Nagyon simán verte a Fehérvár a ZTE csapatát az NB I-ben
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/IpG7WdAFQSNYkOc1GD0_clHgfrSEGqFE9Ht0nuEo29c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0YmI4MGIwMDczMzQwYzdiYjEwMDMxZDc5YWU4OTUw.webp)
Szabics Imre csapata Kenan Kodro góljával már a 17. percben megszerezte a vezetést. Ivan Petrjak passza után Dárdai Palkó készítette le a labdát sarokkal, Kodro erős lövésébe csak beleütni tudott a frissen szerződést hosszabbított Demjén Patrik.
Nem sokkal később Szendrei Norbert okozott egy kis gondot a saját kapuja elptt, de Kovács Dániel megmentette az öngóltól a fiatal játékost.
A 37. percben már kettővel vezetett a Fehérvár, Makarenko passzát Dárdai tette ki Petrjaknak, aki szépen lőtte ki a bal alsót.
A félidőben Waltner Róbert próbált frissíteni, Gergényi, Zimonyi és Milovanovic is beállhatott csereként, aminek kis híján meg is lett az eredménye. Az 54. percben Lesjak fejelt kapu mellé, majd Zimonyi is ziccerbe került később, de akkor Kovács védett remekkül.
Apró szépséghiba, hogy a kettő között lőtt egy újabb gólt a Fehérvár: egy eladott labda után Nego indult meg, a beadására Dárdai Palkó érkezett, aki spiccel lőtt a kapuba. Két gólpassza után tehát gólt is szerzett.
A meccs hajrájában újra felélénkült a hazaiak játékoa, amikor Nikolics Nemanja állt be. A válogatott csatár a kapuba is lőtt és újabb ziccerbe is került, de mindig lesen volt.
A 91. percben a ZTE szépíthetett volna, de kétszer egymás után is a kapufát találta el, így nem változott az eredmény, 3-0-ra nyert a Fehérvár.
A Fehérvár ezzel a sikerrel a negyedik helyre lépett fel, a ZTE zsinórban két vereség után is a hetedik helyen áll.
17 ![]() |
21 ![]() |
33 ![]() |
37 ![]() |
54 ![]() |
64 ![]() |
78 ![]() |
91 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |