Meccs közben leültek a focisták, így tiltakoztak a csaló bíró ellen - videó
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/z4sMuCH86nI8gxx3TXkK2jKFssDA8jZW_lQrqQEeqdY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5OGFiYTk1NTkwNjRlYTFiOGNmNWQxNGU5MTg4MDEw.webp)
„Egész évben ezért dolgoztunk. Borzasztó bíráskodásra számítottunk, de nem ennyire. Az arcunk előtt raboltak ki minket"
– nyilatkozta Ricardo Tapia, a vesztes csapat kapitánya, akinek érthető a felháborodása, mivel a San Jorge játékosai az első félidőben hat sárga és két piros lapot kaptak.
Ennek következménye lett a második félidő elejére szervezett közös leülés, ami után a San Jorge focistái nem is álltak fel, így az Alvarado összesítésben 1-0-ra megnyerte a kétmeccses párharcot, és 91 éves fennállása során először jutott fel a másodosztályba.
Gastón Sáez, az San Jorge de Tucumán elnöke bűnözőnek nevezte Adrián Franklin játékvezetőt.
„Szomorú, hogy ezért kellett 1400 kilométert utaznunk,
hogy ilyen 45 percet lássunk. Már a meccs előtt két héttel figyelmeztettek minket, hogy ez fog történni. Az Alvaradónak kellett feljutnia, mi csak egy 10 éve alapított csapat vagyunk, senki nem foglalkozik velünk. Franklin egy bűnöző" – mondta a San Jorge de Tucumán elnöke.