Most már tényleg csak San Marino Eb-re juttatása van hátra?

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által az előző torna után átalakított selejtezős rendszerről már kezdettől fogva tudni lehetett, hogy esélyt kínál a részvételre olyan csapatoknak, amelyek korábban még egy Eb-kijutás gondolatával sem játszhattak el. Miért olyan fontos az UEFA-nak, hogy a korábbi, klasszikus selejtezősorozatban pofozógépnek használt csapatok is megkapják futballtörténelmük nagy lehetőségét, és jó-e ez egyáltalán bárkinek is?

November 12-én az utolsó négy pótselejtezővel lezárul a 2020-ról a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott labdarúgó Európa-bajnokság maratoni selejtezősorozata, ami 2018 szeptemberében kezdődött a Nemzetek Ligája első kiírásával, majd a hagyományos Eb-selejtezőkkel folytatódott, hogy aztán március helyett novemberben érjen véget a rájátszás utolsó csatáival.

Ebben a négy párharcban lesz négy csapat (Magyarország, Izland, Észak-Írország és Szlovákia), amelyik a 2016-os franciaországi Eb-n is ott volt, sőt tovább is jutott a csoportjából. Lesz két csapat (Skócia és Szerbia), amelyek közül utóbbi többé-kevésbé rendszeres vb-résztvevő, még ha Eb-n 2000-ben is járt legutóbb (még Jugoszlávia néven), előbbi pedig rendre az utolsó lépcsőfokokon botlik el a kvalifikációs sorozatokban, és csúszik ki a kezéből a döntőkben való részvétel lehetősége.

EURO play-off finals set!

Who'll book their place at #EURO2020❓ #EQfixtures | @bookingcom

— UEFA Nations League (@EURO2020) October 8, 2020

Ehhez képest az utolsó párharc két szereplője, Grúzia és Észak-Macedónia minden bántás nélkül nevezhető súlytalannak a nemzetközi futballban:

a selejtezőkben rendre aktuális csoportjuk utolsó vagy utolsó előtti helyén zárnak, nem ritkán arcpirító vereségekkel a meccsek sorában.

Ezúttal azonban – és ez sem vita tárgya – saját erejükből mégis kiharcolhatják az Eb-részvétel jogát, és egyikük ott lehet a kontinens 24 legjobb csapata között.

A magyarokat is leszólták négy éve

Amikor 2007-ben az Ír és a Skót Labdarúgó-szövetség beterjesztette az UEFA elé az Európa-bajnokság mezőnyének 16-ról 24 csapatra bővítését, hatalmas volt a felzúdulás, szurkolók és szakértők kérték ki maguknak a torna színvonalát féltve, hogy "akárkiket" odaengedjenek a tűzhöz. Nincs is 24 rendes válogatott, tönkreteszik a csoportkört, nevetséges eredmények fognak születni, satöbbi, satöbbi... 2008-ban aztán az 54-ből 51 tagállam simán megszavazta a bővítést, mit sem törődve az angolok és a németek ellenállásával.

Mi pedig aztán igazán jól emlékezhetünk a károgók kórusára,

hiszen azok többnyire éppen az albánokkal és velünk, az UEFA pontszámítása alapján a 2016-os Eb-mezőny két leggyengébb csapatával példálóztak, mondván, semmi keresnivalónk a franciaországi tornán.

Aztán mégis az Eb egyik legjobb meccsét játszottuk a későbbi győztes ellen:

Remember the last time Portugal met Hungary? ⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️ #EURO2016pic.twitter.com/iKQmG29e2X

— UEFA Nations League (@EURO2020) March 25, 2017

Azt nem állítjuk, hogy a mezőny 50 százalékos bővítésének nem volt meg a rizikója, de azt is le kell írni ugyanitt, hogy valamennyi résztvevő egy kőkemény selejtezősorozatban harcolta ki a részvétel jogát, legalább a harmadik, pótselejtezőt érő helyen végezve a csoportjában, Albánia pedig közvetlenül jutott ki (a későbbi győztes Portugália mögött), megelőzve a csoportjában Dániát és Szerbiát.

Végül igaza lett Franz Beckenbauernek,

a bővítés egyáltalán nem ment a torna színvonalának rovására,

nem voltak hat-nyolc gólos vereségek, az izlandiak franciák elleni 5-2-es zakója a torna egyik leglátványosabb meccse volt, míg mi úgy kaptunk ki 4-0-ra Belgiumtól a nyolcaddöntőben, hogy a 78. percig csak 1-0-ra vezetett a torna egyik esélyesének kikiáltott belga csapat.

Ez most mégis valami más

Vagyis mondhatjuk, hogy nincs abban semmi rossz, ha gyengébb(nek vélt) csapatok is megkapják a lehetőséget, hogy szerepeljenek az Eb-n. Ne zárjuk ki eleve, hogy meglepetést okozhatnak. Azt se, hogy üde színfoltjai lehetnek a nagy tornának. Ugyanakkor most mégis kénytelenek vagyunk kicsit kötözködni, és megkérdőjelezni Grúzia és Észak-Macedónia Eb-szereplésének létjogosultságát.

A két csapatot 2018 januárjában nem véletlenül sorsolták az újonnan induló Nemzetek Ligája D, azaz legalacsonyabban rangsorolt ligájába: Észak-Macedónia (ekkor még Macedónia néven) a 41., míg Grúzia a 43. helyet foglalta el az UEFA rangsorában. Az viszont, hogy november 12-én ők játsszák a D-divízió döntőjét, papírforma, hiszen előbbi a második, míg utóbbi a negyedik legmagasabb pontszámmal kezdte meg anno a sorozatot.

A grúz válogatott hallgatja a nemzeti himnuszokat az Írország elleni dublini Eb-selejtezőn 2019. március 26-án Forrás: NurPhoto via AFP/Andrew Surma/NurPhoto/Andrew Surma

Ahol egyébként mindketten remekeltek, hiszen a grúzok 5 győzelemmel és egy döntetlennel, míg a macedónok (maradjunk ennél a megnevezésnél az egyszerűség kedvéért) 5 siker mellett egy vereséggel végeztek a csoportjuk élén. Csakhogy ezekben a csoportokban – ahogy az a Nemzetek Ligájában ez ki lett találva – velük egy súlycsoportban lévő csapatok voltak, vagy éppen olyanok, amelyek még innen is lefelé lógtak ki.

A grúzok Kazahsztánt, Lettországot és Andorrát oktatták, míg a macedónok Örményországot, Gibraltárt és Liechtensteint döngölték a földbe.

Miközben a félamatőr válogatottak között királyok voltak, addig az "igazi" Eb-selejtező csoportjukban már nem muzsikáltak ilyen szépen. A macedónok még hagyján, hiszen Izrael és Szlovénia ellen is négy pontot szereztek, míg a letteket a papírformának megfelelően oda-vissza verték, és 14 ponttal a harmadik helyen zártak, de így is öt pontra voltak a második helyezett osztrákoktól, akik a lengyelekhez hasonlóan mindkét meccsen megverték őket.

A grúzok viszont kiábrándítóan teljesítettek. Csak Gibraltárt tudták kétszer legyőzni, és megelőzni is csak a törpeállamot sikerült a csoportban összesen 8 pontot gyűjtve.

Grúzia a Szovjetunió, míg Észak-Macedónia Jugoszlávia felbomlását követően lépett az önállóság útjára, és mindkét ország az 1996-os Eb selejtezőin próbálkozott meg először egy nagy tornára történő kijutással. Sikerrel azonban egyszer sem jártak, még a grúz "aranygeneráció" is csak kétszer (a '96-os Eb és a 2002-es vb selejtezőjében) nem végzett csoportja utolsó, vagy utolsó előtti helyén. A két imént említett sorozatban harmadikok lettek, de mindkétszer messze lemaradva a kijutást, vagy rájátszást érő második helytől.

