Már nem a világbajnok edző irányítja a másodosztályú focicsapatot
![Libertadores 2019, Gremio vs Palmeiras 12573](https://cdn.origo.hu/2023/12/1VG6irBF4sOZnnAa18HhFwr2_5Bzn7fRGYjPdfCOAMo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyMWZmMDM1M2NmMDQyOTZiMDg0YTY3NzQ0NGFmOTRm.webp)
A 72 esztendős szakember tavaly október közepén két évre szóló szerződést között a klubbal. A Cruzeiro akkor a 19. helyen állt a húszcsapatos brazil másodosztály tabelláján, most pedig már a 12., tehát a kieséstől megmenekült, de az élvonalba jutásra nincs esélye. Scolari irányításával 21 mérkőzést játszott a csapat, ezek közül nyolc döntetlen mellett kilencet megnyert, négyet pedig elveszített.
A klub hétfői közleménye szerint a szerződésbontásra közös megegyezéssel került sor. Az edző állítólag elégedetlen a klubot sújtó pénzügyi problémákkal és bizonytalansággal, illetve a ki nem fizetett bérekkel.
A négyszeres bajnok és kétszeres Libertadores Kupa-győztes gárda 2019-ben esett ki az első osztályból.
Scolari a 2000/01-es szezonban már volt a Cruzeiro vezetőedzője, illetve irányította a Chelsea, a Gremio és a Palmeiras csapatát, valamint a kuvaiti, a portugál és két időszakban a brazil válogatottat. Utóbbit 2002-ben világbajnoki címre vezette, de 2014-ben is ő volt a szövetségi kapitány, amikor a csapat 7-1-re kikapott Németországtól a hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjében.