi zseniális gólvadász, korszakos zseni. Kár, hogy uralkodásukról egy Magyarországon élő focirajongó többnyire csak egy-egy fekete-fehér képet láthatott.
A fiatalabbaknak talán hihetetlen, hogy évente lehetett látni nálunk egy BEK- és egy KEK-döntőt, meg a nyolc- (majd tizenhat) csapatos Eb, és a tizenhat (később huszonnégy) csapatos vb mérkőzéseit. Ennyi képünk volt a világ futballjáról. Így a hamburgi legenda, Uwe Seeler teljesítményéről aligha fogalmazható meg innen hiteles vélemény.
Pedig azon túl, hogy a Bundesliga történelmének első gólkirálya (ma is él, jó egészségnek örvend és rendszeres látogatója a HSV stadionjának), az is elmondható róla, hogy ritka szerencsétlen korban volt felülmúlhatatlan gólvágó.
Ugyanis ő volt a német válogatott középcsatára az 1958-as, az 1962-es, az 1966-os és az 1970-es vb-n. Németország 1954-ben és 1974-ben lett világbajnok.
Seeler az első diadalnál még túl fiatal volt, a másodiknál viszont már nem volt aktív.
Jupp Heynckest is többnyire edzői munkássága alapján tudjuk megítélni, a már említett örökös második Schalke-focistát, Klaus Fischert pedig úgy sem. Pedig aki talál itt-ott képet a két zseni egy-egy megmozdulásáról, az ámultan nézi azt, de ez alapján nem lehet megítélni egy pályafutást. Talán Rummenigge és Hrubesch az, akiket már úgy-ahogy láthattunk, majd Rudi Völlerék teljesítménye már talán értékelhető Magyarországról is.
Ám tegye fel a kezét, aki emlékszik a bevezetőben említett Jörn Andersenre, az 1990-es gólkirályra.
Andersen nem volt korszakos egyénisége a német bajnokságnak. 10 év alatt 243 meccsen lépett pályára, összesen 67 gólt szerzett.
Egyébként a 18 gólnál, amivel ő király lett, kevesebbel (17-tel) csak két alkalommal lehetett rákerülni az aranykönyv lapjára. Ő sem gyártotta mindig a gólokat, a miniágyút érő szezonján kívül csak egy évben szerzett 10 gólnál többet. A norvég válogatottban pedig 27 fellépése alkalmával ötször talált be a kapuba. Egykori frankfurti játékostársai közül sokkal ismertebb volt nála Charly Körbel, Uli Stein vagy Uwe Bein. Détárival pedig éppen elkerülték egymást Frankfurtban.
Andersen gólkirálysága után megszűnt a német hegemónia ezen a téren a Bundesligában.
Ez érthető, hiszen a kelet-európai politikai változások után nemcsak az ex-NDK focistái lepték el a Szövetségi Ligát, hanem a többi volt szocialista ország legjobbjai is. Majd amint rákerült a világ labdarúgótérképére Afrika, onnan is özönlöttek a focisták. És megváltozott a külföldi játékosok számát limitáló szabály is. Andersen idején ugyanis csak két nem német lehetett egyszerre a pályán.
Első afrikai játékosként a vegyes megítélésű Yeboah vehette át a miniágyút,
három évvel a norvég úttörő után. Az Andersen helyére a Frankfurtba érkező ghánai 1993-ban holtversenyben lett Németország királya a játékos pályafutását még az NDK-ban elkezdő Ulf Kirstennel, aki összesen háromszor vitte véghez ezt a bravúrt. Ezzel idén május közepéig a második legeredményesebb volt ezen a listán.
Arról, hogy miért csúszott le a harmadik helyre Kirsten, majd később, de előtte kerüljön szóba még egy-két ismert név a királyok közül. Mario Basler még brémaiként lett az, a stuttgarti mágikus háromszög német tagja,
Fredi Bobic negatív csúcsot jelentő 17 találattal ért a csúcsra,
a múlt évezred utolsó gólkirálya pedig Dárdai Pál egykori játékostársa, barátja, későbbi főnöke, Michael Preetz lett.
Az új évezred pedig még nagyobb változásokat hozott ebben a virtuális versengésben, mint Kelet-Európa átalakulása.
