A három magyarral küzdő Lipcse legyőzte az Atalantát, és elődöntőbe jutott az Európa-ligában
![ORBÁN, Willi](https://cdn.origo.hu/2023/12/IWaOn4jwMGmwk9gNi7mfKIVCBL680oMbEP8U86XrXPQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NTEwYjRmMzk3NDQ0ZTA4MGFmNDJhNmI3MmY4NWU4.webp)
A Lipcsében lejátszott mérkőzésen egy héttel ezelőtt 1-1-es eredmény született, így a német csapatnak Olaszországban kellett kiharcolnia az elődöntőbe jutást. Domenico Tedesco ezúttal is a kezdőbe állította Gulácsi Pétert és Willi Orbánt, míg a Leipzig harmadik magyar válogatott futballistája, Szoboszlai Dominik a kispadon kapott helyet.
Aktívabban kezdte a meccset az Atalanta, de a Leipzig szerzett vezetést egy gyönyörű támadás után a 18. percben.
Egy remek kiugratással Konrad Laimer indult meg a jobb szélen, a középen érkező Christopher Nkunkuhoz passzolt, aki védőjét megelőzve nagy erővel lőtt a kapuba.
A folytatásban igyekezett nyomást helyezni ellenfelére az olasz együttes, míg a németek szilárdan védekeztek és a kontrákban bíztak. A szünetig az eredmény nem változott, 2-1-es összesítéssel a Lipcse állt továbbjutásra.
A második félidő elején majdnem 11-est kapott az Atalanta, mert Ruslan Malinovszkij szabadrúgása Dani Olmo kezét találta el, de Antonio Mateu Lahoz a videobírós visszajátszás alapján vétlen kezezésnek ítélte az esetet. Az 55. percben Juan Musso hibáját kis híján kihasználta Laimer, de éles szögből nem tudott a kapuba találni.
A 63. percben Szoboszlait is pályára küldte Tedesco, így a Lipcse mindhárom magyarja fenn volt a pályán.
Pár perccel később Nkunku szép csellel került lövőhelyzetbe, de éles szögből leadott löketét védte Musso.
A hajrában nyomott az Atalanta, de újra a Lipcse talált be, miután Nkunku gólra váltotta a saját maga által kiharcolt büntetőt a 87. percben.
A folytatásban újabb gól már nem esett, a Leipzig végül 2-0-ra nyert, így 3-1-es összesítéssel jutott be az Európa-liga elődöntőjébe.
18 ![]() |
49 ![]() |
58 ![]() |
59 ![]() |
60 ![]() |
62 ![]() |
75 ![]() |
92 ![]() |
95 ![]() |
95 ![]() |
96 ![]() |