Húsz év után tehet újra csodát a Lazio
A Lazio a 120 éves történelme során
mindössze két alkalommal, először 1974-ben, majd legutóbb 2000-ben volt bajnok.
A második sikertörténet, a Cragnotti-érának nevezett időszak – akkoriban Sergio Cragnotti volt a klub elnöke – óta tehát eltelt 20 év. Az akkori, Sven-Göran Eriksson által vezetett csapatban a teljesség igénye nélkül olyan nevek játszottak, mint a 2006-ban Olaszországgal világbajnokságot nyerő Alessandro Nesta, a Juventus jelenlegi alelnöke, a cseh Pavel Nedved, az Atlético Madrid edzője, az argentin Diego Simeone, honfitársa, Juan Sebastián Verón, a Bologna rákkal küzdő trénere, Szinisa Mihajlovics, de senkinek nem kell bemutatni a chilei Marcelo Salast, vagy éppen az olasz Roberto Mancinit és Fabrizio Ravanellit. És a sort még lehetne folytatni.
Egy embert pedig az összes labdarúgó közül
érdemes kiemelni, méghozzá Simone Inzaghit, aki edzőként is felérhet a csúcsra szeretett csapatával.
Ám még mielőtt rátérnék az olasz edzőre, érdemes pár szóban felidézni az elmúlt 20 évet annak érdekében, hogy lássuk, miért is olyan nagy dolog, hogy a Laziónak jelenleg esélye van 2000-es csoda megismétlésére.
Az utolsó fordulóban egyébként a Lazio otthon 3-0-ra verte a Regginát, a Juventus pedig kikapott a Perugia otthonában 1-0-ra, így a római csapat egy ponttal megelőzte a torinói riválisát.
Döbbenetes tény, de a Lazio legutóbb a 2007-08-as szezonban szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában, azóta 12 év telt el.
Pedig a római együttest nehéz lenne kiscsapatnak titulálni, Magyarországon is hatalmas szurkolóbázissal rendelkezik. És ez még akkor is igaz, ha a hazai Lazio-szurkolók számát nem lehet a hazánkban divatosabb Barcelona, Real Madrid, Arsenal, Manchester United, Liverpool, Bayern München, vagy éppen a Juventus drukkereinek tömegéhez hasonlítani. Ami pedig a hazai eredményeket illeti, a Lazio az elmúlt húsz évben mindössze háromszor végzett a dobogón, a bajnoki címe óta pedig a harmadik hely volt a legjobb eredménye. Pedig olyan nevek ültek a kispadon, mint például Dino Zoff, Alberto Zaccheroni, Roberto Mancini, Vladimir Petkovic vagy éppen Edoardo Reja. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a klub így sem maradt kupák nélkül az elmúlt években, ellentétben a városi rivális AS Romával. A Lazio ugyanis 2004-ben, 2009-ben, 2013-ban és 2019-ben is megnyerte az Olasz Kupát, illetve 2018-ban és 2019-ben elhódította az olasz Szuperkupát is.
Már klubtörténelmet írtak, jöhetnek az újabb rekordok
A Lazio az idei szezonban viszont szárnyal, jelenleg már egymás után tíz meccset nyert meg az olasz élvonalban, amelyre még nem volt példa a klub történetében.
Ahogy arra sem, hogy közben hét meccsen szerzett sorozatban legalább két gólt.
Pedig a szezon elején talán nem sokan gondoltak erre. Bár a Sampdoria ellen 3-0-ra nyert kezdésnek idegenben a csapat, utána a római derbin egy 1-1-es döntetlen, majd a Spal otthonában egy meglepő (2-1) vereség következett, két fordulóval később pedig az Inter ellen is kikapott a római együttes (1-0).
Akármilyen furán is hangzik, a fordulatot egy döntetlen hozta meg, igaz, nem mindennapi pontszerzés volt az.
2019. október 19-én az Atalanta a 69. percig még 3-0-ra vezetett a Stadio Olimpicóban, de Immobile vezérletével otthon tartotta az egyik pontot az Inzaghi-csapat.
