A mexikói szereplés óta már 35 év telt el, nemcsak szurkolói korba lépett, de lassan már ki is öregszik abból egy olyan generáció, mely nem emlékezhet erre a vb-re. Most van egy olyan csapatunk, mely elméletileg akár maga mögé utasíthatja Angliát és Lengyelországot (is), de legyünk őszinték:
nem mi vagyunk a csoportgyőzelemre a legesélyesebbek.
Igaz, Anglia ellen tétmérkőzésen soha nem mi voltunk a favoritok. Ha ideszámoljuk az 1912-es olimpián vívott mérkőzést is, ahol ellenfelünk hivatalosan Nagy-Britannia néven szerepelt, akkor ez lesz a hetedik tétre menő találkozó a két ország között. A mérleg nem kedvező számunkra. Az említett stockholmi olimpián 7:0-s vereség, és ezzel kiesés; az 1982-es vb-ért és az 1984-es Eb-ért vívott selejtezők során is Anglia oda-vissza megverte legjobbjainkat.
Egyetlen tétmérkőzésen tudott csak nyerni Magyarország ebben a párosításban: az 1962-es világbajnokság 16-os mezőnyében a csoportkörben.
Az első fordulóban találkozott a két csapat, és mivel ebben a négyesben kapott helyet a továbbjutásra szintén esélyes Argentína, nagyon fontos összecsapás volt ez. Az előjelek nem nekünk kedveztek. Sem a vb-t közvetlenül megelőzőek, sem a kicsit korábbiak. A chilei ősz végén, májusban kezdődő esemény előtt fél évvel válogatottunk meglátogatta a térséget, hogy ismerkedjen a körülményekkel. Az ismerkedés lehet, hogy jól sikerült, ám az eredmények nem nagyon.
A Chile elleni „párosmérkőzés" első találkozóján 5:1-re kikapott, a másodikon nem született gól, Uruguay ellen 1:1-et játszott. A vb házigazdájától elszenvedett hatalmas vereségnek annyi haszna volt, hogy utána mutatkozhatott be a védelem tengelyében egy 20 éves fiatalember, Mészöly Kálmán. A közeli és távoli jövő igazolja, hogy ez remek húzás volt Baróti Lajos szövetségi kapitánytól. Ezzel együtt is a vb-t közvetlenül megelőző felkészülési találkozókon is szenvedett a válogatott.
Először kikapott az olasz B válogatottól, majd a Juventus elleni találkozón olyan dolog történt, ami az egész dél-amerikai szereplésre kihathatott volna.
Tichy Lajos úgy viselkedett a kapitánnyal, hogy az azonnal haza akarta zavarni.
A játékostársak könyörögtek Barótinak, hogy a renitens csatár mégis velük mehessen Chilébe. Végül a mester megenyhült.
Sőt, Rancaguában az Anglia elleni mérkőzésen a kezdőcsapatba tette Tichyt. És milyen jól tette. De mielőtt ez szóba kerül, idézzük, mit mondott a később Szőke Szikla becenevet kapó Mészöly az Anglia elleni mérkőzés előtt:
Már túljutottam az első válogatottságon, de kicsit mégis izgulok, hiszen ilyen nagy fontosságú mérkőzésen, mint az angolok elleni lesz, még soha nem vettem részt. Nem félek, de tartok az angoloktól. Kemények, gyorsak, nagyon erős ellenfelek. De mindig optimista voltam, s most is derűlátó vagyok. A csapat visszanyerte a frissességét.
A magyar válogatott a következő összeállításban játszott: Grosics - Mátrai, Mészöly, Sárosi - Solymosi, Sipos - Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi. Igen, még ott volt a kapuban az a Grosics Gyula, aki addigra már három Anglia elleni győzelemnek volt a tevékeny részese (közte a legendás 6:3-nak), továbbá Sándor Károly is. Sőt, már ott volt Mészöly és az az Albert Flórián, aki 2 évvel korábban, 18 évesen két gólt lőtt az angoloknak a Népstadionban. Annak a Ron Springettnek, aki Rancaguában is védett, és az angol kapuját a bűnbocsánatot nyert Tichy már a 18. percben 18 méterről bombagóllal vette be.
