A meccs előtt portugálok és a szerbek egyaránt 17-17 ponttal álltak a csoportban, de Cristiano Ronaldóéknak jobb volt a gólkülönbségük, így egy döntetlen is elég volt nekik a csoportgyőzelemhez. A luzitánok azonban nem bekkeltek, már a második percben megszerezték a vezetést. A szerbek középpályása, Nemanja Gudelj utolsó emberként vesztett labdát, a ziccerben kilépő Renato Sanches pedig nem hibázott.
A folytatásban aztán a szerbek átvették a játék irányítását, és a 33. percben Dusan Tadics találatával kiegyenlítettek.
Az Ajax támadója egy szép cselt követően 17 méterről lőtt kapura, Rui Patricio kezei közül azonban kicsorgott a labda, egyenesen át a gólvonalon.
A második félidőben a szerbek sokkal több energiát mozgósítottak a győzelemért, a portugálok pedig csak az eredmény tartására törekedtek, ami sokáig úgy tűnt, kifizetődő lesz nekik, de aztán a 90. percben jött a hidegzuhany. Az angol másodosztályban szereplő Fulham támadója, Aleksandar Mitrovics fejelt gólt egy jobb oldali beadás után, ezzel a szerbek megnyerték a meccset és megelőzték a portugálokat, akiknek így pótselejtezőt kell majd játszaniuk a vb-szereplésért.
A B csoportban a spanyolok 16, a svédek pedig 15 ponttal álltak, így Sevillában is igazi ki-ki meccsre volt kilátás. Az első félidőben a spanyolok 71%-ban birtokolták a labdát, mégis a svédek álltak közelebb a gólszerzéshez. Az RB Leipzig középpályása, Emil Forsberg két nagy helyzetet is kihagyott.
A második félidőben a spanyolok továbbra is fölényben játszottak, be is szorították a svédeket, de igazán nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani.
A svédeknél a 73. percben pályára küldték a Milan sztárját, Zlatan Ibrahimovicot, de a 40 éves támadó nem tudott helyzetbe kerülni, a spanyolok pedig a 86. percben eldöntötték a meccset.
A Lipcse középpályása, Dani Olmo bombázott 18 méterről kapura, Robin Olsen óriási bravúrral a felső lécre ütötte a labdát, de a kipattanóra érkező Alváro Morata közelről a hálóba lőtt, ezzel bebiztosítva a spanyol csapat csoportgyőzelmét.
A tíz csoportból az elsők jutnak ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a másodikok pedig pótselejtezőt játszhatnak a részvételért. Mellettük a Nemzetek Ligájából a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapatot majd három csoportra osztják és egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzdenek majd meg a fennmaradó három helyért.
Európai vb-selejtezők, 10. forduló:
A csoport:
Portugália-Szerbia 1-2 (1-1)
gólszerzők: Renato Sanches (2.), illetve Tadic (33.), A. Mitrovic (90.)
Luxemburg-Írország 0-3 (0-0)
gólszerzők: Duffy (67.), Ogbene (75.), Robinson (88.)
A csoport végeredménye: 1. Szerbia 20 pont, 2. Portugália 17, 3. Írország 9 (11-8), 4. Luxemburg 9 (8-18), 5. Azerbajdzsán 1
B csoport:
Spanyolország-Svédország 1-0 (0-0)
gólszerző: Morata (86.)
Görögország-Koszovó 1-1 (1-0)
gólszerzők: Maszurasz (44.), illetve Rrahmani (76.)
A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 19 pont, 2. Svédország 15, 3. Görögország 10, 4. Georgia 7, 5. Koszovó 5