Ez pedig akkora lökést adott a Laziónak, hogy bajnokin azóta nem vesztett pontot, sorozatban a Fiorentina (idegenben), a Torino (otthon), az AC Milan (i), a Lecce (o), a Sassuolo (i), az Udinese (o), a Juventus (o), a Cagliari (i), a Brescia (i) és a Napoli (o) ellen is győzött. Mindezt úgy, hogy több meccsen is a ráadásban tett csodát a csapat, a Cagliari ellen például a 93. percben még vesztésre állt.
A csapat sztárja, Sergej Milinkovic-Savic a Napoli elleni sikert követően fogalmazott úgy az Instagram-oldalán, hogy:
Két dolog biztos az életben: a halál és az, hogy a Lazio sosem adja fel!"
Ráadásul közben a Cristiano Ronaldóval felálló
Juve ellen (3-1) megnyerte az olasz Szuperkupát,
legutóbb pedig címvédőként továbbjutott az Olasz Kupában is a Cremonese elleni 4-0-s sikerrel.
Egyedül az Európa-ligában nem szerepelt jól Inzaghi együttese, amely a csoportkörben búcsúzott a küzdelmektől, ám egyöntetű vélemény Olaszországban, hogy a Lazio a jó bajnoki szereplés érdekében „elengedte" a nem olyan jól jövedelmező második számú európai kupasorozatot. A tények pedig azt mutatják, hogy jól tette, így a hazai kupa mellett csak a bajnokságra koncentrálhat a klub. Ráadásul ha a hétvégén nyerni tud a Sampdoria ellen
– a jelenlegi formáját tekintve erre minden esélye megvan –, akkor beéri a Seria A modern korának két rekordját:
az 1989-90-es szezonban az Arrigo Sacchi irányította AC Milan, a 2005-06-os szezonban pedig a Luciano Spalletti vezette AS Roma volt képes hasonló menetelésre. A Lazio ráadásul a második legtöbb gólt lőtte a bajnokságban – negyvenegyet, amiből huszat Immobile szerzett-, miközben csak az Inter kapott kevesebb gólt, méghozzá eggyel, tizenhatot. Persze az már megint más kérdés, hogy jelenleg ez a teljesítmény is csak a harmadik helyre elég, még ha van is egy elmaradt, Verona elleni mérkőzése a csapatnak. Az éllovas Juventus 48 pontos, mögötte az Inter áll 46 ponttal, míg a Laziónak 42 pontja van.
A Lazio nem száll be az őrült költekezésbe
És hogy ez mégis miért akkora csoda? Mert miközben például a Premier League-ben a kiesés elől menekülő csapatok is nagyságrendileg 100 millió eurót kapnak csak a tévés jogdíjakból, addig a Lazio még csak olasz szinten mérve sem dúskál a pénzben.
Ameddig a világ átigazolási piacán röpködnek a 100-200 millió eurós játékosvásárlások, addig a római klubnál inkább csak „kukázzák" a labdarúgókat.
Ki ne emlékezne, amikor a PSG 222 millió eurót fizetett Neymarért a Barcelonának, de például Eden Hazard 100 millióért került a Real Madridhoz, Antoine Griezmann 120 millióért a Barcelonához, vagy éppen Cristiano Ronaldo 117 millióért a Juventushoz. És akkor még nem is említettünk kevésbé nagy sztárokat – a teljesesség igénye nélkül – , akik ugyancsak horribilis összegért váltottak klubot az elmúlt években, mint például Joao Felix (Atlético Madrid, 126 millió), Thomas Lemar (Atlético Madrid, 70 millió), Rodri (Man. City, 70 millió), Lucas Hernandez (Bayern München, 80 millió), Nicolas Pépé (Arsenal, 80 millió), Tanguy Ndombele (Tottenham, 60 millió), vagy éppen a két korábbi ajaxos, Matthijs de Ligt (Juventus, 85 millió) és Frenkie de Jong (Barcelona, 75 millió). És a sort ebben az esetben is lehetne folytatni.
