A Vatikánon kívül egyetlen olyan, az ENSZ által is elismert önálló ország van Európában amelyiknek sem hivatalos és hivatásos futballbajnoksága, sem valódi válogatottja nincs, és nem tagja az Európai, illetve a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek sem. Ez az állam a Monacói Nagyhercegség, amelyiknek nem csupán egy gyönyörű futballstadionja, és jelentős futballmúltja, de egy igazi, európai mércével mérve is komoly sztárcsapata is van.
Ez pedig nem más, mint nyolcszoros bajnok, ötszörös Francia-kupagyőztes, KEK és Bajnokok Ligája-ezüstérmes AS Monaco, a nagyhercegség sportéletének koronaékszere.
A két esztendő híján százéves AS Moncót (Association Sportive de Monaco) 1924 augusztusában alapították és ebbe a klubba tagozódott be az öt évvel korábban alapított futballcsapat, amelyik azóta is az AS Monaco FC nevet viseli. A klubot 1933-ban meghívta soraiba a francia liga, és bár az első próbálkozás kudarcba fulladt – a másodosztályba besorolt klub kiesett az amatőrligába –, de 1948-ban visszatért a csapat, majd 1953-ban feljutott a legjobbak közé, és egy-két időszaktól eltekintve azóta is meghatározó klubja a Ligue 1-nek.
1958-ban Lucien Ludecet, a korábbi válogatott középpályást nevezték ki edzőnek, aki rövid időn belül nagyon sikeres lett: 1960-ban előbb az évtized későbbi sztárcsapatát, az 1964 és 1970 között öt bajnoki címet nyerő Saint-Étienne-t legyőzve Francia Kupát, a következő évben pedig már bajnoki címet nyert a piros-fehér klub. Két évvel később két aranyat (bajnoki cím és kupagyőzelem) ünnepelhették, míg 1964-ben második lett a csapat.
Lucien Leduc, az első monacói sikeredző:
Leduc 1963-as távozása a következő évi kupagyőzelem ellenére is komoly törést jelentett a klub életében, a Monacót irányító Grimaldi család támogatását élvező csapat sem anyagilag, sem szakmailag nem tudta felvenni a versenyt az élvonal akkori legjobbjaival (Saint-Étinne, Marseille, Nantes), és többször is kiesett a másodosztályba. Kézenfekvő volt a megoldás, amit Jean-Louis Campora lépett meg, amikor 1975-ben megválasztották a klub elnökének:
visszahívta Leducot a kispadra, aki előbb feljuttatta a csapatot a Ligue 1-be, majd rögtön bajnoki címet is nyert a legjobbak között.
Az 1980-as évek igazi sikerkorszak volt: a Monaco két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyert a bajnokságban, valamint nyert két Francia Kupát, és nem mellékesen az 1985-86-os idényben a Girondins de Bordeaux 9-0-s legyőzésével a Ligue 1 történelmének egyik legnagyobb különbségű győzelmét aratta. Már csak a nemzetközi sikerek, és az ezzel járó európai elismertség hiányzott a klub számára. Ezt azonban az 1986-ban a futballba visszatérő romániai magyar származású sztáredző, Kovács István szerződtetése sem hozta meg: az Ajaxszal kétszeres BEK-győztes mester után érkező, még hazájában is alig ismert pályakezdő edző viszont megtörte a jeget.
Kovács István emeli a magasba az Ajax csapatával megnyert BEK-serleget:
A Nancy kispadján nem sokat vizet zavaró, s akkor teljesn ismeretlen Arséne Wenger Monacóban már bizonyított. A hercegi család bőkezű támogatása mellett a 38 éves edző első szezonjában (1987-88) rögtön bajnoki címet nyert, majd 1991-ben Francia Kupát. Irányítása alatt olyan klasszisok viselték a piros-fehér mezt, mint az első afrikai aranylabdás, George Weah, a világbajnok német Jürgen Klinsmann, az angol Glenn Hoddle, a francia Youri Djorkaeff, és nem utolsósorban
neki köszönheti a francia futball az 1998-as világbajnok csapat olyan sztárjainak felépítését, mint Emmanuel Petit, Lilian Thuram és Thierry Henry.
