A spanyol labdarúgó-válogatott aranykora 2014. június 18-án lezárult. A 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben világbajnoki címet nyert csapat volt az első olyan válogatott a labdarúgás történetében, amelyik zsinórban három nagy tornát tudott megnyerni.
Ehhez a spanyolok előbb átalakították utánpótlásrendszerüket (1995-ben bevezették az 55-ös szabályt, ami azt jelenti, hogy minden nyáron kiválasztják posztonként az öt-öt legtehetségesebb 14-15 éves gyermeket), valamint találtak egy olyan embert, aki képes csapattá kovácsolni azt a számos egyéniséget, akik például a 2008-as együttest alkották. Ez a valaki nem más volt, mint Luis Aragonés.
Aragonés a sikerrel megvívott Európa-bajnokság után távozott szövetségi kapitányi tisztségéből, átadva a helyét Vicente Del Bosquénak. Érdekesség, hogy az Atlético legendáját a Real legendája váltotta, regnálásuk alatt pedig mindketten egyaránt a Barcelona és Josep Guardiola által tökéletesített tiki-takájára építették taktikájukat. Az, hogy mekkora futballforradalmat hozott ez az egészen újszerű, rövid passzos, labdabirtoklásra épülő játék, a zsinórban három megnyert nagy trófeánál semmi sem bizonyítja jobban.
A tiki-taka hanyatlására utaló jelek először a 2012-13-as szezonban jelentek meg, amikor a Bajnokok Ligája döntőjét két német csapat, a Bayern München és a Dortmund játszotta. A sorozat elődöntőjében minden idők talán legjobb Bayernje összesítésben 7-0-ra kiütötte a Barcelonát. A Barcelona játékospolitikája ettől a pillanattól kezdve egészen más lett. Az addig jellemzően a La Masiáról kikerülő fiatalok helyét szépen lassan átvették a csillagászati összegekért érkező külföldi sztárok.
Ezzel párhuzamosan a spanyol válogatott sem volt képes megújulni. Kiismerhetővé vált a játéka, és a 2014-es világbajnokság csoportkörében – címvédőként - előbb Hollandia (1-5), majd Chile (0-3) gázolt át rajtuk. A csoportkörös kudarccal záruló vb után a spanyol szövetség kitartott Del Bosque mellett, akinek immáron Xavi Hernández, Iker Casillas, Carles Puyol, David Villa és Fernando Torres nélkül egy teljesen új csapatot kellett építenie a 2016-os Eb-re.
Bár a tehetséges fiatal mag adott volt a sikeres újjáépüléshez, Del Bosque kudarcot vallott. Hiába győzte le csoportjában Csehországot és Törökországot is, Horvátország ellen Álvaro Morata korai gólja ellenére vereséget szenvedett. Az olaszok elleni nyolcaddöntőben esélyük sem volt Antonio Conte jól szervezett csapata ellen. A 2-0-s vereség alkalmával az évtized legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtotta a csapat. Ez volt Del Bosque utolsó mérkőzése a kispadon. A sikeredző távozásával a spanyol korszak végleg lezárult – már ha ez nem történt meg még 2014-ben.
2016. július 21-én egy egyszerre merész és biztonsági döntésre szánta el magát a spanyol szövetség. A soron következő vb-selejtezők előtt az addig csak a spanyol utánpótlás-válogatottaknál (2012: U19-es Eb-arany, 2013: U21-es Eb-arany), illetve két és fél idényt a Portónál edzősködő Julen Lopeteguit nevezte ki új kapitánynak.
Lopetegui teljesítménye mindenkit meglepett, 9-1-0-s mérleggel, 36-3-as gólkülönbséggel simán jutottak ki a 2018-as vb-re.
Lopetegui spanyol kapitányként mutatott kiemelkedő munkájával világszerte felhívta magára a figyelmet. Ezzel párhuzamosan egész Spanyolország pechére Zinedine Zidane – három év alatt három megnyert BL-trófeával a zsebében - lemondott a Real Madrid kispadjáról. Így a 13-szoros BL-győztes klub elnökének, Florentino Péreznek új edző után kellett néznie.
A csak a saját érdekeit figyelő Pérez már 2018 májusában, a vb előtt egy hónappal ajánlatot tett Lopeteguinek, hogy legyen ő a Real Madrid következő vezetőedzője az oroszországi vb után. A Real Madrid hívó szavára nehéz nemet mondani, Lopetegui sem tudott. A vb előtt három nappal hivatalosan is bejelentették, hogy ő lesz Zidane utódja. Pedig Lopetegui a vb előtt két héttel 2020-ig szóló szerződést írt alá munkája folytatásáról a spanyol kispadon is, így a kialakult helyzetért - Pérez mellett - ő a második ember, aki igazán felelős.
Nem sokkal ezelőtt, 2018 májusában a spanyol labdarúgó-szövetség élén elnökváltás történt. Az elnöki tisztséget 1988-2017 között betöltő Ángel María Villar és a tisztséget a 2017-18-as szezonban betöltő Juan Luis Larrea után Alberto Rubiales lett a szövetség első embere. Rubiales - sokak szerint példát statuálva - azonnali hatállyal kirúgta Lopeteguit. Tette mindezt egy nappal a vb kezdete, két nappal a spanyolok Portugália elleni első mérkőzése előtt. Állítólag Sergio Ramos és Gerard Piqué maguk mentek be az új elnökhöz, hogy vonja vissza döntését, ő azonban hajthatatlan volt.
Ez a döntés azért hatott érdekesen, mert amikor 2008-ban az Eb előtt Aragonés aláírt a török Fenerbahcéhoz, szó sem volt arról, hogy a torna előtt felállítsák a mestert a kispadról. Lopetegui úgy kényszerült távozni a szövetségi kapitányi székből, hogy a regnálása alatt lejátszott húsz mérkőzésen a válogatott veretlen tudott maradni (14 győzelem, 6 döntetlen), és a mindenkori spanyol kapitányok közül neki volt a legjobb a győzelmi mutatója (85%).
Végül a 2018-as világbajnokságra a válogatott sportigazgatója, Fernando Hierro vette át a csapatot.
Azt a csapatot, mely a selejtezőn mutatott játék, és a futballisták tavaszi formája alapján egyértelműen döntőesélyes volt. De nem Hierróval, hanem Lopeteguivel. Bár Hierróval a csapat a Portugália elleni első mérkőzésükön remekül játszott - csak Cristiano Ronaldo mesterhármasa miatt nem nyerte meg a mérkőzést -, a korábbi legendás Real-védő később a kispadról nem tudott semmit sem hozzátenni a csapat játékához.
A kezdeti lendület után Irán (1-0) és Marokkó (2-2) ellen is már csak szenvedett a csapat. Az utolsó játéknapon még a továbbjutás is veszélybe került, végül csoportelsőként továbbjutottak csoportjukból és kerültek a könnyebb ágra. Hiába lett volna könnyű az águk az egyenes kieséses szakaszban a döntőig, a nyolcaddöntőben a világ összes helyzetét elpuskázva – végül büntetőpárbajban – kiestek a házigazda Oroszország ellen. Hierro nem tudott csodát tenni, márpedig a maradásához csoda kellett volna.
A 2019-es Nemzetek Ligája, valamint a 2020-as Európa-bajnokság közös selejtezősorozatára Luis Enrique vette át a kapitányi posztot, miközben Lopeteguire a sors keze is lecsapott. A Real Madridban egy olyan csapattal kellett volna csodát tennie, amiből távozott Cristiano Ronaldo, aki amellett, hogy mérkőzésenként egy gólt jelentett – ergo minden mérkőzés 1-0-s előnyről indult -, mentalitásával, szűnni nem akaró győzni akarásával is a csapat vezére volt. Lopetegui ugyan mindent megtett a vezérét és motivációját veszített Real élén, de nem könnyítette meg a dolgát, hogy Pérez nem igazolt semmilyen nagy sztárt Ronaldo pótlására. A csapat 2018 őszén csak szenvedett, az elnök végül az október 28-i El Clásico után menesztette őt, így alig négy hónapig tartott a kalandja a madridiak edzőjeként.
Eközben a spanyol válogatott Enriquével biztatóan szerepelt a Nemzetek Ligájában, és az Eb-selejtezőket is jól kezdte, ám ekkor
a Barcelona edzőjeként 2015-ben triplázó edző családi okokra hivatkozva 2019 júniusában lemondott.
Az ok a lehető legszomorúbb az összes lehetséges közül: lánya, Xana 9 esztendősen rákot kapott, és azóta augusztus 29-én el is hunyt. Belegondolni sem lehet, mit élhetett át Luis Enrique ebben az évben.
Napjainkban Enrique korábbi másodedzője, Robert Moreno a szövetségi kapitány.
Az elmúlt 15 hónapban ő lett a negyedik, aki a spanyol válogatottat vezetheti. Ez majdhogynem példátlan a legnagyobb múltú nemzeti csapatok történetében. A másik szélsőséget az elmúlt másfél évtized másik korszakos csapatánál, a német válogatottnál tapasztalhatjuk. Ott a legutóbbi négy kapitány (Erich Ribbeck, Rudi Völler, Jürgen Klinsmann, Joachim Löw) összesen 21 éve irányítja a nemzeti csapatot – Joachim Löw 2006 óta van a csapat élén.
Moreno vezetésével – talán az októberi skandináv túrán elért két 1-1-et leszámítva – a csapat hozta a kötelezőket, és az utolsó két, novemberi mérkőzés előtt már biztos a helye a 2020-as kontinensviadalon. A jövő nyári Eb-n Spanyolország két vagy három mérkőzést hazai pályán, Bilbaóban játszhat majd. A 2014-ben átadott Nuevo San Mamés stadionban 53 000 baszk fogja buzdítani a nemzeti csapatot.
A spanyol futball jövője a 2019-es év nyári utánpótlás-eredményei alapján biztosítva van.
Az U19-es és az U21-es válogatott egyaránt Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, az U17-es csapat pedig az elődöntőbe jutásával kiharcolta a részvételt az őszi U17-es világbajnokságon. Az U21-es válogatott tornagyőzelme pedig azt jelenti, hogy sikeresen kvalifikálták magukat a 2020-as nyári olimpia labdarúgótornájára.
A legidősebbek klubjukban alapembernek számítanak: elég csak Daniel Ceballos (Arsenal), Fabián Ruiz (Napoli), Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), vagy Dani Olmo (Dinamo Zagreb) nevét említeni. A spanyol fiatalokban rejlő potenciált mutatja az is, hogy az ősszel a Barcelona felnőtt csapatában 16 évesen bemutatkozó és két gólt is szerző, bissau-guineai születésű Ansu Fati már pályára is lépett a spanyol(!) U21-es csapatban.
Az igazi buktató a spanyol futball jövőjében továbbra is a szövetségi kapitány személye és az általa elképzelt taktika hatékonysága lehet. Nagy kérdés, hogyan sikerül kijönni ebből a spirálból, amibe az elmúlt 15 hónapban került a válogatott. Egy biztos: állandóság nélkül már a 2020-as Eb-n is nehéz lesz maradandót alkotni.