Nyilván mindenki sejtette, hogy a norvég tini nem tudja azt a tempót tartani, amellyel berobbant a Bundesligába. Három bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett, mesterhármast ért el az Augsburg ellen, kettőt-kettőt rúgott a Kölnnek és az Union Berlinnek. Az első öt gólt csereként beállva, csak néhány percet a pályán töltve. Majd a Német Kupában is gólt lőtt a Bremen ellen.
Sok támadónak egy komplett szezon során nem jön össze ennyi. Neki ehhez bő két hét kellett. Melyik bolygóról jött ez a fiú?
Persze a BVB vezérkara nem vett zsákbamacskát, hiszen a fiatalember már az elmúlt év őszén elkezdte írni hőskölteményét a Bajnokok Ligájában, még a Salzburg mezében.
Új csapatával is szárnyalt, ő pedig élvezte, hogy újabb és újabb rajongókat szerzett magának. Nyilván mindenki tudta, hogy nem fog nyárig tartani ez a varázslat. Lesz egy meccs, ahol megtörik ez a gólszerző sorozat, és lesz egy meccs, ahol elhasal csapatával együtt.
Lett egy meccs. Pontosabban jött egy hét.
A Dortmund fékezésének van egy teljesen tudománytalan magyarázata: február van.
De vegyük komolyan, mert a labdarúgás nevű gyönyörű játékot nem kell feltétlenül tudományos alapon megközelíteni. Igaz a babona oldaláról sem. Így csak rögzítsük a tényeket. Tavaly február 5-én a Bremen ellen esett ki a Német Kupából. Most február 4-én esett ki ugyanebben a sorozatban, a változatosság kedvéért ezúttal is a Bremen gáncsolta el.
Tavaly négy nappal a kupakiesést követően 3-0-s vezetés után a hajrában elveszített két pontot a bajnokságban. Idén négy nappal a kupakiesés után Leverkusenben 3-2-es vezetés után a hajrában kapott két gól miatt pont nélkül maradt. Tavaly ezt követően két vereséggel kiesett a BL-ből, majd a bajnokságban jött egy újabb döntetlen és egy vereség.
Csoda lenne, ha edzője, Lucien Favre kérvényezné, hogy töröljék a naptárból a februárt?
Mivel egy ilyen kérés teljesítésére aligha van lehetőség, Favre-nak mást kell kitalálnia. Mert idén még nincs veszve minden. A BL-nyolcaddöntő még csapata előtt áll, és a bajnokságban is van sansza. Ugyanis a Bayern-Leipzig rangadónak nem lett győztese vasárnap, így nem került beláthatatlan távolságra tőle az első hely. A Német Kupát ugyan idén sem nyerheti meg, de a másik két színtéren még lehet sikeres. Ahhoz viszont azonnal talpra kell állnia.
Ehhez a játékosállománya adott. Igaz ősszel is adott volt, mégis jelentős hátránnyal kezdte a tavaszt. És ez még sokkal nagyobb is lehetett volna.
Hiszen a Leipzig 37 ponttal lett őszi bajnok, miközben az elmúlt hét évben mindig 40-nél több pont kellett ehhez a címhez.
Vagyis valamilyen szinten a vetélytársak a kedvében jártak az ősszel. És a tavasz eddigi részében is.
Tavaly úgy nem tudott bajnok lenni, hogy féltávnál az élen állt, hat ponttal többet gyűjtve, mint a később az aranyérmet megszerző Bayernnél. Most 7 pontos hátránya volt az őszi elsővel szemben, és így próbál aranyérmes lenni. A négy tavaszi forduló után csak 4 ponttal van kevesebbje, mint a listavezetőnek.
A télen Emre Cannal és Haalanddal erősödött kerettel nem is lehetetlen feladat az előzés.
Nagy kérdés, hogy a norvég tinédzser csereként beállva hasznosabb, vagy a kezdőcsapat tagjaként? Nem is olyan régen Favre hasonló módon építette be a csapatba Paco Alcacert. A spanyol rendre csodákat tett egy fáradó ellenféllel szemben pályára lépve a mérkőzés utolsó harmadában. Aztán amint a találkozók kezdetétől játszott eredménytelenebb lett.
Haaland esetében is luxus, és nehezen magyarázható, ha a remek formában lévő ifjút 50-60 percig a padon ülteti. Na, ennek a problémának a leküzdése vár Favre-ra. Ez igen szép feladat. Melynek megoldása óriási hatással lesz a BVB közeljövőjére. És egy kicsit talán meghatározza Haaland egész pályafutását. Egy csúcsformában lévő játékosokból álló és okos taktikával pályára küldött Dortmundnak egy Paris Saint-Germain, sőt további BL-csapatok kiütése sem jelenthet gondot. És hazai porondon is megelőzheti a Bayern-Leipzig-Gladbach-Leverkusen kvartettet.