1992-ben az első európai kupadöntő is összejött, de a Werder Bremen 2-0-ra legyőzte a franciákat a lisszaboni KEK-döntőben.
Wenger távozása (lemondott, miután a klub megakadályozta, hogy tárgyaljon a Bayern Münchennel a bajor klub megüresedett edzői posztjáról) után sem állt meg az élet Monacóban.
A kispadra előbb az 1984-es Európa-bajnok francia válogatott legendás középpályása, Jean Tigana, majd Claude Puel ült le, és előbbivel két bronz-, míg utóbbival egy újabb aranyérem jött össze a bajnokságban. Csakhogy a francia klubok nem nézték jó szemmel a Grimaldi családon keresztül érkező állami támogatást, és addig fúrták az 2003-ban ezüstérmes csapatot, amíg a liga ki nem zárta őket, megállapítva, hogy 50 millió euró tartozásuk van. A Monaco játékosok eladásával rendezte anyagi helyzetét, a kizárást pénzbüntetése enyhítette a Liga, a csapat pedig ezt fennállása legnagyobb európai kupasikerével ünnepelte meg.
A szereplését francia ezüstérmesként egyből a főtáblán kezdő Monaco a csoportjában hat meccsen 11 pontot gyűjtve végzett a kvartett élén, megelőzve a spanyol Deportivo La Corunát, a holland PSV-t és a görög AEK Athént.
15 gólt rúgtak, amivel csak a Juventus tudta tartani a lépést. 2003. november 5-én pedig történelmi meccset láthattak a II. Lajos Stadionba kilátogató szurkolók:
a Monaco 8-3-ra verte a Deport, ami 2016-ig, a 8-4-es Dortmund-Legia Warszawa meccsig a leggólgazdagabb meccs volt a BL történetében.
Az akkori edző, Didier Deschamps olyan játékosokat küldhetett pályára abban az idényben, mint Tony Silva, Patrice Evra, Sébastien Squillaci, Jérome Rothen, Ludovic Guily, Fernando Morientes, Emmanuel Adebayor, Jaroslav Plasil, Shabani Nonda, vagy éppen az a Dado Prso, aki élete meccsét játszotta a Depor ellen. A horvát csatár a 26. és a 49. perc között négy gólt vágott (pályafutása során mindössze 9 gólt szerzett a BL-ben), amivel egy olyan elit társaságba került, ahol Marco van Basten, Ruud van Nistelrooy, Andrij Sevcsenko, Lionel Messi és Cristiano Ronado nevét olvashatjuk másoké mellett.
Az egyenes kieséses szakaszban sem lassított a monacói expressz: sorrendben a Lokomotív Moszkvát (2-2, idegenben lőtt góllal), a Real Madridot (5-5, idegenben lőtt góllal, a spanyolok már 5-2-es előnyben is voltak összesítésben), végül pedig a Chelsea-t intézték el (5-3-as összesítéssel).
Dado Prso legszebb szülinapja a Depor ellen:
A döntőben aztán a José Mourinho vezette FC Porto már túl nagy falat volt a Monacónak, de az Olympiqe Marseille 1993-as győzelmétől a PSG 2020-as döntőbeli szerepléséig egyetlen francia csapat sem állt ilyen közel a végső győzelemhez.
Az eddig leírtakból is látszik talán, hogy nem akármilyen hagyományokkal és gazdasági erővel bíró csapat vár csütörtökön kora este a Ferencvárosra a II. Lajos Stadionban. És utóbbi szempont 2011-ben csak meghatványozódott: kijelenthető, hogy a hercegség csapata ma a világ egyik leggazdagabb klubja. Miután a BL-bravúrból nem sikerült tőkét kovácsolni, és 2011 tavaszán a Monaco kiesett az élvonalból, a hercegi család úgy döntött, hogy befektetőt keres a csapat élére. Ezt pedig az egy évvel korábban az országba költöző orosz milliárdos, Dimitrij Ribolovlev személyében találták meg.