Pedig abban a grúz csapatban aztán voltak nevek: Kakha Kaladze (AC Milan), Shota Arveladze és Georgi Kinkladze (Ajax), Temur Kecbaja (Newcastle United), Levan Kobiasvili és Alekszander Iasvili (Freiburg).

Komoly csapatokban nem csak epizódszerepet játszó futballisták – akik a 2002-es vb-selejtezőkben a mieinket is elverték 3-1-re Tbilisziben – kijutniuk mégsem sikerült sehová.

A macedónok története ugyanez pepitában: egyetlen selejtezősorozatban, az 1998-as kvalifikációs versenyben tudtak pozitív gólkülönbséggel zárni (22-18), igaz ennek a 22 gólnak a felét egyetlen meccsen rúgták, amikor 11-1-re megsemmisítették Liechtensteint. A nagy diadal mellett a 13 Eb- és vb-selejtező sorozatban összesen négy alkalommal tudtak kettőnél több meccset nyerni.

Miért ne járna nekik is az esély?

Persze mindkét csapatnál előfordulnak váratlan sikerek, egy-egy kiharcolt döntetlen formájában a csoport nagyjaival szemben, de azt, hogy egy Eb-csoportban, ahol – hozzájuk képest – csak nagyok vannak, megállnák a helyüket, nagyon nehéz elképzelni.

Vlatko Sztojanovszki, a macedónok fiatal csatára ünnepli az osztrákok ellen szerzett gólját a 2019. november 16-i bécsi Eb-selejtezőn Forrás: AFP/Georg Hochmuth

De ettől még miért ne járna nekik is az esély? Hiszen a macedónok az Eb-selejtező során megmutatták, hogy tudnak küzdeni, és a kontinens középmezőnyébe tartozó csapatokkal (Szlovénia és Izrael) már felveszik a versenyt. A grúzoknál pedig a pocsék selejtezőt betudhatjuk annak, hogy tudatosan "elengedték" azt, arra készülve, hogy majd a pótselejtezőből, azaz a Nemzetek Ligája rájátszásából célozzák meg a kijutást, ahol velük egy súlycsoportban lévő riválisokat kell legyűrniük – és egyelőre bejönni látszik a számításuk.

Az UEFA-nál a 2008-as 24 csapatosra bővítés óta vallják, hogy

minden válogatottnak meg kell adni az esélyt, hogy Európa-bajnokságon szerepelhessen,

hiszen ők is ugyanolyan jogos tagjai a szervezetnek, mint a legnagyobbak, és ne legyen az Eb a kivételezettek játszótere. A 2016-os torna pedig az UEFA döntését támasztotta alá, hiszen a kisebb csapatok egyáltalán nem vallottak szégyent: Izland a legjobb nyolc közé jutott, míg Magyarország (a csoportját megnyerve!), valamint Szlovákia és Észak-Írország is a nyolcaddöntőben bukott el, míg az albánok a románokat megelőzve, 3 ponttal zártak a harmadik helyen.

Lehet, hogy ezúttal is így fog történni, és több topligás játékost, mint a veterán Goran Pandev (Genoa), Ilja Nesztorovszki (Udinese), Enisz Bardhi (Levante, előtte Újpest), Ezgjan Alioski (Leeds United), Sztefan Risztovszki (Sporting) felvonultató macedónok, valamint a többnyire az orosz, ukrán, török és ciprusi bajnokságban szereplő játékosokra építő grúzok is képesek lesznek felvenni a versenyt még a legjobbakkal is. De azért ott bujkál bennünk a kisördög, amelyik felteszi a kérdést, hogy valóban kellenek ők a világ második legnagyobb futballtornájára?

Ha pedig már nagyon kekeckedni akarunk, akkor van még egy kérdésünk: jelesül, hogy mi a következő lépés? Megpróbálja az UEFA kijuttatni San Marinót, Gibraltárt, Andorrát vagy Moldovát? Végül is, nekik is jár egy esély.