Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Bayern München 1-0-ra legyőzte a francia bajnok Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjében, ezzel a német rekordbajnok a BL-történelemben egyedülálló módon százszázalékos teljesítménnyel hódította el a trófeát, amit fennállása során hatodszor nyert meg. A találkozó után a franciák elkeseredettek voltak, mert megnyerhették volna a meccset, ezzel pedig a némileg a németek is egyetértettek, hiszen a Bayern edzője, Hans-Dieter Flick is azt mondta, hogy Manuel Neuer a világ legjobb kapusa.

Szavazzon!

Megérdemelten nyerte meg a Bayern München a BL-döntőt?

Neuer volt a hős, Coman lezárta a Robbery-korszakot

A mérkőzés legjobbjának a győztes gólt fejelő Kingsley Comant választották, aki 24 éves korára már 20 trófeát nyert – köztük német, olasz és francia bajnoki címet is –, de minden bizonnyal a vasárnap este begyűjtött BL-serleg kerül majd a legbecsesebb helyre.

„Rendkívül boldog vagyok, elképesztő ez az éjszaka, de nem csak a klubnak, hanem a szurkolóknak is.

– kezdte az értékelést Kingsley Coman, aki az egyenes kieséses szakaszban legutóbb a Chelsea elleni februári nyolcaddöntőben volt kezdő.

Kingsley Coman pályafutása legfontosabb gólját lőtte Forrás: AFP/Manu Fernandez

tette hozzá a 22-szeres francia válogatott szélső.

A Bayern München az FC Barcelona után a második csapat Európában, amely kétszer triplázott, ugyanis 2013 után idén is megnyerte a BL mellett a hazai bajnokságot és kupaküzdelmet.

„Nem találok szavakat. Büszke vagyok a csapatban. Amikor novemberben elkezdtük a közös munkát, mindenhol azt írták, hogy bajban a Bayern. De az elmúlt 10 hónap szenzációs volt. A sikerhez sokan hozzátettek, következetesen jártuk az utunkat. A legfontosabb a jó hangulat megteremtése és az egymás iránti bizalom volt. Óriási fejlődésen mentünk keresztül, a játékosok pedig egyre inkább felnőttek a feladathoz. Mindenki kiemelkedő volt, büszke vagyok a fiúkra. A szurkolók is óriási támogatást nyújtottak a korábbi meccseinket, remélem, hamarosan előttük is játszhatunk. Nagyon sok embernek köszönetet kell mondanunk ezért a sikerért. Már télen is láthatta mindenki, mennyire elszánt a csapatom, egy edző mindig erre vágyik.

Rendkívül magas tempójú mérkőzés volt, amelyet mindkét csapat megnyerhetett volna. Manuel Neuer a világ legjobb kapusa, többször is ő tartott minket meccsben.

Nagyszerűen játszott a csapat, pedig a meccs előtt sokan féltettek minket attól, hogy fogjuk megoldani a védekezést a PSG támadói ellen" – kezdte az értékelést a Bayern München novemberben kinevezett edzője, Hans-Dieter Flick, aki még csak 36 meccsen irányította a német rekordbajnok, de máris történelmet írt.

Hans-Dieter Flick világverő csapatot rakott össze Forrás: AFP/Matthew Childs

Az 55 éves tréner ezt követően a mérkőzés emberének választott Kingsley Comant méltatta.

A játékosaim addig buliznak a döntő után, ameddig akarnak, akkor van joguk csak örülni, amikor nyernek valamit" – tette hozzá Flick, aki végezetül elmondta, hogy Thiago Alcantara, csapat spanyol válogatott középpályása maradni fog Münchenben, és mégsem igazol a Liverpoolhoz.

Az UEFA Comannak adta a mérkőzés embere díjat, azonban a meccs hőse Manuel Neuer volt, aki elképesztő védéseket mutatott be, és megakadályozta abban a PSG-t, hogy megdöntse a Real Madrid gólrekordját. A franciák ugyanis a legutóbbi 34 Bajnokok Ligája-mérkőzésükön mindig tudtak gólt lőni, ezzel pedig az elődöntőben beállították a Real Madrid 2011 és 2014 között felállított rekordját.

„Nem könnyű szavakba önteni azt az érzést, amit a lefújás után éreztünk. Erről álmodtunk mindannyian.

