A bajnokságban a Milan vezeti a tabellát két ponttal az egy meccsel kevesebbet játszó, második helyen álló Inter előtt. A kupaelődöntő második mérkőzése előtt annyival vannak kedvezőbb helyzetben a vörös-feketék, hogyha gólt szereznek, akkor már egy döntetlennel is tovább tudnak jutni. Az Olasz Kupában még érvényben van az idegenben szerzett több gól szabálya, és a másfél hónapja 0–0-ra végződött első találkozón a Milan volt a pályaválasztó, most pedig az Inter volt az.
Az Internazionale a Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni – Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic – Correa, Lautaro Martínez kezdővel állt fel. Az AC Milan pedig a Maignan – Calabria, Kalulu, Tomori, Hernandez – Bennacer, Tonali – Saelemaekers, Kessié, Leao – Giroud tizeneggyel vágott neki a rangadónak. Már a 4. percben megszerezte a vezetést az Inter egy óriási góllal: a kék-feketék a Milan tizenhatosa előtt járatták a labdát, majd Barella a jobb oldalon érkező Darmian elé passzolt. A szárnyvédő középre ívelte a labdát,
amit az argentin Lautaro Martínez tizenegy méterről félmagasan, kapásból a Milan kapujának bal felső sarkába rúgott.
A Milan hét tétmeccs után először kapott gólt. Az Inter-találat után nem igazán talált magára az AC Milan, az Inter csatárai és középpályásai sokszor megzavarták a piros-feketék labdakihozatalait. A 27. percben mégis az Inter térfelén szerzett labdát a Milan. Saelemaekers egyből a portugál Rafael Leaóhoz passzolt,
és a fiatal támadó betört a tizenhatosra, majd éles szögből leadott lövését Samir Handanovic nagy bravúrral védte.
Sőt, pár perccel később ismét a szlovén kapusnak kellett résen lennie Saelemaekers takarásból leadott lövésénél, majd Leao visszagurítása után Tonali találta el nagy helyzetben a csapattársát, Giroud-ot.
Veszélyesebben játszott az AC Milan, de öt perccel a félidő vége előtt ismét Lautaro Martínez villant: a 40. percben Brozovic remek labdával találta meg az üresen álló Correát a baloldalon. Az argentin szélső a pálya közepe felé törve tökéletes ütemben ugratta ki a honfitárs Lautaro Martínezt,
aki egy finom bokamozdulattal tizenegy méterről átperdítette a labdát a kifutó Maignan felett.
Az első félidőben több találat nem született.
A második félidő első húsz percében többet birtokolta és jobban játszott a hátrányban lévő AC Milan, de az Inter védelem rendre elhárította a piros-feketék próbálkozásait. A 65. percben Bennacer átlövésével szépített a Milan, de a játékvezető némi videóbírózás után nem adta meg a találatot, mivel Kalulu lesen állt a lövés pillanatában Handanovic előtt.
A 82. percben végleg eldöntötte a meccset az Inter:
Vidal nagyszerű mélységi passza után a jobboldalon felfutó Brozovic lőtte középre a labdát, amit a csereként beállt Robin Gosens Kalulut megelőzve egy méterről a kapuba pofozott.
A hátralévő időben az Inter már nem erőltette a támadásokat, a Milan pedig nem tudott nagyobb helyzetet kialakítani. A háromgólos győzelmével az Internazionale jutott az Olasz Kupa döntőjébe. A másik ágon, az idegenben 1–0-ra megnyert első meccs után szerdán fogadja a címvédő Juventus a Fiorentinát.
Olasz Kupa, elődöntő, visszavágó
Internazionale-AC Milan 3-0 (2-0)
Gól. L. Martínez (4., 40.) Gosens (82.)