A Forbes magazin gazdaglistáján, 6,7 milliárdos vagyonával a világ 391. leggazdagabb embereként szereplő üzletember a lánya, Jekatyerina nevén lévő cégen keresztül mintegy 100 millió euróért megvette a Monaco részvényeinek 66,67%-át döntő többségi tulajdont szerezve a klubban. A fennmaradó rész továbbra is a Grimaldi család tulajdonában van.
Két évvel később, 2013-ban Claudio Ranieri irányítása alatt visszajutottak az élvonalba, a gazdaságilag immár nem csupán stabil lábakon álló, de szinte határtalan lehetőségekkel bíró klub pedig az átigazolási piac igazi cápája lett:
Ribolovlevék bármilyen riválisra rá tudtak ígérni, ha úgy tartotta kedvük.
Csak 2013-ban elköltöttek 170 millió eurót, ebből 60-et Radamel Falcaóra, 50-et pedig James Rodriguezre. 2014-ben immár Leonardo Jardim irányításával lett ezüstérmes a csapat az élvonalban, amelyiknek az sem okozott gondot, amikor 100 millió euróért túladtak utóbbin: a pénz jól jött, a csapat pedig sorozatban négyszer végzett dobogón 2015 és 2018 között.
Mi jelzi legjobban egy francia csapat erejét? Az, amit a Monaco csinált, amikor 2017-ben belerondított a legyőzhetetlennek hitt Paris Saint-Germain 2013 óta íródó győzelmi sorozatába. Az a Monaco egészen brutális volt: 38 meccsen 95 pontot szerzett (30 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség),
nyolc pontot verve a PSG-re, 107 gólt lőtt (24-el többet, mint a párizsiak), és csak 31-et kapott.
A BL-ben a csoportját megnyerve a nyolcaddöntőben a manchesteri 5-3-as vereséget követően hazai pályán 3-1-es sikerrel búcsúztatta a Pep Guardiola-féle Cityt. A francia csapatban mindkét meccsen betalált Kylian Mbappé, aki azóta a sportág egyik legnagyobb csillaga lett Párizsban, 2018 óta világbajnoknak mondhatja magát, és csak idő kérdése, hogy mikor kapja meg az első Aranylabdát.
S ha már Mbappé: érdemes megnézni azt a videót, amelyen a mára világsztárrá vált francia játékos 10 évesen kápráztatja el az edzőket és a nézőket Monacóban.
Egészen elképesztő, hogy milyen utánpótlás-nevelés zajlott és zajlik a Nagyhercegségben. A tehetségeket tévedhetetlen szemmel kiszúró Monacót bosszúból alaposan ki is rabolta Guardiola és a Premier League: a City játékosa lett Bernardo Silva és Benjamin Mendy (2018-ban ugyancsak világbajnok) is, Tiémoué Bakayokót a Chelsea vette meg (40 millió euróért), míg Fabinhót a Liverpool vitte el egy évvel később ugyancsak kb. 40 millióért. Ez már majdnem annyi, mint az a 180 millió euró, amit a PSG utalt át egy évvel később Mbappéért cserébe.
A Monaco lehetőségei Riblovlev vagyonának köszönhetően szinte határtalanok, de az is látszik, hogy emellett a klubnál elképesztően magas színvonalú szakmai munka folyik. Sorra kerülnek fel a tehetségek az első csapathoz, akiket egy-két év „érlelés" után csillagászati pénzekért adnak el Európa sztárcsapatainak. Érdemes hát odafigyelni a legkisebb európai sztárcsapatra, de megijedni azért nem kell tőle, de ezt úgyis tudják már a Ferencvárosnál.
A két csapat csütörtök este 18.45-től mérkőzik meg egymással a monacói II. Lajos Stadionban az Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában. A mérkőzésről az Origo a helyszínről tudósít.