A FIFA is betilthatja, hogy transzneműek versenyezzenek a nők között

INFANTINO, Gianni
Doha, 2022. március 31. Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA elnöke beszél a szövetség 72. kongresszusán Dohában 2022. március 31-én. MTI/EPA/Nusad Szekkajil
Vágólapra másolva!
A FINA vasárnapi döntése mellett számos sportág szövetsége gondolja át a szabályzatát, legutóbb a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntött úgy, hogy felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait.

A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik.

„Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát" – tette hozzá a FIFA illetékese.

A vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA vasárnap Budapesten jelentette be, hogy transznemű versenyzők nem indulhatnak női szakágakban, majd a rögbit irányító IRL is hasonlóan döntött.

A kerékpársportot összefogó UCI a múlt héten az addiginál alacsonyabb tesztoszteronszintet határozott meg részvételi feltételként.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe közölte, van esély arra, hogy követik a FINA politikáját, erről az év folyamán a WA tanácsa dönt majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!