Pelé ismét kórházba került

Horizontal BUST ARRIVAL LUGGAGE AIRPORT
Pelé nehezen viseli, hogy megromlott az állapota
Vágólapra másolva!
Szerdán ismét kórházba került az egyetlen háromszoros világbajnok, korábbi legendás labdarúgó, a brazil Pelé, akit ezúttal vastagbélrákkal kezelnek.

A 81 éves Pelét a Sao Paulo-i Albert Einstein Kórházban kezelik, mégpedig vastagbélrákkal. A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint Pelé állapota stabil, pár napon belül el is hagyhatja a kórházat.

Pelé szeptemberben közel egy hónapot töltött kórházban a betegséggel, akkor eltávolították a testéből a tumort, míg most kemoterápián kell részt vennie. A hírügynökséghez eljuttatott kórházi közlemény - természetesen - nem tér ki rá, hogy milyen súlyos a legendás sportoló betegsége.

Pelé az utóbbi időben számos betegséggel küzdött, és több műtéten is átesett, így egy csípőműtéten is, ami miatt ma már nem tud segítség nélkül járni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!