Nem voltunk elég nyugodtak, a támadójátékunk ezért nem volt az igazi, talán hiányzott az önbizalom is, de mindenki hozzátette a magáét a csapat teljesítményéhez.

Egyetlen másik csapatban sem élveztem ennyire a játékot, mint ebben" – nyilatkozta a 34 éves Manuel Neuer, aki Peter Schmeichel és Iker Casillas után a harmadik kapus lett, aki csapatkapitányként emelhette magasba a BL-serleget.

Neuer a BL-serleg mellett még hálót is hazavitte Lisszabonból Forrás: AFP/Lluis Gene

„Szeretném megköszönni azoknak, akik bíztattak.

A történetemmel másokat szeretnék inspirálni" – nyilatkozta a 18 éves Alphonso Davies, aki másfél éve még az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecaps játékosa volt.

A Coman gólja előtti beadás Joshua Kimmich-től érkezett. Ha francia végleg kilépett Ribéry és Robben árnyékából, akkor a német védőről is elmondható, hogy hamarosan olyan klublegenda lehet, mint az elődje a jobbhátvéd poszton, a 2013-as triplázó csapat kapitánya, Philipp Lahm.

„Az elejétől kezdve bíztunk magunkban, éreztük, hogy együtt van a csapat. Ha valaki hibázott, a másik azonnal kisegítette, ez pedig a verhetetlenség érzését keltette bennünk.

November óta mindenkit sikerült legyőznünk, úgyhogy az önbizalmunkkal nem volt probléma.

Ez karrierem legszebb napja, amikor elnyersz egy ilyen nagy trófeát, a pályán a testvéreiddel együtt, rájössz, hogy ez a maximum, amit kívánhatsz" – mondta a 25 éves játékos, aki az BL-idei szezonban 28 helyzetet alakított ki a csapattársainak, többet, mint bárki más.

Joshua Kimmich (a BL-serleggel) az egész szezonban szenzációsan játszott Forrás: AFP/Matthew Childs

A Bayernben az idei szezonban Robert Lewandowski volt a legnagyobb sztár a gólrekordjai miatt, de szintén a csapat egyik legjobbja colt Thomas Müller, aki 14 góllal és 26 gólpasszal zárta a szezont.

„Mindannyian tudtuk, mi lesz a szezonunk vége,

nincsenek titkok, csak folyamatosan fejlődni kell. Nyilvánvaló, hogy remek játékosok alkotják a Bayernt, megvan bennünk a megfelelő szellemiség, felkészültek a srácok arra, hogy szenvedniük kell a sikerért – értékelt a világbajnok német támadó, aki Hansi Flick mágiáját is megmagyarázta. – A vezetőedző hozza a döntéseket, ő a felelős mindenért. Amikor jól dönt, ő a legjobb, amikor nem, akkor a leggyengébb láncszem" – tette hozzá Müller.

A párizsiak úgy érzik, nem érdemeltek vereséget

A mérkőzés forgatókönyve hasonlóan alakult, mint a Bayern München Olympique Lyon elleni elődöntője. A németek adogattak, komoly helyzeteket viszont jó ideig csak a franciák tudtak kialakítani, és ha tudtak volna egy gólt lőni, biztosan egész más mérkőzést látunk. Hasonló véleményen volt a PSG edzője, Thomas Tuchel is, aki úgy érzi, hogy ha csapata lőtte volna az első gólt, akkor 1-0-ra ők nyerik a meccset.

„Mindent beleadtunk, kitettük a szívünket-lelkünket, mindent megtettünk a győzelemért. Egy döntőben csak ez számít, semmi más, de az eredmény nem csak rajtunk áll. Korábban is úgy gondoltam, az első gól eldöntheti a mérkőzést, ennyi volt a különbség két szupercsapat között. Büszke vagyok, mert remek mentalitással játszottunk az utóbbi meccseinken, ez minden, amit egy edző kérhet. Csalódott vagyok, de azért nem annyira.

Csak az első gólunk hiányzott. Biztos vagyok benne, ha mi lőjük az elsőt, akkor mi nyerjük meg a meccset 1-0-ra. Nem voltunk elég pontosak a kapu előtt. Mindenki azt szeretné, hogy Mbappé és Neymar mindig gólt lőjön, de ezt képtelenség elvárni tőlük.

Neymarra nagyon büszke vagyok, mert önmagához képest másfajta játékot játszott, és elképesztő mentális erőről tett tanúbizonyságot. Mbappénak nagyon nehéz volt, mert a sérülése miatt rengeteg edzést kihagyott, így az is csoda, hogy velünk lehetett. Az elmúlt hetekben mindent megmutattunk, ami ahhoz szükséges, hogy címeket nyerjünk. A labdarúgásban el kell fogadni, hogy olyakor a szerencse is közrejátszhat. Volt esélyünk, de nem tudtuk kihasználni, így nem foghatjuk másra a vereséget" – értékelt a lefújás után a PSG edzője.

Thomas Tuchel vígasztala Neymart a lefújás után Forrás: AFP/David Ramos

A PSG volt a 41. csapat, amelyik európai kupadöntőt játszhatott. A legutóbb hat csapat, amely újoncként jutott be a döntőbe, vesztett. Legutóbb a Borussia Dortmundnak sikerült finálés újoncként BL-döntőt nyerni, 1997-ben a Juventus ellen.

„Mindent megtettünk a győzelemért. Volt is öt-hat helyzetünk, míg nekik csak kettő-három, mégis ők szereztek gólt a második félidőben. Most pocsékul érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy a klub történetében mennyire fontos lett volna ez a győzelem, nem beszélve a szurkolóinkról, akik nagyon megérdemelték volna a sikert.

Nagy tetteket vittünk véghez a szezonban, hiszen négy trófeát nyertünk és eljutottunk a Bajnokok Ligája-döntőbe is, ahol nem érdemeltünk vereséget. Megpróbálunk jövőre visszatérni a döntőbe, nem fogjuk a kukába dobni azt, amit elértünk.

Nehéz lesz ezek után elaludni, nehéz most megszólalni is, de felépítettünk valami nagyon fontosat" – nyilatkozta a meccs után a spanyol Ander Herrera, aki tavaly nyáron ingyen a Manchester Unitedtól.

„Most szomorú vagyok. Ez volt az utolsó meccsen a PSG-ben. Elnézést kérek a szurkolóktól, és szeretnék köszönetet mondani azért a sok szeretetért, amit kaptam.

– nyilatkozta a lefújás után a csapatkapitány Thiago Silva, aki nyolc évvel ezelőtt érkezett Párizsba, és 25 trófeával távozik 315 meccsel a háta mögött.

Thiago Silva BL-győzelem nélkül, de legendaként távozik Párizsból Forrás: AFP/Matthew Childs

„Egy döntőt megnyerni kell, nem részt venni rajta,

és mi nem tudtunk győzni. Egyrészt büszkék lehetünk magukra, senki sem hitte volna, hogy eljutunk idáig, csak mi bíztunk magunkban. Másrészt azért csalódottak is vagyunk, mert az ember mindig többre vágyik, de így kell folytatnunk a jövőben. Áldozatokat kell hoznunk, ahogy azt az egész szezon során tettük, és már most arra gondolunk, mit kellene jobban csinálnunk" – értékelt a brazil Marquinhos, aki minden bizonnyal meg fogja örökölni a csapatkapitányi karszalagot honfitársától, a 35 évesen távozó Thiago Silvától.

Szavazzon!

Jövőre a PSG esélyes lesz a végső győzelemre?

Bajnokok Ligája, döntő:
Bayern München (német) - Paris Saint-Germain (francia) 1-0 (0-0)
Lisszabon, zárt kapuk mögött, v.: Daniele Orsato (olasz)
Bayern München: Neuer - Kimmich, Boateng (Süle, 25.), Alaba, Davies - Gnabry (Coutinho, 68.), Goretzka, Müller, Thiago (Tolisso, 86.), Coman (Perisic, 68.) - Lewandowski
Paris Saint-Germain: Navas - Kehrer, Silva, Kimpembe, Bernat (Kurzawa, 80.) - Paredes (Verratti, 64.), Marquinhos, Herrera (Draxler, 72.) - Di María (Choupo-Moting, 80.), Mbappé, Neymar
Gólszerző: Coman (59.)
sárga lap: Davies (28.), Gnabry (52.), Süle (56.), Müller (94.), illetve Paredes (52.), Neymar (81.), Silva (83.), Kurzawa (86.)

