A marseille-i meccstől még most is kiráz a hideg

A 95-szörös válogatott Juhász Rolanddal kapcsolatban nem túlzás azt állítani, hogy a magyar futball legendás alakja. A már visszavonult korábbi klasszis védő Tápiószecsőn kezdett el focizni, rendhagyó módon az édesanyja volt az első menedzsere - elmondása szerint nem is akármilyen. Már nagyon fiatalon bemutatkozhatott az NB I-ben, de Belgiumban is ikonná vált. A többszörös magyar és belga bajnok egykori játékos csatárból lett védő, a pályafutása befejezése után pedig már edzőként is bizonyíthatott, mégsem a kispadon képzeli el a jövőjét. Az Európa-bajnokságot is megjárt Juhász Roland az Origónak adott nagyinterjújában többek között a királydinnyés pályáról, a késői érettségiről, az Eb-élményekről, a búcsúról, az edzősködésről, a szurkolókról, a Fradiról, a jövőbeli célokról, és a családról is beszélt, de azt is elárulta, mi fáj neki a legjobban a pályafutását illetően.

Talán kevesebben tudják, hogy Tápiószentmártonban nőtt fel, igazolt labdarúgó viszont Tápiószecsőn lett. Milyen emlékek kötik a korai évekhez?
Mondhatnám, hogy a pályafutásom legszebb időszaka volt. Amikor először megszereted a focit és elkezded komolyabb szinten űzni. Ott voltak a gyerekkori barátok, játszótársak. Nyilván az oda vezető út, a mindennapi utazások nem voltak a legkellemesebbek. Főleg már a mostani fejjel, látva, hogy hasonló korú a kislányom, és a nevelt fiam is.

Most már látom, hogy a legnagyobb áldozatot a szüleim hozták meg, hogy busszal és vonattal elengedtek olyan fiatalon minden reggel.

Az összes pillanatára jó emlékekkel tekintek vissza. A sok fejelés azért sok minden lemorzsolt, de összességében tényleg szép három évet játszottam Tápiószecsőn. Az alapokat ott kaptam meg leginkább.

Tápiószecső: Itt kezdődött minden Forrás: tapioszecsofc.hu/

Milyenek voltak akkoriban ott a körülmények?
Abban az időszakban nem annyira volt jellemző, hogy ilyen szervezett körülmények között tudjál játszani, mint Tápiószecsőn. Offela Zoltán, aki most a Hatvannak az elnöke, két korosztályt indított a kiemelt bajnokságban. Hasonló módon, mint most egy tehetségközpont, összeszedte a környékbeli gyereket, és hat-hét településről oda jártunk iskolába. Komoly versenyeztetés volt napi edzéssel. A kisebb falvakban most is ritka, hogy öt edzés legyen egy héten és hétvégén mérkőzés. Nekem ott mutatták meg először, hogy kell belsővel passzolni, hogy tartsam a lábam egy ívelésnél. Nagyon pozitív időszak volt az én, a mi életünkben, ugyanis talán beszélhetek a többiek nevében is.

Többen lettünk onnan NB-s játékosok. Ahhoz képest, hogy csak két korosztály volt, ez egy nagy dolog.

Kik voltak még, akiket akár ismerhetnek is a focirajongók?
Szabó Zoltán, aki Pápán és Újpesten is játszott, de említhetném Horváth Gábort is. Jó közösség volt nagyon, jó szülőkkel. Ez a része is elengedhetetlen, ha gyerekfociról beszélünk. Nagyon sokat számított, hogy el tudjunk indulni egy profi karrier felé. Volt, aki BVSC-ben vagy éppen Vácon folytatta, MTK-ba hárman kerültünk fel. Ezek a klubok igazán nívós utánpótlás-központok voltak.

Sajnálom, hogy több tehetséges játékosból nem lett profi focista, de ehhez szerencse is kell. Nem olyan egyszerű ez, mint sokan gondolják.

A szüleitől jött a labdarúgás szeretete?
Apukám nagyon szerette a labdarúgást, focizott is, de nem futott be semmilyen karriert. Összességében azt kell mondjam, hogy nem. Nekem valahogy már az elejétől kezdve létezett ez az életemben. Nagy hatással volt rám az 1994-es világbajnokság, az óriási löketet adott. Azt a tornát kívülről-belülről tudtam. Nem tudom, hogy az összefoglalókat hányszor láttam életemben. Nagyon meghatározó élmény volt az életemben, az biztos. Ezt követően elkezdtem nézni a magyar bajnokság összefoglalóit, a Góóól című műsort. Nem sokkal később megkaptam az első mezemet a szüleimtől, ami egy Barcelona-dressz volt. Akkor elkezdett a Barcelona imádat jönni.