Miközben a Lazio elnöke, a szurkolókat megosztó Claudio Lotito – egyesek szerint a világ legfukarabb embere, mások szerint nélküle már nem létezne a klub – nem hajlandó beszállni a jelenlegi futballpiacot jellemző őrült költekezésbe. Ezt pedig jól bizonyítja az is, hogy a Lazio történetének legdrágább tíz igazolása közé a jelenlegi játékosok közül egyetlen egy ember fér be, a 9. helyen található Sergej Milinkovic-Savic, akiért mindössze 18 millió eurót fizetett Lotito a belga Genknek. A szerb válogatott focistát a Sevillától érkező Joaquin Correa követi, érte 15 milliót fizettek. A klub rajtuk kívül még három olasz játékosért fizetett tíz millió euró közeli összeget, Manuel Lazzari (11 m), Francesco Acerbi (10,5 m), és Ciro Immobile (9,45). (Utóbbi összeg tényleg nevetségesnek tűnik Immobile elmúlt években nyújtott teljesítményét nézve.)
A Lazio tehát az öt meghatározó játékosáért fizetett ki az elmúlt években összesen 64 millió eurót, amely a mai viszonyokat tekintve minimum megmosolyogtató.
És akkor még nem is említettük, hogy Lucas Leiva 5 millióért, a 40 millió euróra taksált Luis Alberto pedig 4 millióért érkezett a Liverpooltól, amely ugyancsak a Lazio játékospolitikáját, na meg az albán sportigazgató, Igli Tare munkáját dicséri. Ezeket a számokat nézve talán még nagyobb szó, hogy a római együttes történelmi idényt produkál, és felveszi a versenyt a jóval nagyobb költségvetéssel dolgozó csapatokkal (Juventus, Inter), míg az AS Romát, a Napolit és az AC Milan is simán maga mögé utasítja.
Amennyiben a keretek értékeit vizsgáljuk, a Lazio csak a 6. a Serie A-ban, a Juventus például közel a háromszorosát éri.
A siker titka: a nagybetűs csapat egy világklasszissal
A szakértők egyöntetű véleménye, hogy a Lazio jelenlegi sikerének titka, hogy mindenki egy felé húz, nincsenek klikkesedések a csapatban, a fizetések között sincsenek nagy különbségek, így az utolsó ember is úgy érezheti, hogy fontos tagja a csapatnak. Persze ez azért nem ilyen egyszerű, mint minden együttesnél, a Laziónál is vannak olyan személyek, akik nélkül most a római kék-fehér szurkolók nem álmodhatnának a bajnoki címről. Elsőként érdemes a Lazio edzőjével, Simone Inzaghival foglalkozni. Mint azt már említettük, a fiatal olasz tréner játékosként bajnokságot nyert a Lazióval, és már edzőként is imádják Rómában.
A tréner megjárta az edzői ranglétrát a klubnál, majd érdekes módon került a felnőtt csapat élére.
Először 2016-ban kapott szerepet ideiglenes edzőként Stefano Pioli menesztése után, majd a klub kinevezte a helyére Marcelo Bielsát, a korábbi argentin szövetségi kapitány viszont nem sokáig bírta Rómában, hiszen két nap után lemondott posztjáról.
„Csodálkozva vesszük tudomásul Marcelo Bielsa lemondását, amivel egyértelműen megszegte az aláírt szerződésben foglalt kötelezettségeit" - írta akkor közleményében a Lazio.
Ezt követően azonban ismét Inzaghi kapta meg a csapat irányítását, azóta pedig ezt biztosan nem bánják a klubnál, a bizalom nem meglepő módon töretlen az irányába. Ez nem is csoda, mert
bár a bajnokságban eddig nem sikerült maradandót alkotnia a fiatal olasznak, egyszer Olasz Kupát, illetve kétszer olasz Szuperkupát
nyert már a Lazióval. Mindezt pedig látványos támadófocival érte el. Inzaghi egyébként a mai modern labdarúgásban nem túl gyakori, 3-5-2-es felállást preferálja, amelyben nagyon fontos szerepe van a két szélsőnek, a csapatkapitány Senad Lulicnak és Manuel Lazzarinak, akiknek támadásban és védekezésben is kulcsszerepük van. De hatalmas feladat hárul a három belső középpályásra, Sergej Milinkovic-Savicra, Lucas Leivára és Luis Albertóra is ebben a játékrendszerben, akik közül elsősorban Leiva feladata a támadások megszűrése, míg Alberto – a spanyol már 12 gólpassznál jár – és Savic ad fazont a csapatnak, igaz a szerb a védekezésből is bőven kiveszi a részét. Elől elsősorban Ciro Immobile felel a bejelezésekért, míg Joaquin Correa kicsit szabadabban, legtöbbször a szélről indulva őrjíti meg a védőket. A védelemben legtöbbször a Luiz Felipe, Francesco Acerbi, Stefan Radu hármas kap szerepet, míg a kapuban Thomas Strakosha jelenti a biztos pontot.
