Vágólapra másolva!
A listavezető Everton elveszítette veretlenségét az angol labdarúgó-bajnokságban, miután a hatodik forduló vasárnapi játéknapján 2-0-ra kikapott a Southampton vendégeként.

Az Everton a 20. percben megszerezhette volna a vezetést, de Gylfi Sigurdsson próbálkozása után a kapufa megmentette a hazai csapatot. Hét perccel később büntetett a kihagyott lehetőségéért a Southampton: James Ward-Prowse 10 méterről lőtt a kapu jobb oldalába.

Először kapott ki az Everton Forrás: Southampton/Twitter

A 35. percben pedig már kétgólos volt a hazai együttes előnye. Danny Ings bal oldali beadása után Ché Adams talált be az Everton kapujába hat méterről. A vendég együttes a folytatásban is képtleen volt betalálni, sőt, 72. percben még emberhátrányba is került Lucas Digne kiállítása után. A liverpooli együttes védője Kyle Walker-Peters elleni szabálytalansága után kapott piros lapot.

Újabb gól már nem esett, így a Southampton 2–0-ra nyert. Az Everton először kapott ki a Premier League-ben ebben a szezonban, de a jobb gólkülönbségének köszönhetően még mindig az első helyen áll. A Southampton pedig sorozatban negyedik meccsén maradt veretlen.

A Newcastle United 1-1-es döntetlent ért el a Wolverhampton Wanderers vendégeként. A hazaiak a 81. percben kerültek előnybe, a vendégek nyolc perccel később egyenlítettek.

Premier League, 6. forduló
Southampton-Everton 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Ward-Prowse (27.), Ché Adams (35.)
Kiállítva: Digne (72., Everton)

Wolverhampton Wanderers-Newcastle United 1-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!