Hosszabbítás

Végül jöjjön néhány különlegesség a 2020-as Bajnokok Ligája-döntőről:

  • A Bayern München a futballtörténelem első csapata, amely százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a Bajnokok Ligáját – 11 meccs, 11 győzelem.
  • A Bayern Münchennek 74-el több lövése volt, mint bármelyik másik csapatnak a szezonban.
  • A Bayern 11 meccsen 43 gólt lőtt a Bajnokok Ligájában. Ennél csak az FC Barcelona lőtt többet az 1999/2000-as szezonban. Szám szerint 45-öt, de azt 16 meccs alatt.
  • A Bayern München a legutóbbi 16 idegenbeli BL-meccsén veretlen (13 győzelem, 3 döntetlen) maradt. A német csapat legutóbb 2017 szeptemberében kapott ki, akkor pont a PSG otthonában 3-0-ra.
  • A bajorok kölcsönjátékosa, Álvaro Odriozola negyedik elsőségét ünnepelhette a szezonban, a spanyol védő ugyanis a Real Madriddal nyert spanyol szuperkupát is a szezon elején.
    Odriozola (középen) 19 percet játszott az egyenes kiesés szakaszban Forrás: AFP/Miguel A. Lopes
  • A 24 éves és 71 napos Kingsley Coman Lionel Messi után a BL-történelem második legfiatalabb játékosa lett, akit megválasztottak a döntő legjobbjának. Messi 23 éves volt, amikor a Manchester United elleni 2011-es döntőben megkapta a díjat.
  • Coman gólja volt a Bayern München történetének 500. gólja a Bajnokok Ligájában.
  • Coman az ötödik francia játékos, aki BL-döntőben gólt lőtt. Ez korábban Karim Benzemának (2018), Zinédine Zidane-nak (2002), Marcel Desaillynak (1994) és Basile Bolinak (1993) sikerült.
  • Neymar a döntőig 28 sikeres cselt csinált meg a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Ez tízzel több, mint, amennyit a korábbi rekorder Lionel Messi fel tud mutatni.
    Neymar cselei nem értek BL-győzelmet a PSG-nek Forrás: AFP/Miguel A. Lopes
  • A PSG 1970. augusztus 23-án, 50 évvel ezelőtt játszott első tétmérkőzését a francia másodosztályban a Poitiers csapata ellen. A találkozó végeredménye 1-1 lett.
  • A koronavírus-járvány utáni újraindulás óta ez volt az első alkalom, hogy a Bayern München nem lőtt gólt az első félidőben.
  • A Bayern München minden sorozatot figyelembe véve 159 gólt lőtt a 2019/20-as szezonban.
  • Coutinho bayernes BL-győzelme sokba kerül a Barcának, ugyanis amikor a Liverpool másfél évvel ezelőtt eladta a brazilt a Barcának, bekerült a szerződésbe egy olyan kitétel, hogy a Barcelona 5 millió eurót köteles fizetni a Liverpoolnak ha Coutinho két szezonon belül megnyeri a Bajnokok Ligáját – azt nem rögzítették, hogy melyik csapattal kell nyernie.
  • Joe Hart után Manuel Neuer ez első kapus, aki kapott gól nélkül lehozott egy PSG elleni BL-meccset. Az angol válogatott kapusnak 2016 áprilisában jött össze ez a bravúr.
  • Robert Lewandowski 55 góllal zárta a 2019/20-as szezont, ezzel 16 góllal lőtt többet lőtt, mint az európai aranycipős Ciro Immobile.
    Robert Lewandowski lett a BL-szezon gólkirálya Forrás: Opta/Twitter
  • Lewandowski az első Bundesliga-játékos, aki gólkirály lett a Bajnokok Ligájában.
  • A Bayern Münchennek ez volt a hatodik BL-győzelme, így az örökranglistán már csak a Real Madrid (13) és az AC Milan (7) előzi meg.

Az Európai Szuperkupáért szeptember 24-ére kiírt mérkőzésen az Európa-ligában győztes Sevillával találkozik a bajor együttes a budapesti Puskás Arénában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!