Nem könnyítette meg a helyzetemet, hogy nálunk az udvaron csak lányok voltak a szomszédságban, így be kellett őket szerveznem a kapuba. A mellettünk lévő szomszédnak pedig örök hála. Hihetetlen sokszor odarúgtam a labdát a falához és tűrte, egyszer nem szólt.

Ezt a mai napig nem is értem, én biztosan szóltam volna. A lányokra visszatérve, nekik is köszönöm, amiért lelkesen beálltak a kapuba és támogatták, hogy futballista legyek.

A Barcelona szeretete azóta is megmaradt?
Igen, biztos befolyással volt a mez erre. Még a régi kappa időszakból való, azóta is megvan. A Barcának volt egy nehezebb időszaka, de utána megint a csúcson volt a csapat, így azóta is kitart a rajongás.

A Nou Campban nem léphetett pályára Juhász Roland Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Így hirtelen nem emlékszem. Pályára lépett valaha a Barcelona ellen?

Nem sajnos. A Real Madrid stadionjában léphettem pályára a Bernabéu-kupa döntőn az Anderlechttel, de a Nou Campban nem játszottam.

Két olyan nagy stadion van, ahol nem léphettem pályára. Az új Puskás Stadion nagy szívfájdalmam, látva a körülményeket, igazán szenzációs lehet. A másik pedig a már említett Nou Camp, ahol ugyancsak szívesen játszottam volna. Nyilván minden nem jöhet össze.

Kicsit elkalandoztunk más irányba, de engedje meg, hogy még visszatérjünk a kezdeti évekre. Hogy oldotta meg az utazást Tápiószentmárton és Tápiószecső között?
Hiába csak 20 kilométer volt a távolság a két település között, nagyon rossz volt a csatlakozás, így egy órát tett ki az utazás. Mindig busszal átmentem Nagykátára és onnan Tápiószecsőre. Nyaranta pedig, amikor két edzés volt, akkor

reggel kerékpárral tettem meg az utat, majd a tréningek végén haza. Szóval a napi két edzés mellett napi 40 kilométer bicajozás is volt. Talán lehet, hogy azért is alakult így a karrierem, mert amikor egy kicsit nehezebb időszak volt, az még jobban motivált.

Ha volt egy olyan periódus, ami nehézkesebb, csak még jobban megerősített. Végig céltudatos voltam, ez sokat segített, hogy fiatalon sikerült az NB I-ben is bemutatkoznom. Az MTK-nál is hamar sikerült fellépnem a ranglétrán. Talán ez a neveltetésből is adódik, és ezért is engedtek el olyan fiatalon a szüleim. Érezték rajtam, hogy a tanulás az első, de azt is látták, hogyan állok a focihoz.

Juhász Roland mindent megtett azért, hogy Tápiószecsőről indulva nagy karriert fusson be Forrás: tapioszecsofc.hu/

Ha már szóba került a tanulás. A focistákról sokan azt tartják, hogy a többségük nem elsősorban az eszéről híres. Mit gondol erről?
Személy szerint nagyon jó tanuló voltam gimnázium harmadik osztályig, amíg nem jött a sok edzőtábor. Ráadásul nem minden tanár kedvelte, hogy 16 évesen már profi szerződésünk van. Persze az ember ezt megtanulta már kezelni.

Nagyon későn, 30 évesen érettségiztem le, amikor hazajöttem Magyarországra. Igazából ez volt az első dolgom. Beültem a 18 éves gyerekek közé az iskolapadba, nem is szégyelltem. Az is én voltam. Rossz érzés volt, hogy nem fejeztem be korábban az iskolát.

Mai napig azt vallom, hogy tanulni kell. Nem jelent garanciát foci az élet megalapozására. Viszont még ha az is, ahhoz, hogy elhelyezkedjen valaki a társadalomban az aktív pályafutása után, szükség van a tanulásra. A TF-re jártam, de idő hiányában nem tudtam folytatni korábban. Most viszont tervezem - már egyeztettem is velük-, hogy folytatom a tanulmányaimat, és ezt is szeretném befejezni. Ez által is többé válik az ember. Sajnos tanulás szempontjából rólunk focistákról tényleg van egy rossz vélemény, hogy más sportolókkal ellentétben kevesebb a magasabb végzettségű ember. De a foci mellett is lehet tanulni, sőt, kell is. Már csak azért is, mert ész kell is a labdarúgáshoz, így nem is baj, ha kicsit tornáztatva van az agy.

Milyen szakon szeretne diplomát szerezni a Testnevelési Egyetemen?
Sportszervező szakon vagyok. Az elején sok kérdés felvetődött ezzel kapcsolatban bennem, főleg, hogy mellette csinálom a Pro-licences edzőképzést is.

