1973. november 7-én, a Megyeri úton 30 ezer néző előtt rendezték meg az Újpesti Dózsa-Benfica labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupája-meccset, amelynek a tétje a negyeddöntőbe, vagyis a legjobb nyolc közé jutás volt. Az első mérkőzésen, Lisszabonban a Dózsa 1-1-es döntetlent ért el, így kedvező helyzetben volt a visszavágó előtt.
Labdarúgó Bajnokcsapatok Európa-kupája, 1973/74-es idény, nyolcaddöntő, második mérkőzés: Újpesti Dózsa – Benfica 2-0
A Benfica csapatában ott volt a portugál válogatott és a lisszaboni csapat klasszisa, Eusebio is, de az Újpestet nem lehetett megállítani. Az első gólt Bene Ferenc szerezte, majd következett a 70. perc.
Ekkor Kolár vezetett támadást a jobb oldalon, majd amikor látta, hogy senki nem támadja meg, 26 méterről lövésre szánta el magát, s jól eltalált labdája a jobb felső sarokba vágódott. „Sokszor gyakoroljuk edzéseken az ilyen felfutásokat, és általában onnan kell elrúgni a labdát, ahonnan most megcéloztam a kaput.
Láttam, hogy mindenki átadást vár, Henrique is a hátvédeket rendezgeti, velük van elfoglalva. A szél is segített: a döntő pillanatban a kapus mögött lenyomta a labdát. Azt hiszem, kevés boldogabb ember volt nálam a stadionban"
– mondta Kolár Endre.
Az Újpest tehát továbbjutott, sőt, a negyeddöntőt is sikerrel vette a csehszlovák Nagyszombat csapata ellen. A magyar bajnokcsapatot végül az elődöntőben csak a Bayern München tudta megállítani 1974 tavaszán.
Ez volt mindmáig az utolsó alkalom, hogy egy magyar klubcsapat a legjobb négy közé jutott ebben a sorozatban.
Kolár Endréről ma már kevesen tudják, hogy csatárként kezdte el a pályafutását. Azt pedig még kevesebben, hogy gyerekkorában nem Újpest, hanem Vasas-szurkoló volt. És ott is szeretett volna játszani, de a sors másképpen rendelkezett.
Egy barátja mondta neki, hogy Újpesten kölyöktoborzót tartanak, oda ment el Kolár, és végleg a Megyeri úton ragadt.
Csatárt játszott a kölyökben, az ificsapatban és az újpesti tartalékcsapatban is. Egy Újpesti Dózsa-Egyetértés NB I-es meccsen úgy ült le az NB I-es csapat kispadjára, hogyha kell, a középpályára vagy csatárnak megy be. „Ketten voltunk azon a meccsen tartalékok Nagy Lacival. Noskó Ernő váratlanul megsérült, nekem kellett a helyére beállnom. Kovács Imre, a csapat edzője megkérdezte, vállalom-e? Vállaltam."
Ez a tehetséges ember 1973-75 között mindössze öt alkalommal volt válogatott. Csupa barátságos meccsen kapott szerepet, az NDK, Bulgária, Svájc, Franciaország és Irán ellen.
A Dózsával ötször nyert bajnokságot (1973, 74, 75, 78, 79), a Magyar Népköztársasági Kupában 1969-ben, 1975-ben és 1982-ben lett aranyérmes.
Aztán 1979 után minden megváltozott. A Dózsa teljesítménye visszaesett. 1980-ban a Budapesti Honvéd letaszította az első helyről a lilákat, az 1980-81-es szezon végén pedig a nyolcadik helyen végzett az Újpest, ami akkor döbbenetes meglepetésnek számított. 1980-ban a Magyar Ifjúságban megjelent Lötyögés a semmibe című cikk egyik főszereplője Kolár Endre volt. Az írás akkor óriási botrányt kavart, mert a szerző egy héten át figyelte a Dózsa edzéseit és írta meg azt, amit látott.
Az Újpestet elérő kudarcsorozat azt is eredményezte, hogy egyre több játékos keserűen beszélt a mögöttük lévő időszakról. Kolár Endre így nyilatkozott a Magyar Ifjúság című lapnak 1986-ban.
Hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen nagycsapat, amely majdnem egyenlő volt a válogatottal, képtelen volt leigazolni egy klasszis középhátvédet? Ha Páncsics Miklós hozzánk kerül, talán BEK-et is nyertünk volna. Vagy ha Kovács József előbb érkezik Újpestre. A bajnoki aranyéremért fejenként 14-15 ezer forintot kaptunk. Manapság egy győzelemért fizetnek itt-ott ennyit, arról nem beszélve, hogy a BEK-ben a Bayern München márkában játszott ennyiért.
Amikor a Celticet kivertük a kupából, a prémium ötezer forint volt. Kiváltságokra nem vágytunk. Tudtuk, mi különgéppel sohasem fogunk kupamérkőzésre utazni, pedig a nyugati nagycsapatoknál ez a szokás. Bár azt furcsálltuk, hogy sokszor egy egész napot is utaztunk egy-egy nemzetközi meccsre."
Kolár Endre 1982-ig játszott a Dózsában, csak ekkor tudott külföldre szerződni. 32 éves volt, azaz túl volt már azon az időszakon, amit a legjobb futballistakornak szoktak nevezni. Arra nem volt esélye, hogy egy európai nagycsapathoz kerüljön, a finn Haka Valkeakosken igazolta le. Korábban esélye sem volt arra, hogy idegenlégiós legyen. Az északi együttesnél öt idényt húzott le. Finn bajnoki harmadik és kupagyőztes is lett.
A Kupagyőztesek Európa Kupája 1983-84-es szezonjában a legjobb nyolc közé jutott a Haka csapatával, ami akkor hatalmas meglepetésnek számított.
Így léphetett pályára a későbbi győztes Juventus ellen, s ott sem vallott szégyent: a torinói csapat mindkét meccsen 1-0-ra tudta csak legyőzni finn ellenfelét.
Kolár Endre minden nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy mennyire jól érzi magát Finnországban, és mennyire szeretik ott őt az emberek. Gyönyörű feleségével - aki korábban az S-Modell manökenje és reklámarca volt - nagy nyugalomban éltek ott.
Mégsem maradt északon, hanem hazatért, és az üzleti életben próbált sikereket elérni. Egy finn-magyar vegyesvállalatot alapított. Először édességeket próbált meg értékesíteni, majd faanyagok eladására váltott. Azonban a civil életben messze nem volt már olyan sikeres, mint anno a pályán az Újpest csapatában. 1997-ben, amikor a magyar labdarúgó-válogatott a finnek ellen játszott vb-selejtezőt, Csank János Kolár Endrét is megkérte, hogy segítsen az ellenfél feltérképezésében.
Kolár a 90-es évek közepétől kezdve nagyon ritkán szólalt meg a magyar sajtóban – igaz, nem is keresték őt sokan.
A magára hagyott futballgeneráció egyik tagja volt, akit a sikerei idején ajnároztak, akit a szurkolók a vállukon vittek, de akit – amikor szükség lett volna rá – már nem segítettek.
Pedig Herédi Attila, Katona György és Kajdy György is az ő segítségével került ki Finnországba. Nagy tervei voltak idehaza.
A válogatott tőrvívó Busa Istvánnal szerettek volna egy csokoládégyárat megnyitni az ország keleti részében. Aztán ott bábáskodott az Újpest volt kapusa, Szendrei József mellett is, amikor a volt kapus a spanyol Joma cég sportfelszereléseit Magyarországra hozta. A budapesti Bartók Béla úton megnyitott üzletet Szendrei Hámori Györggyel és Kolár Endrével vitte közösen.
Teltek az évek, de Kolár Endréről nagyon keveset lehetett hallani. Aztán már csak Dunai Ede segítségével lehetett rekonstruálni az utolsó éveket. 2012-ben idehaza a lakásmaffia hálójába került az Újpest egykori futballistája. El is ítélték, de később kiderült, hogy ártatlan volt. Kolár az ítélethirdetés előtt a Fülöp-szigetekre menekült. Olyan országba ment, amelyről tudta, hogy nincs kiadatási egyezménye hazánkkal.
Odakint hamar elfogyott a pénze, és az egészségi állapota is gyorsan romlani kezdett. Hamarosan egy nyomornegyed kellős közepén találta magát. Hangyák, patkányok között egy víz és áram nélküli viskóban élt, ám hiába kért, senkitől sem kapott segítséget.
Gyakran napokig nem evett, és már az öngyilkosságon járt az esze, amikor az orvosi ellátatlanság és az alultápláltság miatt rosszul lett, és 2014 márciusában, 64 éves korában kómába esett. Így, magatehetetlenül talált rá az egyik szomszédja, és így került a cebui Állami Kórház intenzív osztályára. 2014. április 15-én pedig meghalt. Amikor a kórházba került, már nem volt eszméleténél, és ott sem tért többet magához.
Földi maradványai 7 éve vannak az ázsiai szigetországban. Most Dunai Ede állt annak az ügynek az élére, hogy hazahozzák Kolárt, s magyar földön temessék el. Ennek a költsége 4 millió forint.
Úgy látszik, hogy Kolár Endre döbbenetes történetének nyilvánosságra kerülése segíthet majd, mert mintha megindult volna valamiféle összefogás.
Az azonban biztos, hogy a magyar futball egykor ünnepelt sztárja, az ötszörös bajnok és BEK-elődöntős Kolár Endre olyan körülmények között halt meg, amelyre nincsenek szavak.
A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.