Hogy tetszett a Fradi játéka a Dinamo Kijev ellen?
Egyértelműen bebizonyosodott, amit korábban is sejtettünk: a Fradinak reálisan a Dinamo Kijev ellen van a legnagyobb esélye pontokat gyűjteni, nem elfelejtve, hogy az ukrán bajnok is egy kitűnő, évek óta Európa kupaporondján szereplő együttes.
A Fradi ellen főleg az első félidőben birtokolták többet a labdát, ebben az időszakban a védekezés felőrölte a mieink erejét, ezzel is magyarázható, hogy szinte helyzetünk sem volt.
A második félidőben Tokmac gólja után egyértelműen megváltozott a játék képe, ekkor kerültünk igazán mezőnyfölénybe, úgy is mondhatnám, hogy visszahoztuk a tüzet a játékba és a stadionba egyaránt. Ez is egy szép momentuma a futballnak, miként lehet egy szinte megnyert mérkőzést kis híján elveszíteni, a Fradi szemszögéből pedig úgy fölállni a padlóról, hogy a végén még a győzelemre is megvolt az esély.
Meggyőződésem, ha még 10 percig tart a mérkőzés, a Ferencváros szerezte volna meg a három pontot.
Ezzel a döntetlennel megmaradt a reális esély a csoport harmadik helyének megszerzésére, amely nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is nagy előrelépés lenne a Ferencváros számára.
Mi lehetett az oka a két ellentétes félidőnek?
Mivel az első félidőben a Dinamo Kijev ráerőltette az akaratát a Fradira, így kevés energiánk maradt a támadásra, illetve azt is mondhatnám, nem maradt erőnk arra, hogy az ellentámadásokba kellő ötletességet vigyünk.
Tipikusan az volt a helyzet, hogy ha nyomozod a labdát, majd hirtelen megkapod, nem marad esélyed a dominanciára.
A második félidő második felére rányomta a bélyegét Tokmac gólja, ez hirtelen felszabadította a gátlásokat, így sikerült a sírból visszahoznunk az egy pontot. Teszem hozzá, teljesen megérdemelten.
Mi a Rebrov-csapat legfőbb erénye?
Mindenféleképpen látható az egyértelmű fejlődés. Már az Európa Liga-szereplés is komoly előrelépés volt, s emlékezhetünk arra, hogy hajszál híján nem jutottunk tovább a csoportból.
A szisztematikus és fegyelmezett munkának köszönhetően a következő évben jöhetett a Bajnokok Ligája-főtábla, de mindehhez az is kellett, hogy nem csak fizikailag van nagyon rendben a csapat, hanem ezt az erőltetett menetet mentálisan is jól bírják a játékosok.
S ehhez hozzájön az is, hogy vannak olyan játékosok (elsősorban Tokmac, Isáel és Boli), akik akár egy az egyben is képesek eldönteni egy mérkőzést. Jó szériában van a Fradi, amely köszönhető a csapategységnek és a közös célnak is. Az is nagyon jó, hogy a BL-ben mindenféle eredménykényszer nélkül játszhat a csapat, s ez megnöveli az esélyt a további bravúrokra.
Miben kell még fejlődni?
A fejlődéshez az egyik legfontosabb tényező az lenne, ha minden évben hasonló szintű csapatok ellen játszana a Fradi, akár a BL-ben, akár az Európa Ligában.
S akkor a játékosok, a szakmai stáb és a klubvezetés is minden idegszálával ráállna erre a tempóra, erre a munkamorálra, erre a közegre. A magyar bajnokság ugyan egyértelműen fejlődik, de senkit nem megbántva, egészen más a Budafok vagy a Paks ellen játszani, mint a Barcelona, a Juventus, vagy akár a Dinamo Kijev és a Dinamo Zagreb ellen pályára lépni.
Az 1995-ös BL-csapat 5 pontot gyűjtött a főtáblán. A mai Fradi képes lehet erre?
Ebben a csapatban mindenféleképpen benne van a bravúr, s erre a legnagyobb esély a kijevi visszavágón lesz, amelyre várhatóan nem mindennapi körülmények között, a decemberi hidegben kerül sor.
A Dinamo elleni döntetlen önbizalomra adhat okot, de a Juvénak természetesen nem lehet egy félidőnyi előnyt adni, mert azt nem biztos, hogy egalizálni tudjuk.
Egyelőre csak remélni tudjuk a folytonosságot, de a jó alapok most már megvannak mindehhez.
Önnek egyébként mennyiben változtatta meg az életét, a karrierjét a Bajnokok Ligája-szereplés?
Ami hasonlóság a két szereplés között: abban az időszakban és most is hatalmas tábora volt és van a Ferencvárosnak. Mások is elismerték a sikereinket, s az is hatalmas önbizalmat adott, hogy azon a nemzetközi porondon tudtunk maradandót alkotni, amit addig csak a tévéből láttunk.
Ha hatból hatszor agyonvertek volna, ha csupán negatív élmények értek volna minket, akkor nem biztos, hogy le tudtuk volna dolgozni a BVSC nyolcpontos előnyét, és nem nyerünk újabb bajnoki címet.
De egy olyan bizonyítványt sikerült kiállítanunk, hogy a Népstadionban, 45 ezer néző előtt megvertük a fővárosi riválist. Hozzáteszem, csak azért voltak csupán ennyien a bajnoki döntőn, mert a felső karéjt biztonsági okokból lezárták.
Többen is e Bajnokok Ligája-szereplés után kerültünk be a válogatottba, és testközelből döbbentünk rá arra, milyen nagy a különbség a nemzetközi élmezőny és az NB I között. Ugyanakkor arra is, hogy sok munkával és alázattal nem lehetetlen az élmezőny közvetlen közelébe jutni.
A Ferencváros játékosai mindig is népszerűbbek az átlagnál, de mit tett ehhez hozzá a BL-szereplés?
Akkor éreztük meg igazán, hogy nem csupán Magyarországon vagyunk igazán népszerűek, hiszen a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is rengeteg szurkoló érkezett a mérkőzéseinkre. Természetesen hatalmas médiafelhajtás is kísérte a szereplésünket, egyértelműen egy magasabb polcra helyezett minket az egész ország.
Akkoriban sikk volt minket meghívni nemcsak éttermekbe, koncertekre, de a művészvilágból és a politikai körökből is rengetegen rajongtak értünk. A meccsek előtt és a meccsek után is nagyon sok ismertséget kötöttünk, ingyen jutottunk hozzá márkás öltönyökhöz, órákhoz, és a szponzorok révén autókhoz is.
Éreztük akkor is, hogy nagyon népszerűek lettünk, de szerencsére még ma is sokan emlékeznek a szereplésünkre. S mindehhez hozzájön, hogy akkoriban még nem volt internet, nem voltak közösségi oldalak, így minden sokkal emberközelibb közegben zajlott, mint manapság. Egyet nem szabad elfelejteni a mai Fradi-labdarúgóknak, minden mérkőzéssel történelmet írnak.
25 év távlatából hogy látja, miért nem vált egyeduralkodóvá a Ferencváros, mi volt az oka, hogy nem jött össze az ismétlés, és a csapat darabjaira hullott?
Az anyagi résszel nem nagyon foglalkoztam, lehetett hallani ezt-azt, de egy dolgot azért ne felejtsünk el: hiába voltunk a magyar futball első számú klubja, hiába szerződött hozzánk a BL-szereplés után Horváth Ferenc, Miriuta László, vagy éppen Igor Nicsenko, távozott két alapember, Zoran Kuntics és Goran Kopunovics, ráadásul a következő BL-sorsolásnál messzire elkerült minket a szerencse, hiszen a skandináv futball egyik legerősebb együttesét, a svéd Göteborgot kaptuk.
S nem tudott úgy összeállni a csapat, ahogy kellett volna, ráadásul az első meccsen 3-0-s vereséget szenvedtünk, amely után nem tudtunk talpra állni.
A szakadék akkor és most is megvan a Ferencváros és a topcsapatok között, és mint említettem, a folyamatosságot csak abban az esetben lehetne prolongálni, ha minden héten éles meccseket vívnánk.
S azért azt se feledjük, hogy nekünk még Európa legjobb 16 bajnokcsapata közé kellett bejutnunk, amelyben nyolc kiemelt sztárcsapat is volt.
Melyik pillanatát emelné ki az 1995-ös BL-szereplésnek?
Lehet, hogy elsőre furcsa lesz, mi az, ami igazán megragadt bennem. Az a pillanat, amikor lefújták az Anderlecht elleni visszavágót. Az a több másodpercnyi katarzis, amikor eljutott az agyadig, hogy beléptél egy olyan komoly színházba, amelyről korábban csak álmodoztál.
Ezt már csak az a hangrobbanás múlta felül, amely 20 ezer fradista torkából felszakadt abban a pillanatban, amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést.
Sem előtte, sem azóta nem hallottam, nem éltem át hasonlót. Ezenkívül az is hatalmas dolog volt, hogy szinte tizenketten, tizenhárman játszottuk végig a sorozatot, s a kispadon olyan ifisták ültek, mint Romanek Imre, Schultz Levente vagy Vincze Gábor. S mai szemmel az is hatalmas teljesítmény volt, hogy – ha az Anderlecht elleni play-off meccseket is ideveszem – Európa szárcsapatai ellen 9 pontot gyűjtöttünk, és 11 gólt rúgtunk.
Mit vár a Juventus ellen? Ha Cristiano Ronaldo játszik, miként lehetne semlegesíteni a portugál világsztárt?
Egyértelműen ugyanarra az elszántságra és hozzáállásra van szükség, mint eddig, sőt, még rá is kell tenni egy lapáttal. Eddig is bebizonyítottuk, hogy a csapat tud szívvel-lélekkel játszani, és ha ehhez még egy kis játékos futball hozzájön, lehet komoly sikereket elérni.
Az eddigi szereplésünk igazolta, hogy nincs lehetetlen, mint ahogy Cristiano Ronaldo semlegesítése sem lesz az.
Végezetül, hadd kérdezzem a mai életéről is. Évek óta a Tiszakécske szakmai igazgatója. Tavaly kiestek a másodosztályból, most próbálnak visszajutni. Kielégíti a feladat, a helyén van?
Igen. De engedje meg, hogy pontosítsak kicsit. Nem estünk ki, csupán az MLSZ tavasszal felfüggesztette a másodosztályú bajnokságot, s mi éppen akkor kieső helyen álltunk úgy, hogy előtte 26 játéknapon keresztül nem. Iszonyatosan rosszulesett ez a döntés, de nem tehettünk mást, elfogadtuk. Annak idején, amikor hat éve Szegedről ide érkeztem, a megyei I. osztályból indultunk, de már akkor láttam annak lehetőségét, hogy komolyan tudunk építkezni.
Három év alatt értük el az NB II-es tagságot, azóta épült egy gyönyörű, 2500 fő befogadására képes sportcentrumunk is. Amikor átvettem a Tiszakécske vezetését, egy ifi és egy felnőtt csapata volt a klubnak, most négy, a Bozsik-programban szereplő együttesünk, négy ificsapatunk, kettő női gárdánk, valamint egy megyei első osztályú és egy NB III-as felnőtt csapatunk van. Meghatszoroztuk az igazolt játékosok létszámát (jelenleg mintegy 180 fő), és a komfortérzetünket a három élőfüves nagypályánk, az egy nagy és egy kis műfüves pályánk, valamint a rekortán futópályánk is fokozza. Nem csoda, hogy ebben a közegben találtam meg igazán a munka szépségét és a boldogságot.