A hét végén a Bundesligában a Borussia Mönchengladbach az Eintracht Frankfurtot fogadja. Elég nagy a tét mindkét csapat számára, hiszen a Frankfurt a Bajnokok Ligája indulásért harcol, míg a hazai azért, hogy ősszel is kiléphessen a nemzetközi porondra.
Ennek a két gárdának azonban volt ennél nagyobb tétre menő ütközete is: 1980-ban ők vívták az UEFA Kupa döntőjét.
Ez volt az az év, amikor a legjobb négy közé négy NSZK-beli csapat jutott. Az egyik elődöntőben a címvédő Gladbach 3-2-es összesítéssel búcsúztatta a Stuttgartot, a Bayern München-Frankfurt párharcban pedig mindkét meccset a hazai csapat nyerte 2-0-ra. Aztán egy őrült hosszabbítás után (melyben négy gól esett) a Frankfurt 5-3-as összesített gólkülönbséggel ütötte ki a Bayernt.
A kétmérkőzéses finálé gladbachi felvonásában ugyan kétszer is vezetett a Frankfurt, mégis a hazai csapat nyert 3-2-re. Frankfurtban sokáig 0-0 volt, ám a hajrában a Norbert Nachtweih helyére érkező cserejátékos, Fred Schaub góljával az Eintracht megnyerte a trófeát.
Az volt az 1899-ben alapított klub legnagyobb sikere. A nagy diadalban két olyan játékos is oroszlánrészt vállalt, aki már a Frankfurt csapatában az első pályára lépésével is történelmet írt.
Ez a két játékos az NDK-ból érkezve, pontosabban disszidálva elsőként mutatkozhatott be a Bundesligában. A középpályás, Norbert Nachtweih volt az első keletnémet disszidens a nyugatnémet bajnokságban. 1978. március 4-én a Stuttgart ellen játszhatott először. Jürgen Pahl kapus majdnem egy évvel később, 1979. január 13-án, a tavaszi nyitófordulóban a Schalke ellen debütált.
Azonban az útjuk a világ akkori legerősebb bajnokságába egyáltalán nem volt simára hengerelve.
Kalandregénybe illó módon menekültek el szülőhazájukból, és választottak maguknak új otthont.
Pedig hatalmas karrier várt volna rájuk az NDK-ban. Nachtweih 1975 májusában, 18 évesen játszott először elsőosztályú felnőtt bajnokin. Hamar kulcsember lett, 1976 novemberében már 35 találkozónál tartott, és szinte mindig végig is játszotta a 90 percet. A több mint egy évvel idősebb Jürgen Pahl 1974-ben, szintén 18 évesen mutatkozott be az NDK elsőosztályában. 1976 novemberéig 19-szer védte a Chemie Halle kapuját. Utoljára 1976. november 5-én, a jéna-i 4-0-ás vereség alkalmával húzta magára a hallei gárda mezét a két fiatal.
Akkor senki nem gondolta, hogy többet nem játszanak keletnémet bajnoki meccsen. Ők sem. A találkozó után a két fiú, továbbá egy harmadik hallei játékos, Burkhard Pingel az U21-es válogatott edzőtáborába ment. Ugyanis a következő héten Törökországban vívtak Európa-bajnoki selejtezőt.
Pingel és Nachtweih olyan jóban voltak, mintha testvérek lettek volna. Sokszor beszélgettek titokban egy esetleges disszidálásról, de ez aligha volt több mint két kamasz alap nélküli álmodozása. November 16-án Bursában 1-1-re végzett az NDK és Törökország U21-es válogatottja. A mérkőzés utáni éjszakát még ott töltötték a keletnémet küldöttség tagjai, másnap utaztak Isztambulba, onnan repültek haza.
Este Pahl és Nachtweih a szállodájuk előterében lézengtek, amikor véletlenül találkoztak egy amerikai turistacsoport idegenvezetőjével.
Nem volt gördülékeny a beszélgetés, mert a keletnémet iskolákban oroszul tanultak a fiatalok, de Pahl egy magántanárnak köszönhetően egy kicsit tudott angolul. A fiatalok azt hámozták ki a beszélgetésből, hogy ha nem akarnak visszatérni az NDK-ba, akkor az idegenvezető segít nekik. Ugyanis az ő csoportja másnap szintén Isztambulba utazott. Az amerikai megadta az ottani szállodájuk címét, bár nyilván ő sem gondolta komolyan, hogy szükség lehet rá.
Másnap a focisták kísérőkkel elmentek a híres isztambuli bazárba. A három hallei focista lemaradt a csoporttól, és elbújt egy teázóban.
Pingel itt tudta meg, hogy milyen lépésre készülnek társai, és mire akarják őt is rábeszélni. Megijedt.
