Lélegeztetőgépet adományozott a Budapest Honvéd
![Budapest Honvéd, labdarúgás](https://cdn.origo.hu/2023/12/of9odxiJOV6DnjmNY8VxrVVt2kJ50hFcfew79s1oWeE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyM2QxMGM1MjM0ZDQ1MDI4OGJmODgwYjUxMjkxMGU5.webp)
A szurkolók önkéntes adakozással gyűjtöttek pénzt, így a többmillió forintos lélegeztetőgép vásárlásában több mint 200 kispesti drukker is részt vállalt. Az átadáson Mendelényi Dániel elmondta, a mostani adományozás is azt bizonyítja, hogy a Budapest Honvéd FC-re, annak szurkolóira, játékosaira, illetve kollégáira minden körülmények között számítani lehet.
„Sokat kaptunk a magyar emberektől, természetes, hogy amikor kell, itt vagyunk. Az ország számíthat ránk a bajban is!" – mondta Mendelényi Dániel a klub honlapjának.
A Honvéd-tábor nevében, a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) részéről Koncsik Tibor azt emelte ki, hogy a szurkolói kezdeményezésre indult akció is azt bizonyítja, összefogással szinte bármit el lehet érni.
„Nemcsak támogatója, de lelkes szurkolója is vagyok a Honvédnak, fantasztikus közösség a miénk, amire nagyon büszkék vagyunk és természetes volt, hogy segítünk" – mondta Wieszt Attila, az Endoplus Service Kft. tulajdonosa.
A Szent László Kórház alapítványának képviselője, Dr. Tóth Ildikó megköszönte a készüléket a klubnak és szurkolóinak, és elmondta, reméli, hogy sok ember gyógyulásához járultunk hozzá az önzetlen adománnyal.