Erre a találatra azt mondják a szemtanúk, hogy olyan volt, mint Hidegkuti Nándoré a 6:3-on.
A szakadó esőnek, a télhez közelítő időjárásnak ellenfeleink nagyon örültek, de az első félidőben mégis a mi válogatottunk irányított.
A szünetben mindenki azt találgatta, hogy vajon ilyen „angliai" körülmények között a folytatásban képes lesz-e továbbra is dominálni a jó erőnléttel rendelkező ellenféllel szemben válogatottunk. Tudott, ám egy óra játék után az angolok erősen vitatható körülmények között egyenlítettek.
A kijövő Grosicsot ketten is lökték, ám a játékvezető hagyta, hogy Greaves kapura lőjön. A labdát Sárosi a gólvonalról kézzel ütötte ki, az így megítélt 11-esből Ron Flowers egyenlített.
Szerencsére akkor még nem járt kiállítás egy ilyen védésért, Sárosi pedig a meccs után elmondta, biztos volt benne, hogy a játékvezető a magyar kapus elleni szabálytalanságot lefújta.
A magyar válogatott 11 emberrel folytathatta a 11-es után, és a 72. percben Albert megint gólt lőtt Springettnek, de ezúttal már tétmeccsen, sorsdöntőt. 2-1-re nyert Magyarország.
Ez volt az egyetlen tétmérkőzés, amikor diadalmaskodott Angliával szemben.
Grosics Gyula, aki sorozatban negyedszer is győztes válogatott kapusa lehetett Anglia ellen, azt mondta, hogy ez jobb csapat volt, mint a Wembley-ben 6:3-ra legyőzött. Sándor Károly is, aki már 1949-ben bemutatkozott a válogatottban,nagyon boldog volt a győzelem után:
A 2-1-es eredménnyel, azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy előzetes bizakodásunk nem volt alaptalan. Boldogok vagyunk, nagyon örülünk, de ne gondolja senki, hogy ez a pompás győzelem elbizakodottá tesz minket.
Walter Winterbottomot, a vesztes csapat szövetségi kapitányát meglepte a magyar válogatott:
Többször is láttam Budapesten a magyar válogatott előkészületi mérkőzéseit. Nem hittem benne, hogy ellenünk ennyire fel tud majd javulni. Nemcsak erőnlétben, hanem taktikailag is fölénk kerekedett.
Anglia a következő fordulóban legyőzte Argentínát, Magyarország pedig Bulgáriát. Majd az utolsó fordulóban a magyar-argentin mérkőzés nem hozott gólt.
Ennek a mérkőzésnek a másnapján (akkor még nem egy időben rendezték egy csoport utolsó meccseit) Anglia és Bulgária úgy lépett pályára, hogy előbbi egy döntetlennel továbbjuthat, utóbbi viszont győzelemmel is kiesik. Minő meglepetés, azon a találkozón sem esett gól. Ám aki elkezdi sajnálni Argentínát, az gondoljon az 1978-as hasonló döntőbe jutására.
Így a csoportgyőztes Magyarország mögött Anglia jutott a legjobb nyolc közé. Ám mindkét csapatnak az ottani harc lett a végső.
Angliát a címvédő és későbbi világbajnok Brazília, Magyarországot pedig a későbbi ezüstérmes Csehszlovákia búcsúztatta.
A hazai közvélemény, mely fejeket követelt a nyolc évvel korábbi ezüstérem miatt, ezúttal elégedett volt. Mert a többség nem várt ilyen szereplést. Ekkor, vagyis 59 éve győzött utoljára a magyar válogatott Anglia ellen. Azóta volt négy vereségünk selejtezőkben, hét barátságos találkozókon, és mindössze két döntetlen. A mostani meccs előtt leginkább abban bízhatunk: egyszer minden rossz sorozat megszakad.
