A holland csoda, amelyet szinte csak a szerencsének köszönhetett a futballvilág

Antonin Panenka 1976-os szemtelen büntetője mellett az Eb-k történetének legismertebb megmozdulása Marco van Basten „nulla szögből" lőtt gólja. Az a jelenet is az aranyérem sorsáról döntött. Azzal nyerte a holland válogatott a mai napig egyetlen komoly trófeáját. 1988-ban. Egy csodálatos csapat fantasztikus diadalmeneteként emlékszik mindenki a németalföldiek csúcsra érésére. Pedig a dolog nem volt ennyire egyszerű.

A megállapítás első rész igaz, hiszen valóban remek játékosok alkották azt a gárdát.

Már akkor játszott a Rijkaard-Gullit-van Basten-trió, mely a következő években minden idők egyik legvonzóbb futballját produkáló csapatává tette az AC Milant.

Öt játékos volt a keretben abból a PSV Eindhovenből, mely az Eb előtt néhány héttel nagy meglepetésre megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A diadalmenetként való csúcsra érés viszont már nem fedi teljesen a valóságot. Ugyanis a csodacsapat vereséggel kezdte a kéthetes eseményt. Így aztán nem volt simára hengerelve az útja a kupa átvételéig.

A németországi nyolcasdöntőig viszont nagyon simán jutott el. Hozzátehetjük, hogy sajnos, ugyanis a magyarokkal volt egy csoportban. Azzal a magyar válogatottal, amely elütötte a két évvel korábbi világbajnokságon való szereplés jogától. Az 1988-as Eb-re kijutásra azonban nem volt esélye válogatottunknak.

Mindkét meccsen kikapott Hollandiától, ezen kívül vereséget szenvedett Görögországban és Lengyelországban is. Hollandia viszont vereség nélkül jutott a legjobbak közé. Rajta kívül még Anglia és a Szovjetunió is veretlenül jutott el Nyugat-Németországba. Utóbbi okozta a selejtezők egyetlen meglepetését azzal, hogy nagyon nagy fölénnyel megelőzte a címvédő Franciaországot.

A sorsolás szeszélye folytán a három veretlenül idejutó válogatott egy csoportba került. Ennek nyitónapján csapott össze a szovjet és a holland társaság.

Sokan nem csak ezen a mérkőzésen vártak nagy Gullit-Belanov párharcot, hanem az év végi Aranylabda szavazáskor is. Ugyanis egy évvel korábban az előbbi, kettővel korábban az utóbbi nyerte a labdarúgás legértékesebb egyéni díját.

Kettejük 1988-as első Eb-párharcát Igor Belanov csapata nyerte, ráadásul a klasszis nagyszerű passza után született a találkozó egyetlen gólja. Egy magyar játékos szerezte. Vaszilij Karlovics Rac néven szerepelt, de mi Rácz László néven ismerjük. A Kárpátalján, Nagyszőlősön született, és a közeli Fancsikán nőtt fel. Nagyszőlős a magyar határtól néhány kilométerre lévő gyakorlatilag három nemzetiségű város volt (ma is az), ahol oroszok, ukránok és magyarok szinte azonos számban éltek. Ám a magyar határ közelsége ellenére Rácz Lászlónak szovjet állampolgárként azt a válogatottat kellett erősítenie. Ezt tökéletesen tette, közel 50 mérkőzésen, ezek között is fontos szerep jut ennek a Hollandia ellen vívottnak.

Nagy szerencséje volt a Rácz gólja miatt vereséggel kezdő Hollandiának, hogy már nem az 1980-as, első nyolccsapatos végjáték szabályai voltak érvényben.

Akkor ugyanis nem rendeztek elődöntőket, hanem a csoportgyőztesek a fináléban, a másodikok a bronzmérkőzésen léphettek pályára. 1988-ban az elődöntők miatt megmaradt van Bastenék esélye a végső győzelemre. A következő, Anglia elleni meccsükön éppen a holland klasszis mesterhármasával tartották életben a továbbjutási esélyeiket. És vették el az elődöntőbe kerülés lehetőségét a selejtezőket szintén veretlenül megvívó angoloktól. Akiket viszont az otthoniak közül sokan már e találkozó előtt legszívesebben hazahívtak volna. Ugyanis a holland-angol focimeccs előtt olyan háromszereplős utcai háború dúlt Düsseldorf utcáin, amelynek hatásai Anglia miniszterelnökéig elértek. Margaret Thatcher rendkívüli kormányülést hívott össze az angol huligánok randalírozása miatt, míg a labdarúgó-szövetség elnöke, Bert Millichip ezt mondta:

„A huligánok olyanok, mint a vadállatok. Nincs ellenük orvosság."

