Torino, 2020. november 24.
Danilo, a Juventus és Myrto Uzuni, a Ferencváros játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája G csoportjának negyedik fordulójában játszott Juventus - Ferencváros mérkőzésen a torinói Allianz Stadionban 2020. november 24-én.
MTI/AP/LaPresse/Marco Alpozzi
Vágólapra másolva!
Percek hiányoztak ahhoz, hogy a Ferencváros óriási bravúrt hajtson végre Torinóban a Juventus elleni BL-mérkőzésen. A magyar bajnok Uzuni góljával vezetett, az első félidőben Cristiano Ronaldo egyenlített. A második félidőben a Juventus fölényben játszott, de egészen a 90. percig nem tudta belőni a második gólt. A hősiesen küzdő Fradi néhány perccel a lefújás előtt kapta a második gólt, ezzel pedig 2-1-es vereséget szenvedett.
A hazai csapat az alábbi kezdővel állt fel a meccsen: Szczesny - Cuadrado, Danilo, De Ligt, Alex Sandro - McKennie, Arthur, Bentancur, Bernardeschi - Dybala, Ronaldo
Szergej Rebrov pedig öt védővel, az alábbiak szerint küldte pályára a Ferencvárost Torinóban: Dibusz - Lovrencsics, Frimpong, Blazic, Dvali, Heister – Zubkov, Sigér, Somalia, Uzuni – Tokmac
A Fradi kezdte a mérkőzést és egy gyors felívelés és egy jó passz után Tokmac lőhetett először a meccsen kapura a tizenhatoson belülről. A kísérletébe már nem jutott sajnos erő, így nem okozott gondot Szczesnynek a védés.
Tokmac rendkívül aktívan kezdte a találkozót, már a negyedik percben a félpálya közepéről miatta kapott szabadrúgást a Fradi, miután a Juventus játékosai csak szabálytalanul tudták a támadót megállítani. A szabadrúgásból aztán nem lett nagyobb veszély, de Tokmac agresszivitása biztató volt a meccsen.
Az első tíz perc alapján a Juventus csak meddő labdabirtoklási fölényt tudott kialakítani, amely nem párosult komoly lehetőségekkel. A Ferencváros viszont a 12. percben elvégezhette az első szögletet a meccsen, amely után a hazaiak védelme végül tisztázni tudott.
Aztán a 15. percben egy villámgyors Juventus támadás végén Dybala kapott jó labdát Ronaldótól a tizenhatoson belül, amit kapura is lőtt, azonban Dibusz gyönyörűen hárította a kísérletet.
Alig három perccel később Dibusz hosszú passza után Uzuni jól csúsztatta a középpályán Tokmac irányába a labdát. A Fradi támadója kihasználta a védőjének az elcsúszását, elfutott a jobb oldalon, majd a tizenhatoshoz érkezve beadta a kapu elé a labdát, ahol
Uzuni kiválóan érkezve belőtte a Ferencváros vezető gólját.
Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője már a Ferencváros gólja előtt is rendkívül feszültnek tűnt. Forrás: MTI/AP/LaPresse/Marco Alpozzi
Nem tudom, hogy a TV-ben mennyire látszott, de innen a helyszínről közelebbről figyelhettem a Juventus edzőjét, Andrea Pirlót, aki gyakorlatilag majdnem a pályán állt, a technikai zónáján kívül, és így próbálta hajtani az övéit.
A Juventus ment is előre, de a próbálkozásai rendre elhaltak a Ferencváros masszív védelmén.
Sőt, a 26. percben Zubkov indulhatott meg egy ellentámadás során és kapura is tudott lőni, azonban a próbálkozását blokkolták, így jöhetett a második ferencvárosi szöglet.
Az első félórában a magyar csapat kiválóan teljesítette Szergej Rebrov kérését, mely szerint merjenek játszani és legyen önbizalmuk. A Ferencváros mer és tud is focizni, a Juventus pedig az első 30 percben ezzel szemmel láthatóan nem tudott mit kezdeni.
Egészen a 35. percig tartott ez az állapot, amikor
Cuadrado jobb oldali passza után Cristiano Ronaldo jó 20 méterről hatalmas gólt lőtt Dibusz kapujába.
A portugál aranylabdás bombagólját IDE KATTINTVA nézheti meg.
A gól szerencsére nem fogta meg a Fradit, alig két perccel később már a vendégek jutottak szöglethez, aminek a végén a ferencvárosi kapura lövés a blokkról ment ki az alapvonalon túlra.
Cristiano Ronaldo ellen (középen) mindig nehéz játszani. Forrás: AFP/Miguel Medina
A Juventus próbált még a félidő vége előtt egy újabb gólt szerezni, de emellett a Ferencváros is támadott, és az utolsó szöglet az első 45 percben a Fradié volt. Ebből azonban komoly veszély nem alakult ki, így 1-1-es eredménnyel mehettek el a felek a szünetre.
A második félidő nyolcadik percében a Juventus jutott szabadrúgáshoz, miután Dybalát csak szabálytalanul tudta a Fradi megállítani a kapu előtt nagyjából 30 méterre. A labda mögé Cristiano Ronaldo állt és belebombázta azt a sorfalba.
Az első perceket egyébként is megnyomta a hazai csapat, de a Ferencváros jól bírta a nyomást és nem alakult ki veszélyes helyzet a kapujuk előtt.
A 60. percben aztán nagyon közel járt a Juventus a második góljához, miután Bentancur jó 18 méterről lőhetett és telibe is találta a kapufát, így maradt az 1-1. Alig egy perc múlva már a Juventus kapuja előtt volt komoly magyar lehetőség, de Tokmac lövését blokkolni tudták, így jöhetett egy újabb vendég szöglet.
Myrto Uzuni (középen) rendkívül hasznosan játszott a meccsen. Forrás: AFP/Miguel Medina
Szűk tíz perccel később Dibusz bravúrja kellett ahhoz, hogy Cristiano Ronaldo ne szerezze meg saját maga és csapata második gólját. A magyar kapus kiválóan nyúlt közbe kézzel a tizenhatoson belül a portugál Európa-bajnok cselébe, így sikeresen megakasztotta az akcióját.
A Juventus a második félidő nagy részében folyamatosan támadott, és a 76. percben újabb kapufát ért el, amikor a csereként beállt Morata Dibusz mellett próbálta a labdát a rövid sarokba juttatni. Ha el is jutott a támadásai végén a Juventus a lovésekhez, akkor vagy egy jó blokk vagy Dibusz állta a labda útját, jól őrizte az FTC az 1-1-es, fantasztikus eredményt, amit sajnos csak a hosszabbításig tudott őrizni a csapat, mert ekkor Morata befejelte a Juventus gőztes gólját.
A Fradi számára végzetes pillanat: Morata gólja a 92. percben esett Forrás: AFP/Miguel Medina
Ezzel a fejessel és nagy szerencsével nyerte tehát meg 2-1-re a Juventus a Fradi elleni BL-mérkőzést. A Fradi bátran játszott, az 1-1-es döntetlen óriási fegyvertény lett volna. Ám Morata fejese ellen nem volt ellenszer.
A Fradi egy hét múlva Budapesten a már biztosan nyolcaddöntős Barcelona ellen játszik majd a Puskás Arénában. A Barcelona a mostani fordulóban 4-0-ra nyert a Dinamo Kijev otthonában.