Inkább sportvezetői, sportigazgatói ambícióim vannak a későbbiekben. A klubnak megszabni a filozófiáját, igazolni, összerakni egy keret. Ez a része nagyon érdekel.

A vezetőedzői szakma kicsit hátrébb kerültem az életemben, de egy biztos, a labdarúgásban szeretnénk maradni.

Pedig edzőként már kipróbálhatta magát a MOL Fehérvárnál Szabics Imre segítőjeként. Nem azt kapta, amit várt?

Egy percig nem bánom, hogy így alakult a Vidinél, és kipróbálhattam az edzősködést.

Amikor korábban megfordult a fejemben a vezetői pozíció, akkor is azt gondoltam, hogy ehhez az edzősködés is elengedhetetlen. Akkor tud az ember igazán jó sportvezető lenni, ha trénerként is kipróbáltad magad a szakmában. Teljesen más labdarúgónak lenni, illetve a másik oldalon állni. Megtapasztalhattam ez a két év alatt. Voltam Kovács Zoli mellett, majd Szabics Imi mellett. Nem azt mondom, hogy a nulláról kell építkezni, mert van mögötted egy pályafutás, amelyből lehet meríteni, de itt is szépen fel kell építeni magadat. Most én is ebben a folyamatban vagyok. A motiváltságom viszont ugyanaz, mint labdarúgóként volt. Vannak céljaim, de természetesen nem azonnal akarom a lépcsőfokokat megugrani, hanem szépen végigmenni a ranglétrán. Ez visz előre, hogy van rajtam nyomás, nem szeretem az állóvizet. Amit hozok döntést annak legyen súlya, azért én feleljek, Remélem lesz rá lehetőségem a jövőben, hogy ebben is bizonyítsak.

Szabics Imre munkáját Juhász Roland és Torghelle Sándor segíthette a Vidinél Forrás: molfehervarfc.hu

Engedje meg, hogy még egy kicsit maradjunk a Vidinél. Összességében talán elmondható, hogy nem ilyen szereplésre számítottak. Csalódásként élte meg?
Le kell vonni a következtetéseket. Természetesen

mi sem így terveztük, nem volt könnyű időszak. Aki ismer, azt tudja, hogy önkritikus vagyok. Magamban keresem a hibát, hogy lehetnénk jobb. Azóta kellően átértékeltem ezt az időszakot,

tudom, mit kellett volna másképp csinálni. De nem bánok semmit, ez az én életemben is egy nagy lehetőség volt. Ilyen profi klubnál, ekkora szerepet betölteni nagy dolog. Sokat tanultam, jó időszak volt.

Térjünk még egy kicsit vissza a gyerekkori évekre. Hogyan került az MTK-hoz?
Pölöskei Gabi bácsinak nagyon sokat köszönhetek, aki teremtornán fedezett fel bennünket, nála játszottam először az MTK-ban. Egyébként az MTK-s dolog is érdekes, mivel több lehetőségem is volt, hogy hol folytassam tovább. Egyszer viszont, amikor hazafelé tartottam egyszerűen becsípődött az MTK. Nem tudom, valahogy jött ez az érzés. És nem azért, mert Gabibá volt a legkedvesebb, valahogy oda szerettem volna menni. Az MTK utánpótlása egyébként ekkor magasan a legjobb volt. Az ifi bajnokságot toronymagasan nyerte a klub.

Az 1982-es korosztályból szinte mindenki ott volt a válogatottban. Biztos sokan emlékeznek rá, a Várszegi-érában a klub hihetetlenül jól fel volt építve.

Utánpótlás szinten bőven a többi klub előtt járt. Az első csapat mozgáskoordinációs trénere, Somodi László járt le hozzánk hetente kétszer edzést tartani, az első csapat játékosai pedig havonta egyszer lejöttek közénk játszani. Hihetetlenül jól fel volt építve. Arról nem is beszélve, hogy volt lehetőség fiatalként felkerülni az első csapatba.

Ekkor milyenek voltak a körülmények a klubnál?
Más a helyzet manapság, ezt mindig elmondom a gyerekeknek is. Napjainkban már nálunk Tápiószentmártonban is van komoly létesítmény.

Én még NB I-es játékosként is fekete salakon csináltam a felkészülést. A mai gyerekek közül már sokan azt sem tudják, mi az.

Megtanultam amikor elkezdtem gyerekkel foglalkozni, hogy a mai fiataloknak azt mondani, hogy mi volt akkor, teljesen értelmetlen. Régen sokszor a Sörgyár pályán edzettünk az MTK-val, nemrég pedig ott voltam a srácokkal egy tornán. Azt mondták, hogy ezen a rossz pályán nem lehet játszani. Mondtam is nekik, hogy figyeljetek, ugyanúgy néz ki a pálya, mint amikor én NB I-es játékosként ott edzettem. Nektek azt kell megbecsülni, hogy nálunk milyen pályán edzel. Valahol ebben kicsit el is vannak kényelmesedve, de persze azért azt is látom, hogy sokan megbecsülik a lehetőségeiket.

Nem volt rossz királydinnyés pályán sem edzeni Tápiószecsőn, minden játék után szedni ki a zoknimból. Ez is fantasztikus időszak volt. Emlékszem, hogy télen nem volt fűtés, és hogy ne kelljen a táskát minden nap cipelni, otthagytuk és másnapra minden megfagyott.

Persze mikor megjöttünk, bekapcsolták a fűtést, hogy ne teljesen vizes ruhában eddzünk. Olyan jó szájízzel emlékszem vissza, sajnálom, hogy ezeket nem élik át a mai fiatalok. Itthon egyébként nagyon sokat változott a helyzet. Jó példa erre, hogy amikor visszajöttem Fehérvárra, meglepődtem, hogy hol tart a klub. Milyenek a körülmények, a labdák, az eszközök. Ez egy csoda egyébként, hogy ide jutottunk. Mi még hóban birkóztunk az edzéseken, persze annak is megvolt a varázsa.

Juhász Roland még fekete salakon is focizott (illisztráció) Forrás: magyarfutball.hu

Az MTK-s korszak elején már Budapesten élt, vagy maradt az ingázás?
A nyolcadik osztályt Budapesten kezdtem, de nem igazán jött be, így maradt az ingázás. Pesten voltam koleszos, onnan reggel hatkor vonattal mentem Tápiószecsőre, majd suli, egykor vissza, ezt csináltam egy évig.

Mogyoródon voltam kollégiumba, így fél hatkor keltem, jött a vonatozás, a 13.50-es járattal pedig vissza. Épphogy beestem edzésre, a vonaton tanultam, vagy éppen aludtam. Volt olyan, hogy Kőbányán kellett volna leszállnom, de Keletiben keltett a kalauz. Egyik legszebb időszakom volt.

Megvettem minden reggel a Nemzeti Sportot, kiolvastam míg odaértem az iskolába. Mindezt 14 évesen. Jelenleg 13 éves a kislányom, nehezen képzelem el, hogy kora reggel vonattal egyedül elmegy vidékre, majd vissza. Óriási hála a szüleimnek, hogy ezt vállaták. Amikor az embernek saját gyereke van, akkor tudja meg igazán, mit is jelentett ez.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Juhász Roland (@rolandjuhasz) által megosztott bejegyzés

De nagyon megérte, az MTK-nál fantasztikus éveket töltött el, bajnok és kupagyőztes lett. Hogy emlékszik vissza ezekre az évekre?
Szerencsés voltam, hogy 16 évesen be tudtam mutatkozni. A szerencsének fontos szerepe van az én történetben is.

Nem hiába mondják, hogy az élet a legnagyobb rendező. Még az utánpótlás-csapatban éppen a Vidi ellen játszottunk és nyertünk 4-2-re, a meccsen pedig kint volt Henk Ten Cate. Rúgtam két gólt, pénteken mondták, hogy hétvégén már a felnőtt csapat kispadján fogok ülni. A 60. percben pedig be is álltam.

Ebben a két csapatban játszottam itthon, és pont ez a mérkőzés hozta meg az áttörést. Nagyon szép emlékek kötnek az MTK-hoz, akár az utánpótlásról, akár a felnőtt együttesről beszélünk. Nagyon szeretem a klubot, sokat tanultam nagyon ebben az időszakban. A 2003-s bajnokcsapatnak tagja volt szegény Zavadszky Gabi, vagy éppen Hajdú Attila, Füzi Ákos és Illés Béla is. Utána jött a Halmai Gabi, Pisont Pista. Olyan játékosok, akiket korábban én is a tévében néztem. Ezektől a focistáktól sokat tanultam. Zavadszky Gabinak nem derogált kint maradni velünk beadásokat gyakorolni edzés után, de ha kellett, akkor a többiek is beálltak a fiatalokkal foglalkozni. Az is nagyon fontos, ki milyen futballista, de emberként is kiválóak voltak. Ebben a csapatban sok olyan ember volt, akitől sokat lehetett tanulni, állandóan figyeltem őket. Az első félévben meg sem szólaltam az öltözőben, ha hozzám szóltak, én voltam a legboldogabb. Partnerek voltak, sok segítséget kaptunk. Hihetetlenül jó klub volt a fiatalok számára, a legjobb döntés volt az MTK-t választani. Minden adott volt, hogy az ember felépítse a pályafutását.

Lapozzon az interjú folytatásához.