A The Times nevű újság pedig így vélekedett:

Az angol banditák által kirobbantott zavargások után egyetlen tisztességes lehetőség maradt a labdarúgó-szövetség számára: önként lépjen vissza az Európa-bajnokságtól."

A német rendőrség több angol huligánt is letartóztatott a mérkőzés előtt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Staff

Ugyanis a meccs előtti éjszakát Anglia, Hollandia és az NSZK huligánjai végigverekedték a belvárosban, óriási károkat okozva. Amelyek közül csak az egyik volt az az eset, amikor egy kocsma tulajdonosát egyszerűen leütötték és helyette maguknak csapolták a sört órákon át a megszomjazott „utcai harcosok". Nyilván kedvezményes áron.

Azon az éjszakán 130 embert tartóztattak le, közülük 95 angol volt.

A „előmeccshez" képest az igazi találkozó kevesebb izgalmat hozott. Hollandia simán nyert 3-1-re. Az egyértelmű siker után Hollandia a harmadik fordulóban ki-ki meccset vívhatott az elődöntőért Írországgal. Mivel az írek is megverték az angolokat, ám döntetlent játszottak a Szovjetunióval, így a hollandok csak győzelemmel léphettek tovább. Nagyon nehezen, nyolc perccel a vége előtt szerzett Wim Kieft góllal ez sikerült.

Ráadásul a Horst Brummeiert segítő egyik partjelző helyesen lest jelzett, ám aztán a jó döntést rosszra korrigálta. Ilyen szerencsés módon jutott a legjobb négy közé Hollandia, a csoport második helyezettjeként.

A Szovjetunió pedig csoportelsőként, a selejtezőket is ideszámolva vereség nélkül menetelve.

A másik kvartettet a házigazda Nyugat-Németország nyerte, ám meglehetősen furcsa körülmények között. Az egész Eb-t nyitó találkozón, 1988. június 10-én, Düsseldorfban a fiatal játékosokból álló Olaszország szerezte meg a vezetést az NSZK ellen. Mancini gólja az 53. percben esett, ám ami utána következett, az szintén megér egy bekezdést.

Jött ugyanis a labdarúgó Eb-történelem egyik legfurcsább bírói döntése.

Szinte még ünnepelték a vezetést az olaszok, amikor kapusuk, Walter Zenga kirúgáshoz készülődött. Sima ügy, mondhatnánk. Ám az angol bíró, Keith Hackett egyszer csak a sípjába fújt és közvetett szabadrúgást ítélt 15 méterről, tehát a 16-oson belülről az NSZK javára.

Az első pillanatban senki sem értette, hogy mi történt. Ám az angol bíró ellentmondást nem tűrően jelezte, hogy a kirúgáskor Zenga négyet lépett a kezében a labdával, ez pedig szabálytalan. Az olaszok hiába őrjöngtek, Andy Brehme ebből a szabadrúgásból egyenlített. Így lett 1-1 a mérkőzés végeredménye. Akkoriban nagy port vert fel ez a döntés, bár a szabályoknak megfelelt. Az olasz szövetségi kapitány, Azeglio Vicini sajátos módon vélekedett erről:

Komoly nemzetközi tétmérkőzés eredményét még soha nem befolyásolta döntő módon ilyen komolytalan bírói ítélet. Tudom én, hogy Zengának nem lett volna szabad négyet lépnie a labdával a kezében. Ez igaz. Ám sem ő, sem más kapusok nem szokták meg, hogy a játékvezetők ilyen szőrszálhasogató módon figyeljék a labda játékba hozását."

Olyan döntés volt ez, mint a mai videóbírós világban, amikor a leggyönyörűbb gólt azért veszik el, mert a modern technika kimutatja, hogy az akció kezdetén egy centiméteres lesen állt egy támadó. Szabály, az szabály! Ráadásul a németek lehet, hogy egy vereséggel jobban jártak, mert akkor is ők, és az olaszok jutottak volna az elődöntőbe, ám más sorrendben.

Így aztán előbb NSZK-Hollandia, másnap Szovjetunió-Olaszország találkozókat rendeztek a fináléért. A holland csapat 14 éve, a szovjet 20 éve várt erre. Az előbbiek ugyanis az 1974-es vb-döntőért akartak visszavágni, az utóbbiak pedig az 1968-ban, szintén Eb-elődöntőben elszenvedett pénzfeldobásos vereségért. Mindkét csapatnak sikerült.

