Az angol válogatott több sztárja is bulizni indult, megszegve a szabályokat
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/Z2K13y3kCpvkeflLh8c2vX8-qaaZJzloAAoiAfNkjM0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1ZjRjZWNiM2FlMjQ3NWI4ZGRhYjA4MDRiNjBmMDc5.webp)
A Sun beszámolója szerint meglepetésbulit szerveztek a 23 éves focistának, amin a koronavírus miatt hozott szabályokkal ellentétben többen voltak a megengedettnél. Abrahamaet meg is keresték az újságtól, de elmondása szerint semmit nem tudott az egészről.
Az angol szövetségtől is nyilatkoztak, elmondásuk szerint nem változtatnak már a kereten ilyen közel a csütörtöki, belgák és a vasárnapi, dánok ellen válogatott meccs előtt.
Jadon Sancho esete egyébként külön érdekes, ő ugyanis betegség miatt nem lépett pályára a Dortmund utolsó két meccsén, ezek után pedig Londonban bulizott. Sancho egyébként a Manchester United kiszemeltje, a hétfőn záródó átigazolási időszakban még klubot is válthat, ha már úgyis Angliában van.