Otthagyta őket, és a csapat után szaladt. Pahl és Nachtweih két órát bujkáltak a bazárban, majd taxival az amerikai csoport szállodájához mentek. Az akkor 19 éves Nachtweih egy tavalyi közönségtalálkozón azt mondta, hogy még mindig emlékszik az amerikai segítőjük megdöbbent arcára, mikor az kinyitotta a szobája ajtaját és ők ott álltak ketten.
Az idegenvezető nem visszakozott, bár nyilván fogalma sem volt, hogy mi vár a két fiúra, ha lebuknak. Elvitte őket az amerikai nagykövetségre.
A diplomaták hamarosan titokban átszállították őket a nyugatnémet konzulátusra, amelyet addigra már figyeltek a keleti titkosszolgálatok.
A két fiatalember akkor csak tréfának tartotta az egészet, fel sem fogta, hogy mit tettek. Az NSZK diplomatái tudták mi a teendő. Tudatták velük, hogy formailag politikai menedékjogot és védelmet kell kérniük.
A török hatóságok segítségével 10 napig több lakásban és pincében is rejtegették őket, hogy a keleti szolgálatok ne jussanak a nyomukra. Végül sikerült feljuttatni őket egy Münchenbe tartó repülőre.
Burkhard Pingel hazatért a csapattal. Azonnal besorozták az NDK hadseregébe, és minden eszközzel igyekeztek megtörni, hogy mondjon el mindent az árulásról és szökésről. Börtönnel fenyegették, vallatták, bár ő tényleg semmit nem tudott a hirtelen jött lehetőségről. Soha nem tudta befutni azt a pályát, amire képes lehetett volna. Nem lett felnőtt válogatott, komolyabb sikert nem ért el. 28 évesen visszavonult.
Pahl és Nachtweih Münchenből a giesseni menekülttáborba kerültek, ám hamar híre ment, hogy korosztályos válogatottak. 16 hónapos eltiltást intézett nekik a keletnémet szövetség a FIFA-nál, ám utána szabadon igazolhattak bármelyik Bundesliga csapatba.
A háborús áldozatok hozzátartozóival és a menekültekkel foglalkozó miniszter, Wolfgang Mischnick tagja volt az Eintracht Frankfurt igazgató tanácsának, és elvitte őket a klubhoz.
A Frankfurt tálcán kapott két nemzetközi klasszist.
Nachtweih a 16 hónapos eltiltásának lejártát követően az első lehetséges alkalommal bemutatkozhatott a Bundesligában. A kapus Pahl-nak kicsit várni kellett erre. Ám az 1979-80-as UEFA Kupa menetelés során már kiszorította vetélytársát a kapuból. Ő védett az elődöntőben a Bayern elleni 120 perces dráma során, és a finálé mindkét meccsén.
A keletnémet születésű srácok tehetségesek voltak, sikeresek lettek. És persze hősök a bátor szökésük miatt. Minden az NDK-ból menekülő sportolónak igyekeztek segíteni a maguk módján. Ez pedig nem volt veszélytelen. Erre Nachtweih igen hamar rájött.
Egy Lautern-Frankfurt mérkőzés után hazafelé tartva hiába fékezett, az autója nem állt meg, Annyi szerencséje volt, hogy Frankfurt belvárosában történt a baleset, vagyis nem hajtott túl gyorsan, és a kézifékkel meg tudta fogni az autót. Akkor döbbent rá, hogy a keletnémet rendszer nem engedte el őt.
És amikor 1983-ban egy később disszidált kelet-berlini focista, Lutz Eigendorf hasonló körülmények között az országúton halálos balesetet szenvedett, továbbá a szintén az NDK-ból menekülő edző, Jörg Berger csak csodával határos módon élt túl egy hasonló esetet,
akkor jött rá, hogy mekkora veszélyben van minden pillanatban.
Azzal vigasztalta magát, hogy ő nyugaton viszonylag meghúzta magát, és nem provokálta folyamatosan a Stasit, mint Eigendorf. És ekkor találta ki magának azt az ideológiát, amit évtizedekkel később is büszkén hangoztatott:
Nem hiszem, hogy bárki is életben maradhat, ha állandóan attól retteg, hogy megölik."
A Stasi bosszúját megúszta, ám óriási pénzügyi zűrzavarba került a szabad világban. A Frankfurt játékosai akkor még nem kerestek olyan mesebeli összegeket, mint a mai focisták. A keresetüket úgy próbálták kiegészíteni, hogy közös ingatlanüzletbe fogtak, de csúnyán megbuktak. Nachtweih volt a legmohóbb, teljesen tönkre ment, fuldokolt az adósságtól. Pedig ő soha nem is titkolta, a nagyobb jövedelem, a jobb életkörülmények miatt hagyta ott az NDK-t.
