Egészen fiatalon került ki Sionba, de Magyarországon játszott a Vasasban, Zalaegerszegen és a Győri ETO-ban is, mégis mindenki a Fradival azonosítja. Miért alakulhatott ez így? A Grasshoppersnek rúgott két gólja ennyire beleégett a szurkolók emlékezetébe, vagy valami más is befolyásolhatta, hogy ha Vincze Ottó kerül szóba, szinte csak a Ferencvárost emlegetik önnel kapcsolatban.
Ezt annyiban egészíteném ki, hogy Ózdon kezdtem el focizni, de miután felköltöztünk Budapestre, 12 évesen már a Fradi játékosa voltam, az Üllői útról mentem ki 16 évesen Svájcba. Az egész családunk – generációkra visszamenőleg – nagy fradista, apám és nagyapám is az FTC-ért rajongott, és bárhol játszottam, a szívem csücske a Ferencváros maradt. De az is igaz: bármerre is találkozom manapság az emberekkel, rövid időn belül rögtön a zürichi diadal kerül szóba.
Mindössze 21 éves volt a Bajnokok Ligája-menetelés idején. Fel tudja idézni, miként készültek a Grasshoppers elleni meccsre? Hiszen abszolút nem volt benne a levegőben, hogy nyerhetnek: rendkívül tartalékos volt a csapat, még a III. Kerülethez kölcsönadott Szűcs Mihályt is vissza kellett rendelni, és Simon Tibor is csak begipszelt karral tudott pályára lépni.
Valóban nagyon tartalékosak voltunk, s a hangulat sem a legrózsásabb volt, hiszen előtte 2-0-ra kikaptunk az Üllői úton a Vasastól, ami az önbizalmunknak sem feltétlen tett jót, ráadásul még az idő is borús volt, a meccs napján pedig végig zuhogott az eső. Ettől függetlenül nagy várakozás előzte meg a zürichi meccset, és végül úgy alakult: csendben érkeztünk, de glóriákkal a fejünkön távoztunk.
Lehet azt mondani, hogy két góljával valósággal berobbant a magyar és a nemzetközi futballvilágba. Mennyire tudta kezelni a hirtelen jött népszerűséget?
Ezzel szerintem sosem volt gondom. Ne feledjük, a kilencvenes évek közepén abszolút más volt még a média felépítése: nem voltak bulvárlapok, kereskedelmi adók, videómegosztók, közösségi felületek.
Sokkal ingerszegényebb világban éltünk, de való igaz: egyik napról a másikra minden megváltozott
de ez egyáltalán nem volt rám rossz hatással. Nekem mindig volt egy egyedi stílusom, személyiségem, sok mindent otthonról is hoztam, abszolút tudtam kezelni a szituációt: nem lettem megközelíthetetlen, a barátaim is a barátaim maradtak.
Viszont azt mindenki érezte: szakmailag sikerült egy szintet ugornunk, ami be is bizonyosodott, hiszen előzetesen senki nem várta, hogy 5 pontot is gyűjtünk a csoportmérkőzések során. A BL-meccsek után nagyon sok helyre hívtak minket élménybeszámolókra (főleg fiatalok közé), mi pedig mindig elmondtuk: az ilyen mérkőzésekért érdemes elkezdeni a futballt, ezért érdemes küzdeni, s az embernek sosem szabad feladni az álmait. De hogy valóban más világban éltünk, jelzi: rengetegen kijártak az edzéseinkre is, tehát aki akart, gond nélkül találkozhatott velünk, mi pedig élveztük a sikert és azt az erkölcsi bónuszt, amit az egész sorozat adott nekünk.
Ön hogy élte meg ezt az egész sorozatot?
Jó, hogy kérdezi, mert egyértelműen külön kell választani a csapat produkcióját és az én szereplésemet.
Külön lehet?
Abszolút. Mint arra már az előbb is utaltam, annak ellenére, hogy három súlyos vereségbe is beleszaladtunk (az Ajax elleni 1-5, a Real Madrid elleni 1-6, illetve az amszterdami 0-4 is nehezen felejthető), végül öt pontot gyűjtöttünk úgy, hogy a zürichi első meccs varázsa vitt előre minket. Ennek is köszönhető a Real Madrid elleni itthoni pontszerzés, amely szerintem abszolút a bravúrkategóriába tartozott.
S mi volt a helyzet Vincze Ottóval? Most már igencsak kíváncsivá tett.
A mai napig felemás érzéseim vannak, hiszen egyes meccseken játszhattam volna sokkal jobban. Akkoriban Novák Dezső sokat mellőzött, például a Real elleni 1-1-es találkozón is csupán a 89. percben állított be. Ez akkor rosszulesett, de ma már elfogadom, hogy teljesen jogosan tette, hiszen
eléggé hullámzó volt a teljesítményem, nem lehetett rám építeni a csapatot.
E megítélésen a zürichi remek teljesítmény sem változtatott?
Nem sokkal a Bajnokok Ligája-sorozat előtt kerültem vissza a Vasasból, s hiába nyújtottam az egyik legjobb teljesítményt Angyalföldön, a Fradiban mégis a hierarchia végére kerültem. S bár Hrutkával, Zavadszkyval vagy éppen Lisztessel nőttem föl, újra be kellett álljak a sorba, és felépítenem magam.
Azért azt nem nehéz megjósolni: a Grasshoppers elleni remeklésének köszönhette a barcelonai szerződését. Miként jött ez össze? S miért nem sikerült a B-csapatnál előrébb jutnia?
Én is úgy tudom, hogy egyértelműen Zürichben nézett ki a Barcelona,
amelynek már akkoriban is nagyon kiterjedt játékosmegfigyelői hálózata volt egész Európában. 1996 nyarán azonban a Sion visszarendelt, hiszen hivatalosan a svájci klub kötelékébe tartoztam. Nagyon szomorú voltam, de nemcsak ezért, hanem azért is, mert a BL-csapatunk szanaszét széledt, ám
szerencsére úgy alakult, hogy egy Anfield Roadon lejátszott, Liverpool elleni kupamérkőzés után mégis a Barcelonához szerződhettem.
S hogy miért nem sikerült az első csapat közelébe kerülnöm? Ennek két nyomós oka volt: 1995 decemberében még fogalmam sem volt, hogy nemsokára a Barca játékosa leszek. S mivel egy MTK elleni bajnokin elvégzett szabadrúgásom után – valószínűleg túl erősen rúgtam kapura (nevet) - megsérült a lovaglóizmom, a téli holtidényben pedig preventív jelleggel mindkét lágyékomat megműtötték. Januárban még csoszogtam, nem sokkal ezután jött a barcelonai lehetőség, és én természetesen egy percet sem gondolkodtam.
Spanyolországba már egészségesen mentem ki, de sajnos a B-csapatban, a harmadik meccsemen kakaskodásért kiállítottak, és szokatlanul súlyos, öt mérkőzésre szóló eltiltást kaptam.
Elismerem, tök hülyeség volt, hogy belementem egy adok-kapokba, és sajnos, ez a súlyos büntetés meg is pecsételte a barcelonai karrieremet.
Az első csapattal mennyire volt szoros a kapcsolat? Találkozott az akkori nagymenőkkel?
Persze, ez elkerülhetetlen volt. Már csak azért is, mert amikor a válogatottak elmentek, rendszeresen az A-csapattal edzettünk.
Sztoicskov – széles vigyorral az arcán – rendszeresen „madzsarozott", de jóban voltam Ivan de la Penával, a brazil Giovannival és a nigériai Amunikével is. Figóval és Ronaldóval is sokszor találkoztam, hiszen gyakran előfordult, hogy egy busszal utaztunk el valahová.
Azt még hadd tegyem hozzá: ebben az időszakban az első csapat vezetőedzője Bobby Robson volt, segítője pedig egy fiatal portugál szakember, aki az angol edzőlegenda mellett tanulta a szakmát: bizonyos José Mourinho. Egyébként nagy élmény volt testközelből tapasztalni, hogy az igazán nagy sztárok mennyire közvetlenek, cseppnyi sztárallűrjük sincs.
Azért a Bundesliga legalább összejött, hiszen a Cottbusban és a Mannheimben is több szezont lehúzott. Mi a leglényegesebb, amit a légiós évei alatt megtanult?
A legfontosabb: ahol megbíztak bennem, ahol éreztem a bizalmat, jól ment a játék, ahol már nem rólam szólt a történet, ahol nem hagyták meg a pályán a szabadságomat - mint például Mannheimben – ott nem tudtam felszabadultan saját magamat adni. A beilleszkedéssel, a nyelvvel sohasem volt problémám, de az egyik legfontosabb tanulság: nagyon sokoldalúnak kell lenni. Én inkább a támadásokban jeleskedtem, éppen ezért, ahol a védekezést is rám erőltették, nem tudtam az igazi énemet adni.
De akármilyen kilátástalan helyzetbe is kerül az ember a profi világban, sosem szabad feladni, megfutamodni. Nagyon jó példa erre Dárdai Pál vagy éppen Szalai Ádám, akiknek nyilván volt hullámvölgy is a pályafutásukban, de mindig összeszorították a fogukat és csinálták tovább.
Ezért is számítanak rájuk a mai napig a Bundesligában, Palira természetesen már elismert szakemberként.
Ami szintén meglepő: pályafutása alatt csupán 11 válogatottság jött össze. Miért alakult így?
Ennek is két oka volt: a mindenkori szövetségi kapitány nyilván úgy vélte, vannak nálam jobbak. Ez valós is, hiszen akkoriban a magyar futball nem szűkölködött remek középpályásokban, gondoljunk csak Détári Lajosra, Illés Bélára, Dárdai Pálra, Halmai Gáborra, Lisztes Krisztiánra, de mindig felbukkantak újabb és újabb tehetségek. Ezzel együtt Bicskei Bertalannál és Mészöly Kálmánnál is lehetőséget kaptam, de
igazából csak Lothar Mätthaus bízott bennem, nála több alkalommal csapatkapitány is lehettem.
Ezzel együtt természetesen van hiányérzetem, de mivel az egész pályafutásom alatt egy megosztó személyiség voltam, talán ezért sem érdemeltem vagy kaptam meg a kellő bizalmat.
Rátérve a mai Fradira: miben más ez a Ferencváros, mint a korábbiak? Akár a Thomas Doll irányította csapat, akár a Ricardo Moniz-féle együttes, de a maiakat összehasonlíthatjuk a kilencvenes évek BL-csapatával is. S most kérem, ne az anyagi különbségeket feszegessük.
Jött végre egy olyan edző, aki rendszerben gondolkozik.
Szergej Rebrov – személyiségét tekintve – egy rendezett pali, aki nem szeret dobálózni a szavakkal, és fölösleges gesztusai sincsenek, hanem rendszerfüggő, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy olyan szintű klubnál, mint a Ferencváros, hogyan kell dolgozni, és mi az elvárás.
A Fradi sportszakmai és erkölcsi szempontból is eljutott oda, hogy nemcsak az itthoni, hanem a nemzetközi porondon is képes helytállni. A kulcs a szervezett védekezés, valamint az, hogy az egyéni érdekek teljes mértékben háttérbe lettek szorítva. S mindezt Rebrov – igazi vezérként - nagyon jól irányítja, kezeli, megfelelő egyensúlyban tartja.
S ebbe még az is belefér, hogy lemond olyan közönségkedvencekről, mint Böde vagy éppen Lanzafame.
Rebrov igazi profi: őt csak és kizárólag az eredményesség érdekli, s olyan játékosokat keres, akik az általa elképzelt rendszerhez tökéletesen alkalmazkodni tudnak.
A Bajnokok Ligájába jutás pedig egy komoly lehetőség nemcsak sportszakmailag, hanem pénzügyileg is, éppen ezért a jelenlegi keretet tovább lehet majd erősíteni.
Van-e kedvence a jelenlegi Fradiból?
Kimondott kedvencem nincs, hiszen én egészen más szemmel nézem ezeket a meccseket, mint egy átlagszurkoló;
Fradi-érzelmű emberként próbálom megérteni azt a folyamatot, ami a klubnál zajlik. S tökéletesen értem, amit nem is győzök ismételni: elindult egy folyamat, és csak egy cél lebeg a résztvevők szeme előtt; kőkeményen csak az eredményesség számít, s ennek köszönhető a valóban állandóan eredményességet generáló stratégia.
Tehát nem feltétlenül azt kell nézni manapság, hogy hány magyar játszik a csapatban, hanem inkább az az örömteli, hogy a kitűnő scoutingok révén megfizethető és jó légiósok segítik a csapat előremenetelét. De ez az eredményesség éppen a teljes magyar közeg számára inspiráló kell legyen; a Fradiban ma már nagyon magas szinten kell teljesíteni, a fiatal tehetségeknek pedig arra kellene törekedniük, hogy valamilyen úton-módon e folyamat részesei lehessenek. A hosszú távú cél csak az lehet: megversenyeztetni a jövőt.
Miután összeállt a Bajnokok Ligája G-csoportja, milyen gondolatok játszódtak le önben a Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev, Ferencváros négyes láttán?
Egy Liverpool- és egy Lazio-drukker haverom a tanúm rá, hogy a sorsolás napján, délután kettőkor átküldtem nekik a kívánságlistámat. Ezen a következő állt: Paris Saint-Germain (Lőw Zsolt miatt) vagy Juventus (Cristiano Ronaldo miatt), a Barcelona (Lionel Messi miatt), és Salzburg (Szoboszlai Dominik miatt), valamint Szergej Rebrov korábbi csapata, a Dinamo Kijev. Mivel a Ferencvárost utolsóként húzták ki, s úgymond beesett a Juve, a Barca és a Kijev mellé, az emberben egy hatalmas katarzis lett úrrá.
Hiszen huszonöt év után a Fradi egy fantasztikus sorsolást kapott, a szurkolók élőben láthatják a futballvilág elmúlt 20 évének két legnagyobb világklasszisát, és a klub sportszakmai szempontból sem járt rosszul.
Hiszen ha valamelyik játékos jól játszik, és mondjuk, gólt lő a Nou Campban, nagyon könnyen felfedezhetik, s egy olyan szerződéshez juthat, amellyel egy életre megalapozhatja a jövőjét. A Fradi visszakerült a nemzetközi futballtérképre, s ez a klub és a játékosok számára is egy fantasztikus lehetőség.
Kedd este a Barcelona ellen mutatkozik be a Ferencváros a Bajnokok Ligájában. Mivel lehet eredményes?
Ugyanazzal a taktikával, mint eddig: a szervezettséggel és egységgel, amit az eddigi idegenbeli találkozókon, Glasgow-ban és Moldéban láttunk a csapattól. Egyik spanyol barátomnak mondtam: tavaly már járt a Fradi Barcelonában, de akkor még csak a közelben lévő Espanyol otthonába, úgymond az „előszobába" látogattak.
Most eljött az idő, hogy belépjenek a futball szentélyébe, a Nou Campba. Előny lehet, hogy zárt kapus mérkőzésen lép pályára a Fradi, s talán az is igaz, hogy mostanában nem úgy mennek Barcelonában a dolgok, ahogy korábban. Nagy átalakulás előtt állnak a katalánok, nemcsak új edző, új játékosok is jöttek. Ezzel együtt sem a Fradi az esélyes, de
azt kívánom a Ferencváros játékosainak, hogy élvezzék ki a találkozó minden percét, és örömfutballt mutassanak be.
Akár ön is utazhatott volna, hiszen erre nemcsak a zöld-fehérek korábbi BL-résztvevő játékosaként, hanem azért is jogosult lenne, hiszen a Külügyminisztérium önre bízta a barcelonai magyar örökség feldolgozását.
Bármennyire szerettem volna, a világméretű COVID-járvány miatt most erre nem lesz lehetőségem, hiszen – ebből a szempontból - éppen Spanyolország az egyik legveszélyeztetettebb hely.
Az új munkakörében egyébként mi a feladata?
Egyik kiemelt projektünknek tekintettük, hogy a Barcelona csapatát Magyarországra csábítsuk, hiszen a katalánok legutóbb a hetvenes években játszottak kupamérkőzést Magyarországon. De az élet közbeszólt, pontosabban a Ferencváros levette a vállunkról a terhet. Ezenkívül is számos programon dolgozunk, vannak terveink, de mivel a koronavírus-járvány a nemzetközi sportdiplomácia mindennapjait is megnehezíti, több konkrétummal egyelőre nem szolgálhatok.
Meséljen a családjáról. Lesz kistestvére Boldizsárnak?
Anita még gőzerővel játszik az ETO-ban, nemrég szerezte meg az 1000. gólját a Bajnokok Ligájában, viccesen, kell egy kis idő, míg ezt megemésztjük. De amíg ezen a szinten ilyen magas színvonalon tud kézilabdázni, addig elhalasztjuk a családbővítést.
Boldizsár pedig éli az aktív kisgyermekek életét. Ötévesen most kezdi realizálni, hogy édesanyja milyen magas színvonalon kézilabdázik. Rendszeresen kinn vagyunk a mérkőzéseken, de focizni is szokott velem, ezen kívül biciklizik, fára mászik, kerítésre mászik, hadd élvezze minden pillanatát, hogy ő egy boldog kisgyerek.
Később majd több sportágat is kipróbál: biztos, hogy beíratjuk valamelyik küzdősportra, a lényeg, hogy örömét lelje a mozgásban. Azt pedig majd ő dönti el, hogy végül a focit vagy a kézilabdát választja. Mindenesetre egy aktív futballista már van a családban: a szintén velünk élő 20 éves fiam, Ádám az NB III-as Győr-Ménfőcsanakban futballozik.
Végezetül: mit vár a kedd esti meccstől?
A mérkőzés esélyese természetesen a Barcelona, de a nagy változások nem tesznek jót a csapatnak, és talán Messinek sem.
Nem tagadom: a külföldi csapatok közül éppen a Barca a nagy kedvenc, de Fradi-érzelmű emberként azt mondom: ha a Ferencváros végig fegyelmezetten védekezik és egy-két kontráját végig tudja vinni, nagyon szoros eredményt elérhet a Nou Campban.
Konkrét végeredményre nem tippelek, de hogy ez a felvázolt taktika mire volt elég, a lefújás után meglátjuk.