Ligue 1: a kiesés miatt bírósághoz fordult az Amiens

Horizontal
Amiens' Gael Kakuta (L) vies with Paris Saint-Germain's Argentinian forward Javier Pastore during the French L1 football match between Amiens and PSG, on May 4, 2018 at the Licorne stadium in Amiens. / AFP PHOTO / FRANCOIS LO PRESTI
Vágólapra másolva!
Bírósághoz fordult az Amiens, amiért a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánított francia labdarúgó-bajnokságban az élvonal egyik kieső csapata lett.

Az egyesület már a két héttel ezelőtt meghozott döntés pillanatában fontolóra vette, hogy jogi útra tereli az ügyet, most pedig megtette ezt a lépést. Bernard Joannin klubelnök sajtótájékoztatón kiemelte: harcolni fognak "a tisztességtelen döntés" ellen. "Úgy véljük, hogy ez a határozat ellentétes a sport méltányosságával. A döntés büntetés a ligától, amit jogtalannak érzünk. Arra kényszerítettek minket, hogy a bíróságon harcoljunk a tisztességtelen döntéssel szemben" - mondta. Christophe Bertrand, a klubot képviselő ügyvéd hozzátette: nem áll szándékukban vitatni a szezon befejezettnek nyilvánítását, mert az helytelen lenne, viszont az annak kapcsán meghozott határozatoknak következményei vannak.
A hónap elején az Amiens egy javaslatot nyújtott be, amelyben arra kérte a profi ligát, hogy vizsgálja felül a 2020-21-es szezon élvonalbeli csapatainak létszámát, és a 20 klub helyett engedélyezze a 22-es létszámot.

A francia bajnokságot tíz fordulóval a vége előtt állította meg a világjárvány. Az Amiens a tabellán a 19. helyen állt, négypontos hátrányban a már bennmaradó Nimes mögött, viszont tízpontos előnnyel a sereghajtó Toulouse előtt. A másodosztályból a Lorient és a Lens jutott fel az élvonalba.
Roxana Maracineanu francia sportminiszter az üggyel kapcsolatban korábban azt mondta: a magukat sértettnek érző klubok nyugodtan felmérhetik a jogi lépések lehetőségeit, ugyanakkor érdemes lenne önuralmat gyakorolniuk. "Ha bíróságra akarnak menni, akkor menjenek nyugodtan, mert ebben a helyzetben vannak olyanok, akik elégedettek és olyanok is, akik elégedetlenek" - fogalmazott a sportminiszter, aki ugyanakkor szolidaritásra és felelős magatartásra szólította fel az érintetteket. Kiemelte: a jelenlegi szituációban másokra is tekintettel kell lenni, és mindenkinek tudnia kell kezelni a saját veszteségeit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!