Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I harmadik fordulójában az Újpest FC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel.

Eleinte mindkét csapat elsősorban távoli lövésekkel próbálkozott, majd Branko Pauljevic közelről, éles szögből lőtt a kapufa mellé. A játék képe alapján némileg váratlan volt, hogy a 32. percben megszerezte a vezetést a rendhagyó, khaki-narancssárga színösszeállítású, ráadásul Zalaegerszeg térképét mintázó mezben játszó vendégcsapat. Tajti Mátyás lapos, pattogós indítását követően az elmélázó védők és a kapujából rossz ütemben kimozduló Banai Dávid között Németh Dániel lőtte a labdát a hálóba.

Az első félidő hosszabbításában Gergényi Bence visszahúzásért megkapta második sárga lapját, így a ZTE 1-0-s előnyben, de emberhátrányban mehetett a szünetre.

Több nagy hazai helyzettel kezdődött a második felvonás, ráadásul az újpestiek rendre közelről veszélyeztettek. Állandósult a fővárosiak fölénye, ezért egyoldalú volt a játék, a ZTE csupán néhány kósza ellenakciót tudott vezetni, ám ezek nem hordoztak veszélyt magukban. A szemfüles védőknek, valamint a bravúros védéseket bemutató Demjén Patriknak köszönhetően egészen a hosszabbításig nem kaptak gólt a zalaiak.

A 93. percben mentett pontot az Újpest a ZTE ellen Forrás: ujpestfc.hu

A 91. percben Tajti kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, és ezt a videobíró-stáb jóváhagyta. A meccs utolsó momentuma az Újpest egyenlítése volt: a 93. percben Giuseppe Borello beadását Junior Tallo közelről a hálóba fejelte.

32GólDániel Németh
35Sárga lapNemanja Antonov
35Sárga lapBence Gergényi
39Sárga lapAttila Mocsi
51Sárga lapMeshack Ubochioma
53Sárga lapMilán Májer
57Sárga lapMátyás Tajti
89Sárga lapMiroslav Bjelos
93GólJunior Tallo
Összeállítások
Újpest FC5-3-2
ZTE FC4-4-2
Football Pálya
23
Dávid
Banai
18
Bálint
Szabó
17
Junior
Tallo
26
Jack
Lahne
4
Abdoulaye
Diaby
29
Vincent
Onovo
27
Mátyás
Katona
49
Branko
Pauljevic
20
Maerten
Kuusk
14
Áron
Csongvai
11
Nemanja
Antonov
3
Dávid
Kálnoki Kis
77
Szabolcs
Szalay
70
Meshack
Ubochioma
97
Dániel
Németh
37
Attila
Mocsi
27
Bence
Bedi
18
Bojan
Sankovic
10
Mátyás
Tajti
7
Milán
Májer
95
Márton
Gyurján
12
Eduvie
Ikoba

Újpest FC

Kezdők
23Dávid Banai
18Bálint Szabó
17Junior Tallo
93
26Jack Lahne
66
4Abdoulaye Diaby
29Vincent Onovo
27Mátyás Katona
49Branko Pauljevic
66
20Maerten Kuusk
46
14Áron Csongvai
11Nemanja Antonov
35
8Matija Ljujic
79
5Petrus Boumal
1Filip Pajovic
2Lirim Kastrati
6Luca Mack
7Krisztián Simon
15Miroslav Bjelos
89
82Giuseppe Borello
Cserék

ZTE FC

Kezdők
3Dávid Kálnoki Kis
77Szabolcs Szalay
46
70Meshack Ubochioma
55
51
97Dániel Németh
46
32
37Attila Mocsi
39
27Bence Bedi
18Bojan Sankovic
10Mátyás Tajti
57
7Milán Májer
55
53
95Márton Gyurján
12Eduvie Ikoba
14Barnabás Kovács
17András Huszti
19Diego Carioca
21Dániel Csóka
33Oleksandr Safronov
9Christy Manzinga
1Patrik Demjén
44Bence Gergényi
46
35
4Zoran Lesjak
6Gergely Mim
80
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!