A Lazio legnagyobb gyengeségének azt tartják, hogy rövid a kispadja, így ha a fent említett meghatározó játékosok közül egy-kettő kiesik, akkor nincs minőségi pótlás.
Az utóbbi időben ez alól talán Felipe Caicedo a kivétel, az ecuadori támadó ugyanis nagyon fontos pontokat érő gólokat szerzett az elmúlt időszakban.
Inzaghi mellett pedig Ciro Immobilét érdemes még külön kiemelni, aki egészen elképesztő szezont produkál eddig,
18 bajnokin 20 gólt szerzett és kiosztott öt gólpasszt is. Ezzel pedig vezeti a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőért zajló versenyfutást
– az olasz játékost egyébként a Robert Lewandowski, Timo Werner, Jamie Vardy hármas követi. Az olasz válogatott játékos 158 meccsen már 109 gólt szerzett a Lazio színeiben, így már csak Giorgio Chinaglia (122 gól), Giuseppe Signori (127) és Silvio Piola (159) előzi meg a klub legjobb góllövői között. Immobile egyébként a 20 góljával egyedül eredményesebb, mint hat csapat a bajnokságban, amely között ott van a Milan is. Teljesítményének az értékét növeli, hogy
utoljára 1959-ben volt arra példa, hogy valaki 17 mérkőzés alatt legalább 18 gólt szerezzen, azaz 17 lejátszott mérkőzés után egy idényben gól/meccs feletti átlagot tudhat magáénak,
akkor az Inter argentin-olasz támadója, Antonio Valentín Angelillo volt erre képes. Immobile pedig immár 18 találkozó után 20 gólnál tart. (Érdekesség, hogy 1959 óta csak Luca Toni a 2005-2006-os szezonban elért 31 góljával, valamint Gonzalo Higuaín a 2015-2016-osban szerzett 36 találatával volt képes 30 gól fölé jutni az olasz élvonalbeli bajnokságban.)
A Lazio remek sorozatával tehát ott liheg a bajnoki cím két legnagyobb esélyesének, a Juventusnak és az Internek a nyakában, és ha így folytatja, akkor közel sem elképzelhetetlen egy újabb, a Leicester Cityéhez hasonló csoda. Azaz hogy a római csapat nemcsak annak örülhet majd a bajnokság végén, hogy újra kiharcolta 2008 után a BL-indulás jogát, hanem 20 év elteltével, a klub 120. évfordulóján akár a harmadik Scudettóját is begyűjtheti.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 38 | 29 | 2 | 7 | 89-22 | 67 | 94 | GY V GY D D |
2. | AC Milan | 39 | 22 | 8 | 9 | 78-53 | 25 | 75 | D D GY V D |
3. | Juventus | 38 | 19 | 5 | 14 | 54-31 | 23 | 71 | D D D D GY |
4. | Atalanta | 38 | 21 | 11 | 6 | 72-42 | 30 | 69 | GY GY GY GY V |
5. | Bologna | 38 | 18 | 6 | 14 | 54-32 | 22 | 68 | D D GY D V |
6. | AS Roma | 38 | 18 | 11 | 9 | 65-46 | 19 | 63 | D D V GY V |
7. | Lazio | 38 | 18 | 13 | 7 | 49-39 | 10 | 61 | GY D GY D D |
8. | ACF Fiorentina | 38 | 17 | 12 | 9 | 61-46 | 15 | 60 | V GY D GY GY |
9. | Torino | 38 | 13 | 11 | 14 | 36-36 | 0 | 53 | V D GY GY V |
10. | SSC Napoli | 38 | 13 | 11 | 14 | 55-48 | 7 | 53 | D D V D D |