2001-ben megkoronázták az első volt szocialista királyt, a bosnyák Szergej Barbarezt.
Igaz, csak fele királyságot ünnepelhetett a Hamburg játékosa, ugyanis vele azonos számú gólmennyiséget termelt a dán királyfi, Ebbe Sand. Kevesen múlt, hogy Barbarez duplán is történelmet írjon, hiszen a címet érő gólt az utolsó mérkőzés 90. percében szerezte a Bayern ellen, és ezzel majdnem odaadta a Salátástálat Sand csapatának, a Schalkénak.
De csak majdnem, így 2001-ben Ebbe Sand csak a Torjägerkanone-nal pózolhatott, a Meisterschale-val nem. Azért a Barbarez-Sand párosnak a trónra emelését nehéz lett volna elképzelni Müllerék, Heynckesék, Rummenigge-ék idején.
Az meg végképp hihetetlennek tűnt azokban az időkben, hogy 19 év alatt mindössze öt német focista lesz gólkirály a Bundesligában.
Pedig a harmadik évezredben jelenleg ez a helyzet. Martin Max (1860 München), Miroslav Klose (Werder Bremen), Mario Gomez (Bayern München), Stefan Kiessling (Bayer Leverkusen), Alexander Meier (Eintracht Frankfurt.) Közülük csak Klose említhető az 1970-es, 1980-as évek nagyjaival egy szinten, a másik négy aligha.
Viszont ebben az évezredben (tehát a még velünk élő közelmúltban) lett néhány olyan játékos Bundesliga-gólkirály akikre még a bajnokság nagy rajongói is csak alig emlékeznek.
Ilyen a nürnbergi szlovák Marek Mintal, a bochumi dán Thomas Christiansen, a szintén bochumi, de görög Theofanisz Gekasz, vagy a wolfsburgi brazil Grafité.
Kinek mi ugrik be pl. elsőre a huszonévesen is erősen kopaszodó, hajlott hátú, focistára csak távolról emlékeztető Gekasz 2006-07-es Bundesliga-megmozdulásai közül? A csetlő-botló, esetlen brazil Grafité 2008-09-es tettei kapcsán ez a kérdés nem értelmezhető, hiszen a bajnoki címet eldöntő mérkőzésen a Bayern ellen a Bundesliga-történelem egyik legszebb gólját szerezte, de túlzás lenne őt a korszakos zsenik közé sorolni. A Wolfsburg bajnoki címével végződő szezonban hétről hétre fantasztikus dolgokat csinált, de mit művelt előtte és utána?
Ailtont, Elbert, Tonit, Dzekót, Huntelaart, Aubameyangot nyilván kevésbé kell bemutatni a labdarúgás ismerőinek.
A legismertebb huszonegyedik századi király viszont kétségkívül a jelenlegi uralkodó Robert Lewandowski. Már négy miniágyúja van otthon, és ezzel a rangsorban a harmadik helyre taszította a korábban már szóba került Kirstent és jelenlegi főnökét, Rummenigge-t. A lengyel a 2013-14-es szezonban Dortmund-játékosként 20 góllal lett a legeredményesebb, majd háromszor a Bayern focistájaként repült a csúcsra, 30, 29 és idén 22 góllal.
Nem kérdés, hogy örökre beírta magát a Bundesliga történelemkönyvébe.
202 gólnál tart, már csak négyen előzik meg az örök góllövőlistán, a már korábban említetteken kívül még a dortmundi Manfred Burgsmüller, aki 213-mal fejezte be pályafutását.
És úgy tűnik, Lewandowski az új szezont is a Bundesligában játszhatja végig. Így már az ősszel a negyedik lehet, tavasszal pedig megelőzheti volt müncheni edzőjét, Heynckest. 30 éves, így ha még lesz 4-5 jó (és termékeny) szezonja a Bundesligában, akár a második helyre is feljöhet. Attól jelenleg 66 gólra van.
A nemzet bombázójának utolérésére viszont neki sincs esélye! Az egyre rosszabb egészségi állapotban lévő Gerd Müllernek emiatt nem kell aggódnia: örökre ő lesz a Bundesliga legeredményesebb góllövője.
Olcsó poén: ha minden nap megnézünk egy Gerd Müller Bundesliga-gólt, pont egy évre való szórakozáshoz juthatunk.