Az első elődöntőben lekopírozták a felek azt a bizonyos vb-finálét. Akkor Münchenben is két 11-es hozott 1-1-es állást, és most Hamburgban is. Akkor is a hátrányba kerülő csapat nyert 2-1-re és most is. Csak annyi volt a különbség, hogy '74-ben az első félidő, '88-ban a találkozó végén született a győztes gól.

Marco van Basten olyan látványos mozdulattal talált Eike Immel kapujába, hogy az a gól éveken át szerepelt a TeleSport főcímében.

A Münchenben csapatával vereséget szenvedő szövetségi kapitány, Rinus Michels ezúttal ünnepelhetett.

A másik meccs nem volt ilyen drámai: a Szovjetunió 2-0-ra legyőzte Olaszországot. Így a nyolcadik Eb-n már negyedik döntőjét vívhatta. A Szovjetunió a selejtezőket számolva 9 győzelemmel, 3 döntetlennel, vereség nélkül, magabiztosan masírozva jutott ide.

Hollandia a döntőbeli ellenféltől 13 nappal korábban elszenvedett vereséggel érkezett, az írek elleni szabálytalan góllal kivívott továbbjutással, továbbá a németek ellen jogtalan 11-essel történt egyenlítéssel.

Vagyis egy korábban leírt mondat második felének itt a cáfolata, a csodálatos csapat nem diadalmenetben masírozott a kupáig (ahogy arra mindenki emlékszik 33 év távlatából), hanem bizony némi szerencsével.

A Szovjetunió könnyedén jutott döntőbe Olaszország ellen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Staff

Ám melyik holland drukkert érdekelte ez a finálé előtt?

Az Európa-bajnoki cím eddigi szereplésünk logikus befejezését jelentené, hiszen mérkőzésről mérkőzésre javultunk"

- latolgatta az esélyeket Marco van Basten. A finálé előtt már nem csak Gullitot és Belanovot tartotta a világ az Aranylabda várományosának, hanem őt is, aki addig már négy gólt szerzett.

Majd itt megszerezte az ötödiket is. Mint már szóba került az Európa-bajnokságok történetének egyik legemlékezetesebb mozdulatával. Az a lövés döntötte el a kupa sorsát. Mert addigra Gullit góljával már vezettek a hollandok. Továbbá azért, mert van Basten csodagólja után Belanov nem tudott válaszolni nekik.

A szovjet klasszis öt perc alatt lőtt egy kapufát, és kihagyott egy 11-est. Ezzel nem csak az Eb-döntőt bukta el válogatottjának, hanem a saját Aranylabdáját is.

Az év végén az Európa-bajnokság aranyérmese és gólkirálya, Marco van Basten kapta meg azt.

Hollandiában akkora népünnepély kezdődött, hogy a hatalmas tömeg miatt az amszterdami repülőtér nem tudta fogadni a focistákat hozó gépet. A pilóta Eindhovenben volt kénytelen leszállni, és onnan nyitott busszal vitték a játékosokat Amszterdamba. Az út mellett több mint 1 millió ember köszöntötte őket, majd Amszterdamban hajón tették meg az út utolsó részét a városházáig.

Minden idők talán legjobb holland válogatottja parádés teljesítménnyel nyerte az Európa-bajnokságot Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Staff

Közben a Szovjetunióban nem voltak elkeseredve az elbukott döntő miatt, de az ezüstérem legnagyszerűbb következménye az volt a játékosok számára, amikor az 1960-ban Európa-bajnoki címet szerző válogatott erőssége, Valentyin Ivanov, a Moszkovszkaja Pravdában a következőket mondta:

A legjobb szovjet labdarúgóknak külföldi klubokban kell tovább fejleszteni a tudásukat. Fel kell szedniük magukra más típusú labdarúgó-iskolák, irányzatok minden előremutató tanulságait, hogy magas nemzetközi szinten futballozó klasszisként járhassanak vissza a válogatottba."

Az igazi siker az volt, hogy ez megtörtént. Hamarosan az első ottani játékosok hivatalosan Nyugat-Európába szerződhettek. Ez volt az utolsó Európa-bajnokság, ahol Szovjetunió nevű válogatott szerepelt, ugyanis 1991-ben a világ egy nagy részét rettegésben tartó államszövetség megszűnt.