Fütyült ő az ideológiai maszlagokra. Jól akart élni! Ám az utolsó frankfurti hónapjaiban kis túlzással a mindennapi kenyérre sem futotta neki.
Óriási szerencséje volt, hogy remekül teljesített a pályán, így egy olyan ember segítette ki anyagilag, aki üzletet látott az ő felkarolásában. Uli Hoenesstől kapott kölcsönt. Aki a Bayern München sportigazgatója volt akkor. És visszautasíthatatlan ajánlatot tett neki és klubjának. A Frankfurt másfél millió nyugatnémet márkáért adta el a bajoroknak.
Ez az összeg csak a mai focisták értékéhez képest tűnik aprópénznek, a Bundesliga történetében ez akkor a harmadik legnagyobb összeg volt, amit játékosért kifizettek.
Viszonyításképpen: a Bayern két évvel később 2,3 millióért vette meg az akkor már világsztár Lothar Matthäust.
Újabb világverő csapatot akartak építeni Münchenben. Ám Nachtweih hiába játszott olyan sztárokkal, mint a már említett Matthäus, továbbá Brehme, Lerby, Augenthaler és a két Rummenigge, a Bajnokcsapatok Európa-kupájáról mindig lemaradt. Ennél még jobban bántotta, hogy ugyan a National11 akkori csapatfőnöke, Franz Beckenbauer számított volna rá, ám az NDK korosztályos csapataiban vívott tétmérkőzések miatt az akkori szabályok szerint nem lehetett NSZK válogatott játékos. Ennek a szabálynak a megváltozásával a közelmúltban éppen egy Bayern focista, Jamal Musiala kapcsán szembesült a világ. Sajnálhatja Nachtweih (és talán minden focirajongó), hogy soha nem szerepelhetett felnőtt válogatott mérkőzésen. Ha egy kicsit türelmesebb talán megkapta volna a lehetőséget, ugyanis az 1990-es vb után egyesült a két német állam, és akkortól az egykori NDK felnőtt válogatottjai is pályára léphettek az egyesített Németország legjobbjai között.
Ám Nachtweih 1989-ben a Bayerntől egy cannes-i csapatba igazolt. 32 évesen ezzel gyakorlatilag lezárta karrierje szóra érdemes részét.
Noha a tinédzser Zinédine Zidane-nal is együtt játszott ott, később azt mondta, hogy ez egy kétéves vakáció volt a számára, remek körülmények között.
Jürgen Pahl kilenc szezont védett a Frankfurtban, 1987-ben a török Caykur Rizespor csapatába igazolt. Itt fejezte be pályafutását 1989 nyarán. Egészen más jellem volt, mint a világfi Nachtweih. Meditatív, filozofikus alkat, aki az anyagi jólét ellenére sem találta a helyét a világban. Nem véletlenül tömték a fejét az NDK-ban a kommunista ideológiával, megcsömörlött a kapitalizmus farkastörvényeitől. Fogalma sem volt, mit csináljon a pénzével, hol is éljen.
Az élet furcsa játékaként a berlini fal leomlásának hírét egy török szállodában hallotta. Egy olyanban, ahol az életét teljesen megváltoztató döntését hozta meg 20 évesen. Most Törökországból az egyesülés felé tartó Németország keleti felébe költözött. A szabaddá vált NDK területére, ahonnan annak idején elmenekült. Visszavásárolta a szülei házát, és egy ablakgyártó céget hozott létre.
Kikérte az aktáit a Stasitól és nagyon megdöbbent. Először is annak terjedelmétől, hisz' 15 cm vastag dossziét tettek elé. Másodszor attól, amit azokban olvashatott. Innen tudta meg, hogy még a Majna-menti Frankfurt éttermében is voltak olyan keletnémet besúgók, akik őt és Nachtweihet figyelték.
Ezen besúgók közül néhányan utóbbit elkísérték Münchenbe is. Erre a naivabb Nachtweih akkor jött rá, mikor egyikük lebukott, és a jelentései közül sok szólt róla. Ő egyébként nem kérte ki a saját (nyilván még vaskosabb) aktáit, mert Pahlt is nagyon megviselte, amikor azok neveit olvashatta, akik jelentéseket írtak róla. Nachtweih ettől meg akarta kímélni magát.
Pahl ezután már nem érezte jól magát a szép új világban sem, és Paraguayba költözött. Kocsmát, panziót és éttermet vezetett Dél-Amerikában. Aztán létrehozott egy focisulit is. Ha feltűnik egy tehetséges fiatal nem akarja lebeszélni az Európába igazolásról, de különösebben nem érdekli sem a német, sem a világ futballja.