A hazai pályán játszó Kecskemét győzött a Zalaegerszeg ellen
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/JveFdyOeQsJFnRi5AWSmoL8AqxTrU-Rij8oZkYCXPwE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlmZjMxYWUzNmM1NjQ3YWY4M2ZjODEwZTAyYjNhZGM1.webp)
Az újonc Kecskemét egygólos hátrányból fordított a vendég Zalaegerszeg ellen, így öt forduló után is veretlen - és szombati sikerével az élen áll - a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Komoly letámadással kezdett a Zalaegerszeg, nem nagyon hagyta, hogy a hazai együttes kihozza a labdát, a játék többnyire a kecskemétiek térfelén zajlott, és a vendégcsapat bő tíz perc után meg is szerezte a vezetést.
A félidő közepére kijött a szorításból a Kecskemét, kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés és a nagy meleg ellenére jó volt az iram.
A 40. percben szabadrúgást követően Szalai Gábor a ZTE kapujába fejelt, de közben a játékvezető lerántás miatt büntetőt ítélt. A zalaegerszegi Huszti a második sárga lapjával kiállt, Banó-Szabó pedig értékesítette a tizenegyest.
A szünet után létszámfölényben a Kecskemét többet és veszélyesebben támadott,
majd rövid időn belül kétgólos előnyre tett szert a csereként beállt Szabó Levente révén.
Az első félidőt a ZTE irányította, de alapvetően változtatta meg a helyzetet, hogy a szünet előtt emberhátrányba került. A hazai csapat élt a lehetőséggel, és begyűjtötte a három pontot, amivel az élre állt.
12 ![]() |
17 ![]() |
21 ![]() |
27 ![]() |
46 ![]() |
52 ![]() |
55 ![]() |
58 ![]() |
81 ![]() |
86 ![]() |
89 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |